Igen, ebben a sorozatban kimondva-kimondatlanul az után kutakodunk, hogy az ügyvédi munkájukat gyakorló nők miként élik meg, azaz hogyan tudják egymás mellé tenni többszörös hivatásukat: a feleség, az anya-nagyszülő, és a hivatásrendi vonzódásból, elköteleződésből fakadó rengeteg munka követelményeit úgy, hogy közben életüknek egyik fontos szférája se sérüljön. Mi több, ha lehet mindegyik kiteljesedjék, hogy emberi alapszándékaik szerint, mindenki boldogan élhesse meg teljes életét. Ne hallgassuk el ezen közben azt a felkunkorodó (költői) kérdést sem, hogy vajon a férfiak esetében miért nem kérdezünk arra rá, hogy: - Ügyvéd úr! Hogyan éli meg azt a hármasságot, amit férji, családapai-nagyapai és ügyvédi foglalkozásából eredő hivatásrendi kötelmei kereteznek? Eszünkbe sem jut. Legyünk őszinték: adott esetben – férfiakról szólva, írva – csak a hivatásrendre koncentrálunk.

Elsősorban ügyvéd. Aztán másod- és harmadsorban is…

Dr. Leposa Marianna ügyvédnő esete ebből a szempontból is érdekes. Ha nem ismernénk már majdnem másfél évtizede, nehezen értenénk meg, miért tartózkodik beszélgetésünk során attól, hogy rendre „elengedje füle mellett” intimpistáskodó kérdéseinket, amikor az ügyvédi hivatásrend és a női mivolt ilyen-olyan részletei felől érdeklődünk. Gondolhatnánk: mert olyan alkat, hogy mindezt nem tartja fontosnak, vagy mert ügyvédi-vezetői, azaz kamarai elnöki tisztéből fakadóan annyira a feladatra koncentrál, hogy az olyan részletkérdést, mint a nemek sajátosságának felbukkanását egy hivatásrenden belül, nem tartja fontosnak. Nos, ahogy látjuk, sem az előző, sem az utóbbi dolog nem állja meg teljesen a helyét.

Engedtessék meg egy kis személyes megjegyzés: Leposa Marianna rendkívül csinos hölgy, aki minden jel szerint mindig is sokat adott decensen elegáns megjelenésére, ahogy az nők és (egy ügyet és az ügyfelet is méltóképpen reprezentálni hivatott) ügyvédnők esetében általában dukál. Mindamellett azt is tudjuk, hogy feleségként, anyaként, sőt nagyszülőként mennyire családszerető ember, aki magas hőfokon éli meg ezt a rendkívül összetett női szerepet, anélkül, hogy ezekből bármit is külön hangsúlyozna, kiemelne. Végül és nem utolsósorban: hivatásrendjének reprezentánsaként valóban nem ismer és nem mutat fel semmi olyan jelet, ami a nemek közötti – egyébként szerintünk természetes – különbözőségek leghalványabb felbukkanására utalhatna az ügyvédi hivatásrend gyakorlása során. Nem beszél a nők kamarai számbeli reprezentációjának, a nő ügyvédek érdekvédelmének, szakmai-egyesületi összefogásának egyébként nagyon is gyakorta felbukkanó részleteiről.

Akik ismerik ezen oldalát is, a legszélesebb szakmai és kollegilás körökben egyetértenek abban, hogy igen kemény, elszánt, rendkívül felkészült és ügyének képviseletében szívósan küzdő szakember. A vele való tárgyalások, ügyintézések, perbeli és azon kívüli ügyek során soha senkinek nem az jut eszébe vele szemben ülve, hogy, íme most egy (csinos)hölggyel ülök szemben, hanem az, hogy szakmailag hogyan hozzuk tető alá közös ügyeinket, kölcsönös megelégedésünkre.

Mindazonáltal azért a gyökerekről, szakmai pályafutásának kezdeteiről beszélgetve, amikor is a sásdi postást, Sanyit felemlíti, akaratlanul is sokat elárul arról, mi a véleménye a legalább is akkor volt, remélhetően ma már csak szórványosan fellelhető hozzáállásról a nők társadalmi helyzetét, beilleszkedését illetően...

Fiatalkori felismerés: a jog és nem a békaboncolás az ő világa

1974-ben érettségizett a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban biológia-kémia szakon. Éveken keresztül ugyanis orvosnak készült – vallja be -, de az utolsó évben a béka, a földigiliszta és a galamb boncolása után rá kellett jönnnie arra, hogy ez nem az ő világom. Ezért a jogász szülei legnagyobb örömére továbbtanulási jelentkezési lapját a Pécsi Tudományegyetemre adta be, majd itt 1979. február 24-én kapta meg jogi diplomáját.

Egyetemi évei alatt úgy tervezgette, hogy bíró lesz, mert nagyon megtetszett neki édesanyja hivatása. Végül azonban kifejezett anyai ráhatására pályázta meg a Pécsi Ügyvédi Kamarában az ügyvédjelölti munkakört. 1979. márciusától jelöltként a város legelismertebb, a Pécsi 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségbe jegyezték be. Egyetemi évei után hirtelen bekerült tizennyolc „felnőtt”, komoly kolléga közé, és mint elmondja, nagyon meg volt szeppenve. Rövid idő alatt azonban kiderült, hogy valóban a lehető legjobb helyre csöppent, hiszen – mint fogalmaz – olyan szeretet vette körül, ami meghatározta későbbi pályafutását.

A munkában nem kímélték. Korán reggel kezdett és késő este jutott csak haza, de rengeteget tanult. Nem csak a szakmát, hanem – sorolja jelentőségteljesen – a tisztességet, az erkölcsöt és az ügyfelekkel való empátiát, amit azóta is igyekszik továbbadni. Nagyon sok szakmai-emberi útravalót kapott ügyvéd kollégáitól, s ezért mind a mai napig hálát érez irántuk. Bagi István – a későbbi alkotmánybíró, tegyük hozzá személyes ismereteink okán: rendkívül széles látókörű és művelt ember – volt a principálisa, aki minden szombaton periratokat, szerződéseket és különböző kérelmet iratott vele, kettes sortávolsággal, hogy aztán piros filccel javítsa ki a hibáit. Ezeket ma is ereklyeként őrzi.

Sanyi, a sásdi postás kinyilatkoztatása

1982. február 25-én tette le az ügyvédi vizsgát és osztották be a Komlói Ügyvédi Munkaközösség Sásdi kirendeltségébe. Így utólag bevallja: nem jó szájízzel ment ki Sásdra az első hetekben, hiszen akkorra már földhivatal a településen nem működött, nem volt közjegyző, és csupán egy polgári bíró tartott tárgyalásokat. Eleinte nagyon nehezen élte meg, hogy a falubeliek nem fogadták be. Sokszor rá is kérdeztek, hogy van-e már diplomája, és ért-e az ő ügyükhöz. Sokszor fordult elő az is, hogy miután belnyitottak az irodába és észlelték, hogy ott nem a korábbi férfi ügyvéd ül, köszönés nélkül máris visszafordultak.

Egyedül Sanyi, a postás volt az, aki mindennap bejött hozzá. Tőle sok mindent tanult. Amikor megkérdezte tőle, hogy miért van ilyen ellenszenv irányában, akkor Sanyi elmondta, mi a helyze. Ezenképen nyilatkozott meg: „Tudja ügyvédnő az a baj magával, hogy fiatal, nő és sovány. Legalább kövér lenne.”

A fordulat

Miután ezeken a tulajdonságain akkor nem tudott változtatni, ezért másnap reggel, amikor Sásdon leszállt a pécsi buszról, első útja a helyi presszóba vezetett. A napjukat szokásosan ott felerősítő embereket meghívta a szokásos reggeli „betevőjükre”. Cserébe azt kérte tőlük, hogy mondják el az ismerőseiknek, itt van egy ügyvédnő, aki „a világon mindenhez ért”. Ezt egy héten át minden reggel megismételte. Szép lassan elfogadták az emberek. Ezt persze azzal is segítette, hogy a környező falvakba is kijárt, megállapodást kötött a helyi tanács vb- titkáraival arról, hogy esténként a falubelieknek a kultúrházban ismeretterjesztő előadás keretében segíti megérteni az öröklési jogot, a birtokpereket, és a nyugdíjakkal kapcsolatos tudnivalókat. Egyszóval néhány hónap elteltével befogadták. Nagyon szép éveket töltött Sásdon, ma már jólesik visszagondolnia ezekre az évekre, igen tanulságos volt számára.

Ezen idő alatt a Pécsi 2. sz. Munkaközösség ügyvédei nem hagyták magára: lehetővé tették számára, hogy hetente néhány délutánt továbbra is bejárjon hozzájuk. Így szép lassan építette városi irodáját is. Néhány év múlva, amikor már a Sásdi Bíróság is megszűnt, átkerült rövid időre Komlóra, majd vissza a Pécsi 2. sz. Munkaközösségbe. Erre az időre már kiépítette magának a klientúrát, de még hosszú évekig Pécsre is bejöttek hozzá a sásdi és környékbeli régi ügyfelei is.

Beszippantotta az ügyvédi közélet

A Pécsi Ügyvédi Kamarában 1994-től fegyelmi tanács tag volt, majd 1997-től elnökségi tag és 2002-től az egyik elnökhelyettese lett a kamarának. Őszintén beszél arról, hogy elnökhelyettesként kezdetben nem igazán tudta, hogy mit is kell tennie, de mentségére említi, hogy dr. Mosdósi László elnök úr - akinek igen nagy rutinja volt a vezetésben, hiszen évek óta képviselte a baranyai ügyvédek kamarájátt s remekül látta el tisztségét - nem is nagyon igényelte segítségét... Sajnos, hosszan tartó betegsége miatt az elnök 2004-ben már nem tudta vezetői feladatát ellátni, így az év december 15-től dr. Leposa Marianna pécsi ügyvéd megbízott elnökként kezdte el a kamara ügyeit intézni.

Visszagondolva az első néhány hónapra, úgy emlékszik, hogy hihetetlen erőpróba volt ez számára. Teljesen más feladatok zuhantak a nyakába, amikhez akkor nem értett. Idő kellett, amíg átlátta, hogy mi mindent kell megoldania. Utólag is hálás szívvel emlékszik vissza az akkori elnökségi tagokra, különösen dr. Szalay Géza titkárra, akiktől nagyon sok támogatást és bíztatást kapott. Az akkori ciklust megbízott elnökként látta el, majd 2006-ban következett igazi megmérettetése. Tizenegy szavazattal kapott többet, mint az elnökjelöltségért induló – figyelem, kedves olvasó, teszi hozzá nyomatékkal – férfi kollégája, így 2006. február 16-ától választott elnökként látja el a tisztséggel járó feladatokat mind a mai napig.

A kamara, mindenek felett

Közben a kamarának el kellett költöznie a pécsi Nick udvarból, ami azért is volt nagyon fájó, mert amikor 1875. február 6-án az országban elsők között alakult meg a Pécsi Ügyvédi Kamara, akkor az elődeik ezen a helyen jegyezték be és itt is működött. A nem pécsi olvasóink tájékoztatására: ez az épület a Zsolnay család tulajdona volt, és számtalan berendezési tárgy még ebből a korból maradt meg. Így az előszobában a szivartartó korlát, az esernyőtartók, az előadóteremben a régi vaskályha, a zöld posztóval borított tárgyalóasztal. Nagyon fájó szívvel jöttek át a jelenlegi modern, tágas, új székhelyünkre – emlékszik vissza –, amit időközben aztán mégis csak megszerettek. A régiek közül a posztóval borított nagy tárgyalóasztalt tudták csak elhozni, amit azóta felújítottak. Nagyon jó érzés, mondja, hogy azt 1875 óta, folyamatosan használhatják.

Az elmúlt évek során a kamara gazdasági helyzetét stabilizálták. Jelenlegi székházukra felvett hitelt még annak lejárta előtt visszafizették, és igen komoly tartalékkal rendelkeznek. A kamara minden évben gondot fordít arra, hogy elsődlegesen pécsi és baranyai alapítványokat támogasson nagyobb összegekkel. 2020 tavaszán a baranyai mentősöknek 500 000 Ft-ot, ősszel a PTE Covid Központjának 1 000 000 Ft-ot adományoztak.

Különös büszkeséggel tölti el, hogy a kamara irodavezetője annak idején első felkérésére vállalta a vele való munkát, és most már több, mint tizenöt éve dolgoznak együtt. „Ő a jobbkezem, és nagyon sokat tanulok tőle. Úgy érzem, hogy a távolléteim során rábízhatom a kamarát”. Az is nagyon megnyugtató számára, hogy úgy érzi: maradéktalanul élvezi az elnökség tagjainak bizalmát, különösen a mögöttünk hagyott évben volt ez nagyon fontos, hiszen a koronavíros járvány miatt nagyon ritkán tudtak személyesen találkozni.

Dr. Leposa Marianna tudtunkkal az első nő ügyvéd az országban, aki immáron majd’ másfél évtizede tölti be elnöki tisztét a húsz területi (megyei) kamara egyikének élén. Rajta kívül van még egy nő kollégája ebben a választással betölthető szerepkörben: dr. Pongráczné Csorba Éva, aki jelenleg a Somogy Megyei Ügyvédi kamara elnöke.

„Ma már tudom, hogy megbíznak bennem. És ez nagyon jó” - enged beszélgetésünk végén az egyébként etekintetben kicsit zárkózottnak-szemérmesnek tűnő vezető, dr. Leposa Marianna egy résnyi bepillantást személyes világába.