Igen, ebben a sorozatban kimondva-kimondatlanul az után kutakodunk, hogy az ügyvédi munkájukat gyakorló nők miként élik meg, azaz hogyan
tudják egymás mellé tenni többszörös hivatásukat: a feleség,
az anya-nagyszülő, és a hivatásrendi vonzódásból,
elköteleződésből fakadó rengeteg munka követelményeit úgy,
hogy közben életüknek egyik fontos szférája se
sérüljön. Mi több, ha lehet mindegyik kiteljesedjék, hogy emberi
alapszándékaik szerint, mindenki boldogan élhesse meg teljes
életét. Ne hallgassuk el ezen közben azt a felkunkorodó (költői)
kérdést sem, hogy vajon a férfiak esetében miért nem kérdezünk
arra rá, hogy: - Ügyvéd úr! Hogyan éli meg azt a hármasságot,
amit férji, családapai-nagyapai és ügyvédi foglalkozásából
eredő hivatásrendi kötelmei kereteznek? Eszünkbe sem jut. Legyünk
őszinték: adott
esetben – férfiakról szólva, írva – csak a hivatásrendre
koncentrálunk.
Elsősorban ügyvéd. Aztán
másod- és harmadsorban is…
Dr. Leposa Marianna ügyvédnő
esete ebből a szempontból is érdekes. Ha nem ismernénk már
majdnem másfél évtizede, nehezen értenénk meg, miért
tartózkodik beszélgetésünk során attól, hogy rendre „elengedje
füle mellett” intimpistáskodó kérdéseinket, amikor az ügyvédi
hivatásrend és a női mivolt ilyen-olyan részletei felől
érdeklődünk. Gondolhatnánk: mert olyan alkat, hogy mindezt nem
tartja fontosnak, vagy mert ügyvédi-vezetői, azaz kamarai elnöki
tisztéből fakadóan annyira a feladatra koncentrál, hogy az olyan
részletkérdést, mint a nemek sajátosságának felbukkanását egy
hivatásrenden belül, nem tartja fontosnak. Nos, ahogy látjuk, sem
az előző, sem az utóbbi dolog nem állja meg teljesen a helyét.
Engedtessék meg egy kis
személyes megjegyzés: Leposa Marianna rendkívül csinos hölgy,
aki minden jel szerint mindig is sokat adott decensen elegáns
megjelenésére, ahogy az nők és (egy ügyet és az ügyfelet is
méltóképpen reprezentálni hivatott) ügyvédnők esetében
általában dukál. Mindamellett azt is tudjuk, hogy feleségként,
anyaként, sőt nagyszülőként mennyire családszerető ember, aki
magas hőfokon éli meg ezt a rendkívül összetett női szerepet,
anélkül, hogy ezekből bármit is külön hangsúlyozna, kiemelne.
Végül és nem utolsósorban: hivatásrendjének reprezentánsaként
valóban nem ismer és nem mutat fel semmi olyan jelet, ami a nemek
közötti – egyébként szerintünk természetes – különbözőségek
leghalványabb felbukkanására utalhatna az ügyvédi hivatásrend
gyakorlása során. Nem
beszél a nők kamarai számbeli reprezentációjának, a nő
ügyvédek érdekvédelmének, szakmai-egyesületi összefogásának
egyébként nagyon is gyakorta felbukkanó részleteiről.
Akik ismerik ezen oldalát is, a
legszélesebb szakmai és kollegilás körökben egyetértenek abban,
hogy igen kemény, elszánt, rendkívül felkészült és ügyének
képviseletében szívósan küzdő szakember. A vele való
tárgyalások, ügyintézések, perbeli és azon kívüli ügyek
során soha senkinek nem az jut eszébe vele szemben ülve, hogy, íme
most egy (csinos)hölggyel ülök szemben, hanem az, hogy szakmailag
hogyan hozzuk tető alá közös ügyeinket, kölcsönös
megelégedésünkre.
Mindazonáltal azért a
gyökerekről,
szakmai pályafutásának kezdeteiről beszélgetve, amikor is a
sásdi postást, Sanyit felemlíti, akaratlanul is sokat elárul
arról, mi a véleménye a legalább is akkor volt, remélhetően ma
már csak szórványosan fellelhető hozzáállásról a nők
társadalmi helyzetét, beilleszkedését illetően...
Fiatalkori
felismerés: a
jog és nem a békaboncolás az ő világa
1974-ben érettségizett
a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban biológia-kémia szakon. Éveken
keresztül ugyanis orvosnak készült – vallja be -, de az utolsó
évben a béka, a földigiliszta és a galamb boncolása után rá
kellett jönnnie arra, hogy ez nem az ő világom. Ezért a jogász
szülei legnagyobb örömére továbbtanulási
jelentkezési lapját a Pécsi Tudományegyetemre adta be, majd itt
1979. február 24-én kapta meg jogi diplomáját.
Egyetemi
évei alatt úgy tervezgette, hogy bíró lesz, mert nagyon
megtetszett neki édesanyja
hivatása.
Végül azonban kifejezett anyai ráhatására pályázta meg a Pécsi
Ügyvédi Kamarában az ügyvédjelölti munkakört. 1979.
márciusától
jelöltként a város legelismertebb, a Pécsi 2. sz. Ügyvédi
Munkaközösségbe jegyezték be. Egyetemi
évei után hirtelen bekerült tizennyolc
„felnőtt”, komoly kolléga közé, és mint elmondja, nagyon meg
volt szeppenve. Rövid idő alatt azonban kiderült, hogy valóban a
lehető legjobb helyre csöppent,
hiszen – mint fogalmaz – olyan szeretet vette körül, ami
meghatározta későbbi pályafutását.
A munkában nem kímélték.
Korán reggel kezdett
és késő este jutott csak haza, de rengeteget
tanult. Nem csak a szakmát, hanem – sorolja jelentőségteljesen –
a tisztességet, az erkölcsöt és az ügyfelekkel való empátiát,
amit azóta is igyekszik
továbbadni. Nagyon sok szakmai-emberi útravalót kapott ügyvéd
kollégáitól,
s
ezért mind a mai
napig hálát
érez irántuk.
Bagi István – a későbbi alkotmánybíró, tegyük hozzá
személyes ismereteink okán: rendkívül széles látókörű és
művelt ember – volt a principálisa,
aki minden szombaton periratokat, szerződéseket és különböző
kérelmet iratott vele, kettes sortávolsággal, hogy aztán piros
filccel javítsa ki a hibáit. Ezeket ma is ereklyeként őrzi.
Sanyi, a sásdi postás
kinyilatkoztatása
1982. február
25-én tette le az
ügyvédi vizsgát és osztották be a Komlói Ügyvédi
Munkaközösség Sásdi kirendeltségébe. Így utólag bevallja: nem
jó szájízzel ment ki Sásdra az első hetekben, hiszen akkorra már
földhivatal a településen nem működött, nem volt közjegyző,
és csupán egy polgári bíró tartott tárgyalásokat. Eleinte
nagyon nehezen élte meg, hogy a falubeliek
nem fogadták be. Sokszor
rá is kérdeztek, hogy van-e már diplomája, és ért-e az ő
ügyükhöz. Sokszor fordult elő az is, hogy miután belnyitottak
az irodába és
észlelték, hogy ott nem a korábbi férfi ügyvéd ül, köszönés
nélkül máris
visszafordultak.
Egyedül Sanyi, a postás volt
az, aki mindennap bejött hozzá. Tőle sok mindent tanult. Amikor
megkérdezte tőle, hogy miért van ilyen ellenszenv irányában,
akkor Sanyi elmondta,
mi a helyze. Ezenképen nyilatkozott meg:
„Tudja ügyvédnő az a baj magával, hogy fiatal, nő és sovány.
Legalább kövér lenne.”

A fordulat
Miután ezeken a tulajdonságain
akkor nem tudott változtatni, ezért másnap reggel, amikor Sásdon
leszállt a pécsi buszról, első útja a helyi presszóba vezetett.
A napjukat szokásosan ott felerősítő embereket meghívta a
szokásos reggeli „betevőjükre”. Cserébe
azt kérte tőlük, hogy mondják el az ismerőseiknek, itt van egy
ügyvédnő, aki „a világon mindenhez ért”. Ezt egy héten
át minden reggel megismételte.
Szép lassan elfogadták az emberek. Ezt persze azzal is segítette,
hogy a környező falvakba is kijárt, megállapodást kötött a
helyi tanács vb-
titkáraival
arról, hogy esténként a falubelieknek a kultúrházban
ismeretterjesztő előadás keretében segíti megérteni az öröklési
jogot, a birtokpereket, és a nyugdíjakkal kapcsolatos tudnivalókat.
Egyszóval néhány hónap elteltével befogadták. Nagyon szép
éveket töltött Sásdon, ma már jólesik visszagondolnia ezekre az
évekre, igen tanulságos volt számára.
Ezen
idő alatt a Pécsi
2. sz. Munkaközösség ügyvédei nem hagyták magára: lehetővé
tették számára, hogy hetente néhány délutánt továbbra is
bejárjon
hozzájuk. Így szép lassan építette városi
irodáját is. Néhány év múlva, amikor már a Sásdi Bíróság
is megszűnt, átkerült rövid időre Komlóra, majd vissza a Pécsi
2. sz. Munkaközösségbe. Erre az időre már kiépítette magának
a klientúrát, de még hosszú évekig Pécsre is bejöttek hozzá a
sásdi és környékbeli régi ügyfelei is.
Beszippantotta az ügyvédi
közélet
A Pécsi Ügyvédi Kamarában
1994-től fegyelmi tanács tag volt, majd 1997-től elnökségi tag
és 2002-től az egyik elnökhelyettese lett a kamarának. Őszintén
beszél
arról, hogy
elnökhelyettesként kezdetben nem igazán
tudta, hogy mit is
kell tennie, de mentségére említi,
hogy dr. Mosdósi
László elnök úr -
akinek igen nagy
rutinja volt a vezetésben, hiszen évek óta képviselte a baranyai
ügyvédek kamarájátt s remekül látta el tisztségét - nem
is nagyon igényelte segítségét... Sajnos, hosszan tartó
betegsége miatt az elnök
2004-ben már nem tudta vezetői
feladatát ellátni,
így az év december 15-től dr. Leposa Marianna pécsi ügyvéd
megbízott elnökként kezdte el a kamara ügyeit intézni.
Visszagondolva az első néhány
hónapra,
úgy emlékszik,
hogy hihetetlen erőpróba volt ez számára. Teljesen más feladatok
zuhantak a nyakába,
amikhez akkor nem értett. Idő kellett, amíg átlátta, hogy mi
mindent kell megoldania.
Utólag is hálás szívvel emlékszik
vissza az akkori elnökségi tagokra, különösen dr.
Szalay Géza titkárra,
akiktől nagyon sok támogatást és bíztatást kapott.
Az akkori ciklust megbízott elnökként látta el, majd 2006-ban
következett
igazi megmérettetése. Tizenegy
szavazattal kapott
többet, mint az elnökjelöltségért induló – figyelem, kedves
olvasó, teszi hozzá nyomatékkal – férfi kollégája, így 2006.
február 16-ától választott elnökként látja
el a tisztséggel
járó feladatokat
mind a mai napig.
A kamara,
mindenek felett
Közben a kamarának el kellett
költöznie a pécsi Nick udvarból, ami azért is volt nagyon fájó,
mert amikor 1875. február 6-án az országban elsők között
alakult meg a Pécsi Ügyvédi Kamara, akkor az elődeik ezen
a helyen jegyezték be és itt is működött.
A nem pécsi olvasóink tájékoztatására:
ez
az épület a Zsolnay család tulajdona volt, és számtalan
berendezési tárgy még ebből a korból maradt meg.
Így az előszobában a szivartartó korlát, az esernyőtartók, az
előadóteremben a régi vaskályha, a zöld posztóval borított
tárgyalóasztal. Nagyon fájó szívvel jöttek át a jelenlegi
modern, tágas, új székhelyünkre – emlékszik vissza –, amit
időközben aztán mégis csak megszerettek. A régiek közül a
posztóval borított nagy tárgyalóasztalt tudták csak elhozni,
amit azóta felújítottak. Nagyon
jó érzés, mondja, hogy azt 1875 óta, folyamatosan használhatják.
Az elmúlt évek során a kamara
gazdasági helyzetét stabilizálták. Jelenlegi székházukra
felvett hitelt még annak lejárta előtt visszafizették, és igen
komoly tartalékkal rendelkeznek. A kamara minden évben gondot
fordít arra, hogy elsődlegesen pécsi és baranyai alapítványokat
támogasson nagyobb összegekkel. 2020 tavaszán
a baranyai mentősöknek 500 000 Ft-ot, ősszel a PTE Covid
Központjának 1 000 000 Ft-ot adományoztak.
Különös büszkeséggel tölti
el, hogy a kamara irodavezetője annak idején első felkérésére
vállalta
a vele való munkát,
és most már több, mint tizenöt
éve dolgoznak
együtt. „Ő a
jobbkezem, és nagyon sokat tanulok tőle. Úgy érzem, hogy a
távolléteim során rábízhatom a kamarát”. Az is nagyon
megnyugtató számára, hogy úgy érzi: maradéktalanul élvezi
az elnökség tagjainak
bizalmát,
különösen a
mögöttünk hagyott évben
volt
ez nagyon fontos,
hiszen a koronavíros járvány miatt nagyon ritkán
tudtak személyesen találkozni.
Dr. Leposa Marianna tudtunkkal az
első nő ügyvéd az országban, aki immáron majd’ másfél
évtizede tölti be elnöki tisztét a
húsz területi
(megyei) kamara egyikének élén. Rajta kívül van még egy nő
kollégája ebben a választással betölthető szerepkörben: dr.
Pongráczné Csorba Éva, aki jelenleg a Somogy Megyei
Ügyvédi kamara elnöke.
„Ma már tudom, hogy megbíznak
bennem. És ez nagyon jó” - enged beszélgetésünk végén az
egyébként etekintetben kicsit zárkózottnak-szemérmesnek tűnő
vezető, dr. Leposa Marianna egy résnyi bepillantást személyes
világába.