Nők a pályán - Sorozatunk hazai ügyvédnőkről - Dr. Hircsu Krisztina, Miskolc: Minden ügyből a lehető legjobbat kell kihozni, még akkor is, ha fiatal vagy, nő vagy, és hosszú szőke a hajad

Amikor három, majd tizenhat éves lett

Igazán már nem is emlékszik rá, hogy miért választotta az ügyvédi vagy egyáltalán a jogi pályát. Már tizenhat éves korában eldöntötte, hogy ügyvéd lesz. Más pálya felé egyáltalán nem is nézegetett, nem is vett számításba más lehetőséget. Önelemzése szerint vélhetően köze volt a választásához „temperamentumának”. De – teszi hozzá kicsit konkrétabban – leginkább igazságérzetének. Szülei máig felemlegetik, hogy saját igaza mellett már egészen három éves korától a végletekig képes volt kiállni, mi több, érvelni. Mindig kimondta, amit gondol. „Sajnos, néha hamarabb járt a szám, mint az eszem, amit azonban idővel szerencsére előnyömre tudtam fordítani”. Családi háttere nem támasztotta alá, hogy a jogi pályát válassza, az egész famíliában közel-távol egyetlen jogász sincs.

Nem volt B-terv

Tekintettel arra, hogy nagyon fiatalon határozottan eldöntötte, hogy ügyvéd lesz, kizárólag ezt az utat követte. A középiskola elvégzése után a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára jelentkezett. Olyan szintű volt benne az elhatározás, hogy szülei javaslatával ellentétben sehova máshova nem is jelentkezett, kizárólag a jogi egyetemre, azon belül pedig kizárólag a nappali tagozatra. Szülei javasolták ugyan „B” tervként egy másik pálya megjelölését is, ha ez nem jönne össze, de számára ez szóba sem jöhetett. Annak ellenére, hogy nem hallgatott rájuk, szülei teljes erejükből végig támogatták.

Már diploma előtt is

Az egyetem elvégzése után azonnal ügyvédjelölt lett Miskolcon Ráckövesi Jánosné dr. Grőb Katalin egyéni ügyvéd mellett. Ebben is annyira céltudatos volt – meséli –, hogy már az egyetem harmadik évfolyamán folytatott tanulmányai során felkereste az ügyvédnőt, és nála már praktikusan az egyetemi évei alatt megkezdte a szakmai gyakorlatot. Nem járt hozzá napi rendszerességgel, de megpróbált heti egy napon délután mindenképp elmenni irodájába és ott a különböző irodai teendőkben részt venni. Ha éppen nem tudta aktívan segíteni, akkor csak egyszerűen figyelte, hogy mit csinál ügyvédnő, illetve az akkori jelöltje. „Imádtam hallgatni” – mondja – azokat az ügyeket, amelyeken éppen dolgoztak, és a principálisom elbeszéléseit arról az időszakról, amikor Miskolcon még összesen csupán nyolc ügyvéd dolgozott. Valójában nem csoda, hogy ezek után, a diplomája kézhez vételét követően azonnal munkába is állt főnökénél.

Az irodában mindenféle jogterülettel foglalkoztak, azonban őt már egyetemen is a büntetőjog érdekelte a legjobban. Így aztán az ügyvédjelölti időszak után, a szakvizsgát követően, amikor önálló ügyvéd lett, folyamatosan a büntetőjogra „szakosodott”. Jelenleg is főleg büntetőügyekkel foglalkozik.

Fejest a mélyvízbe

Önállósulása kezdetén szinte éjjel-nappal dolgozott, emlékszik vissza. Éjszaka gyakran ült a rendőrségen egy-egy gyanúsított kihallgatásán, majd néhány óra alvás után reggel nyolckor már helyt kellett állnia a bírósági tárgyaláson is. Ez az időszak nagyon megterhelő volt számára. Hosszú éveken keresztül nem bírja az ember ezt a hajtást – teszi hozzá. Mindazonáltal nagyon sok embert megismert, széleskörű szakmai kapcsolatrendszere alakult ki, ami ugye, tegyük hozzá az eredményes ügyvédi munkában is alig nélkülözhető.

Szívéhez a legközelebb a büntetőjog áll. Megtalálta azt, ami neki való, és amit legszívesebben csinál. Határozott véleménye, hogy egyetlen ügyvéd sem tud a jog valamennyi területén maximálisan helyt állni, nem lehet teljes mértékben minden szakterületen naprakésznek lenni, tekintettel már csak a hatalmas és gyakran változó joganyagra is. Azt vallja: az ember inkább legyen egy valamiben jó, mint sokmindenben rossz. Ugyanakkor hozzá teszi: ennek ellenére nem lehet kizárólag egy adott jogterülettel foglalkozni ebben a szakmában, mert ha az ügyfélnek problémája van más jogterületen, akkor is eddigi ügyvédjéhez fordul. Emiatt aztán kis részben polgári jogi ügyekkel is foglalkozik, illetve cégjog és ingatlanjog, amit még elvállal. Amennyiben azonban úgy ítéli meg – mondja példás önkritikával –, hogy nagyobb tapasztalat és szakmai tudás, gyakorlat szükséges egy adott jogkérdésben, akkor „természetesen továbbirányítja” ügyfelét ahhoz az általa leginkább megfelelőnek, legjobbnak tartott kollégájához, aki kifejezetten azzal az adott szakterülettel foglalkozik

Sikerült

Úgy érzi, amit el szeretett volna érni a pályán, az nagyjából sikerült. Megteremtette ügyvédi praxisát, elindult a munka, beteljesedtek elvárásai és reményei. Sikerült megteremtenie az egyensúlyt munkája és magánélete között is.

Azt gondolja, ez azért lehet így, mert ez a szakma hivatásrendi „kötődést igényel”. Ebben a munkában az tud igazán kiteljesedni, aki ezt hivatásának érzi és szívvel-lélekkel csinálja. Ez a fajta plusz, ez a hivatásrendi odaszánás szerinte egyértelműen tükröződik az ügyvéd minden tevékenységében. Legyen az papírmunka, ügyféllel való személyes foglalkozás, ügyintézés, tárgyalótermi megszólalás...

Fiatal, hosszú szőke hajú nőként kezdetben olykor nem vettek komolyan

Az ügyvédi hivatás meglátása szerint rendkívül nagy felelősséggel jár. Nagyon összetett és teljes elköteleződést jelent. Az ügyvédi munkának nagyon sok előnye, viszont nagyon sok hátránya is van. Tekintettel arra, hogy nagyrészt büntető ügyekkel foglalkozik, ez nőként fokozott nehézséget okozott. A szakvizsgák megszerzését követően kifejezetten a büntetőügyeket kereste. Olyan kollégákkal kezdett el együtt dolgozni, akik büntetőjogi szakterületre specializálódtak. „Megmondom őszintén, hosszú szőke hajú nőként, fiatalon ez időnként komoly nehézségeket okozott, hiszen nagyon sokszor nem vettek komolyan az emberek, mondhatni azt, hogy általánosítva a külsőségek alapján skatulyáztak be mindaddig, ameddig nem tettem le valamit az asztalra...” Kezdetben ez időnként nehéz volt, és hátrányos megkülönböztetésként élte meg ezt az előítéletet. Állítja, soha nem keseredett el miatta, hanem megküzdött vele. Ma már egyáltalán nem érzékeli ezt szimplifikáló és bántó megkülönböztetést, ami kizárólag addig volt tapasztalható, amíg ügyfelei megismerték.

Nőként nehezebb érvényesülni

Az a tapasztalatokon alapuló véleménye, hogy az ügyvédi pályán nőként nehezebb érvényesülni, főként büntető ügyvédként sokkal nehezebb sikereket elérni, mint egy férfinak. Kezdetben – lebbenti fel a fátylat erről a speciális témáról – „a külsőségek megítélése alapján” sok esetben egyértelműen nehezebb helyzetben van egy nő. Van „másik hátulütője” is annak, ha valaki nő ügyvédként foglalkozik büntető ügyekkel. Az is előfordulhat ugyanis, – visz mélyebb vizekre –, hogy ha a ráadásul fiatal ügyvédnő nem tartja meg azt a „tisztességes távolságot”, ami az ügyvéd-ügyfél kapcsolatban általában is szükséges, akkor egy idő után barátként kezelik az ügyfelek, és „akár érzelmi kötődés is kialakulhat az ügyfél részéről”. Mindazonáltal leszögezi: tekintettel arra, hogy a büntetőügyben különösen nagyon fontos a bizalom, „az ügyfélnél sokkal hamarabb előjön egyfajta kötődés” a bizalmasa (ügyvédje) iránt, mint más jogterületeken, hiszen a büntetőjogban a terheltek nagyon nagy mértékben tartanak az őket esetlegesen érintő hátrányos jogkövetkezményektől, különösen a szabadságvesztés büntetésektől. Ezért aztán jó esetben sokkal nagyobb bizalmi viszony alakul ki az ügyvéd és az ügyfél között. Az „ügyfél néha félreértelmezi az ügyvéd részéről érkező úgynevezett pszichológiai, pszichikai támogatást, és többet gondol bele az ügyvéd ügyfél kapcsolatba, mint ami az valójában” – enged bepillantást ebbe a szövevényes lélektani helyzetbe. Meglátása szerint nem minden nő ügyvéd tudja megfelelően kezelni ezt a bonyolult, sajátos élethelyzetet, amiben szerinte nagy határozottsággal meg kell vonni azokat a határokat, amelyek nem engedik félresiklani a helyzetet. Mindezt ráadásul úgy kell megoldania, hogy a másik felet ne bántsa meg. Az ügyvédi munka – vonja le a tanulságot – bizony nem kizárólag csak a jogi munkából áll, hanem sok esetben bizonyos szinten kellő pszichológiai ismereteket is igénybe kell venni. Ügyfelei mondják is időnként, hogy már csupán az is megnyugtatta őket, hogy fel tudták hívni telefonon és sikerült néhány percet beszélniük vele.

Nagyon karakánnak kell lenni hogy egy nő ledolgozza hátrányát

Különösen is fontos az, hogy egy pályakezdő nő ügyvéd határozott, „nagyon karakán” legyen, hiszen büntetőjogászként nagyrészt férfi ügyfeleik vannak, emiatt a pályakezdő férfi ügyvédnek hamarabb adnak a szavára a terheltek – mondja némi éllel a hangjában. Ez azonban szerinte csak addig van így, amíg az ügyvédnő nem szerez magának megfelelő elismerést, és azt tudják mondani rá, hogy „letett valamit az asztalra”, és bíznak benne. Amikor ez a bizalom már kialakul az emberek részéről, onnantól kezdve már nem tesznek különbséget nő és férfi ügyvéd között. A különbségtétel szerinte csak a kezdetekben jelentkezik, amikor valaki elkezdi ezt a pályát. Meggyőződése, hogy később egy nőnek mit sikerül elérnie, mit nem, és hogy a potenciális ügyfelek hátrányosan megkülönböztetik-e férfi kollégáival szemben vagy nem, az már csak az adott ügyvédnőn múlik. Véleménye szerint azonban mindez éppen ellenkező módon érvényesül a családjogban dolgozó kollégák esetében, ahol viszont hamarabb megbíznak és hamarabb megnyílnak az ügyfelek a nő ügyvédnek.

A női mivolt behozhatatlan előnyei

Azért azt is elmondja, hogy nem csak hátránya lehet a női mivoltnak ebben a hivatásban, hanem számos előnye is. „Nagyon őszintén mondhatom” - néz jelentőségteljesen e sorok írójának szemébe -, hogy büntető ügyvédként sok férfival kell együtt dolgozni, akár a nyomozóhatóságokon, akár bíróságokon, illetve más egyéb hivataloknál is rengeteg férfi dolgozik, és itt azért egy nő megfelelően ki tudja használni a női mivoltának az előnyeit…” . E ponton szinte zavarba is jövünk, nem is tudjuk úgymond, mire gondoljunk, de aztán megnyugtat bennünket a folytatás - „hiszen sokkal segítőkészebbek tudnak lenni vele az emberek. Egy férfi természetéből és a társadalmi szokásokból adódóan előzékenyebb, segítőkészebb egy nővel, főleg egy dekoratív nővel, így a női mivoltunkat kihasználva hamarabb el tudunk intézni bizonyos dolgokat. Egy néhai férfi kollégám közös munkáink során meg is jegyezte többször, hogy imád velem jönni munkaügyben bárhová, mert nekem mindig mindenhol segítenek”. Hát igen, tegyük hozzá magunkban, könnyen megérthető a férfi kolléga...

Csak akarni kell?

Ami a dolgok keményebb oldalát illeti, beavat más részletekbe: szerinte a nőknek ezen a pályán az időbeosztás nagyobb mértékben tud nehézségeket okozni, mint a férfiaknak, hiszen a nőknek nem csak a szakmában kell legalább olyan mértékben helyt állnia, mint a férfiaknak, hanem emellett még háztartást is kell vezetniük. Ha gyermeke van, a gyermek körüli teendőket is el kell látnia, illetve megfelelő időt kell együtt töltenie gyermekeivel is. Ez nőként újabb plusz terheket ró egy ügyvédre – mondja, de azt gondolja, ez egyértelműen megoldható. Megfelelő bölcsességgel és jóindulattal, házastársi, családi segítőkészséggel szinten meg lehet oldani, hogy a munkavégzés se kerüljön hátrányba és az otthoni teendők ellátása se sérüljön, a családdal való kapcsolattartás, a gyerekek gondozása, ellátása és a gyermekekkel való megfelelő időtöltés se szenvedjen hátrányt. Mindezt meggyőződése szerint csak akarni kell. Meg kell találni az egyensúlyt kinek-kinek a maga életében.

Nincs megállás

Ez persze ügyvédként azért nem olyan egyszerű, tegyük hozzá, hiszen ebben a hivatásban a munkaidő nem reggel nyolctól délután négyig tart. Amennyiben el is jön az ügyvéd az irodájából négy órakor, akkor sem lehet kikapcsolnia az agyát a munkából, és a telefon is folyton csörög, még utána is. Ez nem egy olyan szakma, amit az irodából távozva hátra lehet hagyni másnap reggelig. Sokszor előfordul vele, hogy éjszaka valamiért felébred, és „elkezd az agyam azon gondolkozni, hogy milyen teendőim lesznek másnap, egy-egy adott ügyet hogyan lehetne megoldani”. Az is vitathatatlan, teszi hozzá, hogy az ügyfelek is sok esetben napközben dolgoznak, ahonnan nem mindig tudnak eljönni az ügyvéddel való konzultációra, így csak az ügyfél munkaidejét követően lehet egyeztetni, telefonon beszélni vagy az ügyvéd irodájában találkozni. Így aztán ez a munka a szó szoros értelmében kötetlen, azaz nincs az átlagos napi munkaidőhöz kötve.

De hogy ne sérüljön az ügyvéd magánélete, nekik is ugyanúgy jár a pihenés és a magánélet, magánszféra, mint másoknak – jegyzi meg nyomatékkal. Ezt néha az ügyfelek – szerinte – szeretik elfelejteni. Tapasztalatai szerint figyelmen kívül hagyják azt, hogy az ügyvédnek is van munkaideje. Este és hétvégén is ugyanúgy telefonálnak, mintha az ügyvéd számára magától értetődően minden nap munkanap lenne. Hogy valamiféleképpen rendet vágjon ebben a szövevényben, elmondja: a megoldás csakis az ügyvéden múlik. Az ügyvédnek magának kell eldöntenie, hogy mikor dolgozik. És mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Beavat abba, hogy elmondja: minden ügyvédnek van olyan ügyfele és olyan elvállalt ügye, ami az általános szabályokat felülírja. Ezen esetekben bizony este, meg hétvégén is dolgozik az ügyvéd.

S hogy jobban értsem a helyzetet, egy konkrét esettel illusztrálja a mondottakat: egy ismeretlen személy felkereste telefonon, hogy karácsonykor, december 25-én délután jönnek hozzátartozókhoz Miskolcra látogatóba, és azon a napon szeretne vele elkészíttetni egy ajándékozási szerződést, mivel hogy valamelyik rokonának ajándékozná egy ingatlanát. Nyelt egy nagyot, aztán határozottan közölte: nem vállalja az időpontot, az ünnepeket családjával akarja zavartalanul tölteni.

A tanulás, önképzés bugyrai

Aztán van egy másik, nagyon lényeges szempont, amire rávilágít: az ügyvéd időbeosztását az is befolyásolja, hogy folyamatosan tanulnia kell. Ugyanis – mint közismert – folyamatosan változnak a jogszabályok. Az országosan kötelező lett és a Magyar Ügyvédi Kamara központi vezénylete alatt működő ügyvédi továbbképzés keretében kreditpontokat kell szerzeni a továbbképzésben való részvétel folyományaként. Emellett az ügyvédnek önmagát is folyamatosan, állandóan képeznie kell, ugyancsak a jogszabályok, joggyakorlat változása miatt. Az elektronikus ügyintézés elterjedése mellett pro és kontra is rengeteg érv szól. „Néha úgy érezzük, hogy informatikai diploma is szükséges lenne a jogi diplománk mellé…” mondja félig-meddig derűsen. Teljes részvéttel és megértéssel viseltetik az idősebb kollégákkal, mert átérzi helyzetüket: ők sokkal nehezebben tudják elsajátítani az informatikai tennivalókat. Mindazonáltal maga is úgy látja: a fejlődésnek ez az útja ma már kikerülhetetlen, mivel valójában – ha minden jól és flottul működik – jelentős könnyebbséget, gördülékenyebb ügyintézést is hoz magával.

Folyamatos pörgésben

Hogy azért árnyaltabb legyen a kép, s ne csak a munkát megnehezítő árnyoldalt láttassa velünk, nyomatékosan jelzi némi érthető elfogultsággal, hogy szerinte „más szakmáktól eltérően” az ügyvédnek nagyon sokirányú a tudása, hiszen az ügyei intézése közben bizonyos mértékben sok más szakterületbe is belelát. „Nagyon szeretem a munkámban azt, hogy rendkívül változatos, érdekes, folyamatos »pörgést« igényel, és szinte meg sem állok egész nap...”- avat be a dolgok sűrűjébe.

A stressz feloldó sport

Életében mindig fontos szerepet töltött be a sport – térünk át egy kicsit a magánéletre. Elmondja, hogy hat éves korától kezdve versenyszerűen szertornázott, emellett egy ideig atletizált, de még balettozott is. Már nem is lepődünk meg a tudatos önépítésre utaló summázaton: „Az aktív, folyamatos sport is a kitartásra tanított, ami szintén hasznos a szakmámban. Nem könnyű egy nőnek ebben a szakmában még a megfelelő mennyiségű sporttevékenységre is időt szakítani. Véleményem szerint azonban mind a testi, mind a szellemi karbantartás miatt nélkülözhetetlen. Munkám ugyanis nagyon sok stresszel jár, amit az aktív sporttevékenységgel »le lehet vezetni«”.

A nők kamarai összefogásának nem sok jelentőségét látja

Megítélése szerint nincs szükség külön a nők összefogására az ügyvédségen belül. Meggyőződése, hogy a nő egyenrangú és csak az adott nőn múlik az, hogy idővel tud-e valamit elérni, hogy egyenértékűnek is tekintsék vagy sem. – Közben félve gondolunk arra az eshetőségre, hogy ha így van, ahogy az ügyvédnő elemzi a helyzetet, akkor annak bizony önmagában eleve hátrányosnak kell lennie, miután az egyensúly megteremtése érdekében a nőnek „el kell érnie”, mivel nem magától értetődő, hogy „egyenértékűnek tekintsék…” Na, de ne szőrözzünk a részleteken, örüljünk annak, ha az érintett nem tagjai közül bárki – mint például a velünk beszélgető fiatal ügyvédnő – érzi magában a lendületet, s tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy semmi gond, minden csak az adott alanyon múlik…

Elpanaszolja, hogy szerinte (is) nagyon felhígult napjainkra az ügyvédi „szakma”. Ezt részben a megnövekedett és folyamatosan növekvő létszámnak tudja be. „Szoktuk is mondani, hogy Dunát lehet velünk rekeszteni. Így aztán kinek-kinek a saját odaszánásán múlik, hogy mit tud kihozni a munkájából. Ez független attól, hogy nő vagy férfi az illető. Ezért szerintem nincs szükség a nők külön összefogására.”

Ha az ország bármely bíróságán végigmegy a folyosón...

Szükség van azonban az ügyvédség összefogására – vesz egy nagy fordulatot gondolatmenete az egyén problémáitól a nagyobb közösség világába –, „mivel egyre több teher nehezedik ránk a jogszabályok előírásai miatt”. Beszélgetésünk során újra meg újra visszatérő tünetet említve elmondja azt is, hogy kollégáival gyakorta felemlegetik: sajnos egyre sűrűbben tapasztalják, hogy pályakezdő társaikban mintha nem lenne meg a megfelelő elhivatottság és alázat az ügyvédi pályához, illetve nincs meg a kellő tisztelet sem a szakma, sem a kollégák iránt. Hogy jobban értsem, miről is van szó, elmagyarázza, hogy amikor ő az ország bármely bíróságán végigmegy a folyosón, ismeretlenül is köszön azon kollégáknak, akik talárban állnak a tárgyalótermek előtt. Ezzel szemben a mai pályakezdők közül néhányan gyakran azon kollégáiknak sem köszönnek, akiket ismernek, akikkel együtt ülnek bent a tárgyalóteremben. Mi több, mint ha azt sem vennék kellő komolysággal tudomásul, hogy emberek sorsa múlik felkészültségükön. Meggyőződése szerint nem lehet egyetlen ügyet sem félvállról venni, mindig a tudás maximumát kell adni az adott ügy képviselete során. Az ügyvédi titoktartás komolyan vétele mellett azt is fontosnak tartja, hogy az ügyvéd őszinte legyen ügyfeleivel: meg kell mondani, ügyükben mi a legjobb és mi a legrosszabb várható eredmény, amit el lehet érni. Az a benyomása, hogy ügyfelei tudják róla, hogy „soha nem szokott felelőtlenül ígérgetni, csak annyit, amit meg is tud valósítani”.

Szakmailag, emberileg – egymást támogatjuk

Amikor szűkebb pátriájáról, Miskolcról és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamaráról esik szó, elmondja, hogy nagyon büszke kamarájukra, aminek a tagsága rendkívül összetartó szakmai, kollégiális közösség, amelyben a tagok egymást támogatják. A Covid 19 előtti időszakot felidézve elmondja, hogy rendszeresen különböző szakmai és társas rendezvényeket szoktak tartani. A Miskolci Járásbírósággal szemben kitűnő adminisztrációs központjuk van, ahol az ügyvédek a bírósági tárgyalási szünetekben is tudnak találkozni, ott tartják a talárokat, „van egy nagyon jó minőségű kávéautomata, és egy jól felszerelt udvarral rendelkezünk ülőalkalmatosságokkal, főző- és grillező helyiséggel. Rendszeresen tartunk ott különböző összejöveteleket, mint pl. tavaszváró köszöntőt, évbúcsúztatót, ami nem csak arról szól, hogy szakmailag tudjunk egymással kommunikálni és konzultálni, hanem mint barátok is tudjunk egymással kapcsolatot építeni”. Ezekre a kötetlen és önkéntes részvételen alapuló eseményekre meghívják a megyei kamara valamennyi tagját. „Én, ha tehetem, minden egyes rendezvényen jelen vagyok, hiszen ilyenkor kötetlenül, a hétköznapok rohanása nélkül tudunk egymással beszélgetni, ami mind szakmailag mind emberileg előre visz minket.” Ennek a szoros kapcsolatnak az is hozadéka, hogy akármikor tudnak egymáshoz fordulni szakmai segítségért is, függetlenül attól, hogy nőről vagy férfiról van szó – teszi hozzá nekem nyomatékkal, nyilván utalva a korábbi, a nemek közötti állapotokra vonatkozó kutakodó kérdéseimre –, bátran felhívhatjuk egymást, akik itt a kamarában aktívan összetartunk, hogy például akár egy okiratmintát kérjünk egymástól. Vagy éppen segítséget kérjünk, ha mondjuk valaki találkozott már egy bizonyos olyan típusú üggyel, esettel, amivel nekünk magunknak problémánk van, s akkor megkérdezzük tőle mire kell oda figyelni stb. Ez szakmailag is hatalmas nagy segítség egymásnak, ráadásul nagyszerű baráti közösséget is teremt”.

Közösségi vállalások a láthatáron

Még ki sem tudom mondani a fentiekből önként fakadó kérdésemet, olvas gondolataimban, s jelzi: sajnálatos módon az előző kamarai választáson nem jelentkezett semmilyen kamarai tisztségre. Akkor azonban megígérte egy általa rendkívül nagyra becsült néhai kollégájának, dr. Háger Miklósnak, hogy a következő választáson valamilyen kamarai munkára mindenképpen jelentkezni fog, s ezt be is kívánja legközelebb tartani. Ennek ellenére azonban aktívan részt vesz az ügyvédi kamarára háruló több tevékenységben. Például különböző rendezvények lebonyolításában való segítséggel. Vagy például azzal, hogy oktatást tartott büntetőjogból az ügyvédjelöltek számára. De volt már perbeszédverseny zsűrijének tagja is a területi kamarai versenyen. Vagy éppen a Miskolci Egyetemi versenyen, a Bécsből érkező néhány bíró és ügyvéd részvételével tartott konferencián vállalta: előadást tart arról, hogy ügyvédi szemmel miként értékelhető a bírósági népi ülnökök részvétele az eljárásban.

Kizárólag élő elköteleződéssel és szívvel-lélekkel

Mint mondja: kifejezetten nő kartársainak „üzeni”, akik még most kezdik ezt a pályát, vagy még nem sikerült megtalálni útjukat ezen a szakterületen, mintegy összegezésül: „Nagyon határozottan, következetesen, keményen és kitartóan kell kiállni magunkért. Ugyanakkor a megfelelő alázattal kell az ügyekben tevékenykedni, akármilyen jogterületen is dolgozunk. Az ügyvédi munka valójában nem is munka a szó átvitt értelmében, hanem hivatás, amit csak kizárólag élő elköteleződéssel és szívvel-lélekkel érdemes csinálni, mindig a tőlünk telhető maximumot nyújtva. Az embernek olyan pályát kell választania, amit hivatástudatból, tiszta szívből szeret csinálni, mert csak akkor tud benne igazán kiteljesedni.”

Mélybe gyökerezve

Eme magas hőfokú, őszinte, érzelemtől sem mentes vallomás után, a beszélgetésünk végén elmesélt egy korai családi élményt, majd megosztotta velünk az ebből immáron tudatos felnőttként levont önértékelő tapasztalatát is. Ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy megértsük: milyen mélyen tudnak gyökerezni egy adott emberben, jelesül beszélgetőtársunkban olyan tulajdonságok, amik egyenesen vezetnek majdan akár a tudatos hivatás-választáshoz is: „Nagymamám már óvodás koromban is azt mondta rólam, hogy ha engem egy kútba dobnának, onnan is biztosan azt kiabálnám vissza, hogy nekem van igazam. Ez a határozottság és kitartás ebben a szakmában egyértelműen előnyt jelent. Figyelembe véve, hogy alapvetően derülátó ember vagyok, az élet bármely területén mindenhez úgy állok hozzá, hogy a munkám során minden ügyből a körülményekhez képest a lehető legjobbat kell kihozni. Jó tudni: szinte mindent meg lehet oldani, csak akarni kell .”

Bár ez utóbbi állítással szemben jelen sorok – beszélgetőtársunknál sajnos már lényegesen élemedettebb korú – írójának lennének bizonyos, tapasztalati alapokon nyugvó ellentmondó felvetései, de spongyát rá, ezt most ne bolygassuk. Örüljünk annak, hogy a mögöttünk következő fiatal nemzedéknek számosan vannak olyan tagjai, akik ugyanazzal a szent elköteleződéssel, tennivággyal és akarással gyakorolják hivatásukat, miként azt mi magunk is tettük évtizedekkel ezelőtt. Kívánjuk nekik most azt, hogy legyenek ebben az odaszánásukban kitartóak. És a talán kikerülhetetlen döccenőket ne elkedvetlenítő sikertelenségként s végképpen ne kudarcként, hanem korrigálandó, munkájuknak újabb értelmet, távlatokat adó feladataként kezeljék.

Akkor tán a világ is egy kicsivel jobb lesz, mint amilyen ma.

Ráfér.

Ránkfér.