Milyen feladatok elé néz az
Ifjúsági Bizottság elnökeként?
Az alapszabály
szerint az Ifjúsági Bizottság feladata a joghallgatók, illetve a
fiatal végzett jogászok, elsősorban az ügyvédjelöltek, bírósági
és ügyészségi fogalmazók bevonása az egylet tevékenységébe.
Bár ez a mondat elsőre nem tűnik túl bőbeszédűnek, nagyon is
rendjén van, egy szabálynak ilyennek kell lennie, mert sok minden
belefér – ez biztosít teret a kreatív proaktivitásnak.
Proaktívnak lenni pedig könnyű lesz, hiszen a Magyar Jogász
Egylet ismertségével szerencsére semmi gond nincs – ilyen téren
nem kell face liftinggel foglalkoznia. Ráadásul az ismertségén
túl van még egy általánosan elfogadott címkéje: a rendkívüli
szakmaisága. Ezt is a javunkra szeretnénk fordítani, és meggyőzni
a fiatalokat, hogy egy olyan grémiumban, ahol a hangsúly
kifejezetten a szakmaiságon, a tudományosságon van, igenis lehet
nagyon akut, gyakorlatilag a jövőnket drasztikusan megváltoztató
és átalakító, divatosan szólva „szexi” témákkal
foglalkozni.
Melyek ezek a témák?
A digitalizáció és a mesterséges
intelligencia kérdései. Hogy jobban megvilágítsam mire is gondok,
vegyünk egy esetet: egészen reálissá vált, hogy egy
versenyhatóságnak például kartellező algoritmusokról kelljen
döntenie. Ahhoz, hogy valaki megértse, mit jelent ez, hogyan
működnek ezek a rendszerek, valamilyen digitális beágyazottságra
van szüksége. Persze mindent és bármilyen életkorban meg lehet
tanulni, de nem véletlenül mondják, hogy a mai, egészen kicsi
gyerekek ösztönösen kezelik a technikát, hiszen a környezeti
hatásoknak elvitathatatlan jelentőségük van. A legjobb módja
tehát annak, hogy a fiatalokat aktívan és hatékonyan
becsatornázzuk a Magyar Jogász Egylet szakosztályainak munkájába,
ha azt mutatjuk meg, hogy ezek a témák hogyan érinthetik őket.
Azt nem lehet megmondani másoknak, mi érdekli őket (értelme
legalábbis biztosan nincsen), viszont, ha azt magyarázzuk el, hogy
hogyan érintheti őket az adott kérdés, az egész más. Az
érintettség kérdését ugyanis kívülállóként az érintetteknél
akár jobban is láthatjuk. Az idősebb jogász generációnak ezért
nagy a felelőssége, hogy megmutassa a fiatalabbaknak, miként
fognak hatni rájuk bizonyos társadalmi változások, és ezekre
hogyan tudnak jogi válaszokat adni. Nem véletlen talán, hogy
meglehetősen divatos témává váltak például az önvezető
autók, az erről szóló előadásokkal termeket lehet megtölteni.
Milyen akut jogi kérések vetődnek fel az önvezető autókkal kapcsolatban?
Három fő kritikus pont van. Jelen pillanatban a szabályozás és az engedélyezés az egyik legkritikusabb. Az önvezető autók fejlesztése most zajlik, és a jogalkotó – akarva-akaratlanul – ennek valamennyi kockázatát a fejlesztőkre telepítette. Tehát ki lehet vinni a járművet a közútra tesztelni, de csak akkor, hogyha ezt olyan tesztek előzték meg, amiket a járműfejlesztő maga sikeresnek ítélt. Egy szó nincs arról a jogszabályban, hogy mikor minősülhetnek sikeresnek ezek a tesztek. Így, ha a közúton történik valami, a fejlesztő felel, mondván a tesztek – amik azt előzték meg, hogy az önvezető autó kimehessen a közútra – nem voltak kellőképpen megalapozottak.

Volt már ilyen jogeset?
Nem, pontosabban Magyarországon még nem. Egyébként én azt mondanám, hogy a hazai szabályozás kifejezetten fejlesztőpárti és igyekszik követni a piaci igényeket. Az egyik ügyfelünk részére átvilágítást végeztünk, megnéztük, hogy a jelenlegi jogi szabályozásban hol vannak bizonytalanságok. Ezt követően volt egy KöHÉM rendeletmódosítás, és azt láttam, hogy éppen a bizonytalan pontok (ezek nagy része) volt az, amit kezelt a jogalkotó.
Mi az, amit nem kezelt a jogalkotó?
Például a felelősség kérdését, és ezzel át is léptünk a második kritikus pontra. A felelősség szerteágazóan jelenik meg, feltűnik például a polgári jogi, büntetőjogi, munkajogi, társasággal/céggel szembeni felelősség. A jelenleg hatályos szabályozás azt mondja, hogy a fejlesztési célú jármű (önvezető autó) tesztelése során egy sofőrnek a „fedélzeten” kell ülnie, és bármikor képesnek kell lennie arra, hogy átvegye az irányítást a jármű felett. A jogszabály külön is kimondja, hogy ez a tesztsofőr felel a jármű biztonságos működésért.
Ez mit jelent a gyakorlatban?
A volán mögött ül a tesztvezető,
mellette egy szoftverfejlesztő mérnök, aki különböző
funkciókat (a váltást, sávváltást, sávtartást, gyorsítást,
lassítást, fékezést stb.) próbál ki. Például a fékezés
büntetőjogi szempontból is jól megragadható pont.
Kiindulópontunk, hogy a közúti tesztelés során a KRESZ szabályai
alkalmazandók, azaz tulajdonképpen mondhatjuk, hogy „kellő
körültekintés” szükséges, tehát ha forgalmi helyzetben azt
észlelem, hogy fékeznem kell, akkor nekem a szükségeshez képest
azonnal fékeznem kell. Viszont, ha a tesztvezető mindig ebben az
azonnali pillanatban – és itt egy nagyon rövid időintervallumról
beszélünk – rányomna a fékre (és nem várna adott esetben egy
kicsit, számolva a még biztonságos vészfékezés lehetőségével
is), lehet, hogy soha nem derülne ki, mire képes az autó,
fékezne-e és mikor magától. Tehát a tesztvezetőnek szinte meg
kell szegnie a szabályt, és ha ez a szabályszegés büntetőjogilag
értékelhető eredménnyel is találkozik, a járműfejlesztő nem
vállalhatja helyette a felelősséget, legjobb szándéka ellenére
sem.
Eddig két kritikus pontot
említetett, mi a harmadik?
A jövő, amikor már ténylegesen önvezető autók lesznek az utakon. Ekkor is a felelősség kérdése fog felvetődni, de már az önvezető autók által okozott károkért való felelősség, és nem a tesztelés vonatkozásában. Ezeket a kérdéseket meg tudjuk válaszolni a jelenlegi jogszabályi keretek között is, csak nem biztos, hogy ezek a válaszok olyan eredményre vezetnek, amilyet szeretnénk.
Ennek a „nem kívánt eredménynek”
az érzékeltetésére maradjunk a büntetőjogi példánál,
gyakorlatilag a tesztelést lehetetlenítené el, ha a tesztvezető
mindig abban a legelső pillanatban lépne rá a fékre, amikor ennek
szükségességét érzékeli. Ugyanakkor a korábban említettek
miatt nála felvetődik egy olyan potenciális bizonytalanság –
akár büntetőjogi kockázat -, amivel nem biztos, hogy együtt akar
élni. De említhetném az informatikus fejlesztőket is: lehet, hogy
egy szoftverfejlesztést pusztán és kizárólag a „Mi lesz,
hogyha történik valami?” gondolat mentén nem mernek
„kiengedni” a külvilágba. A fejlesztők ettől a gondolattól
komolyan tartanak, és mindezek tényleges hatással lehetnek a
fejlesztésekre, a jövőre.

A virtuális valóságon kívül,
nincs olyan biztonságos tere a fejlesztőknek, ahol tesztelhetnék
az önvezető autójukat?
A fejlesztési környezet a fejlesztők
legféltettebb kincse. Ezt a legnehezebb felépíteni és
szoftveresen elkészíteni. Rengeteg különböző adat kell
rendelkezésre álljon (időjárás, hőmérséklet, szél,
gyorsulás, lassulás, terepviszonyok stb.), a fejlesztők pedig –
jól felfogott érdekük miatt – nem feltétlenül osztják meg
egymással ezeket. Tegyük fel például, hogy Magyarországon készül
az a program, amiben majd a fejlesztéseket végzik. Józan ész
alapján biztos nem számolnának azzal, hogy egy elefánt keresztezi
az utat. Azonban, ha Indiában végzik el a tesztelést (a jármű
ott közlekedik először közúton), már elképzelhető, hogy egy
elefánt keresztülballag az úton, amit az önvezető autó nem lesz
képes a megfelelő biztonsággal kezelni, mert nem tanították meg
számára, hogy amit érzékel, az egy elefánt is lehet. Valamilyen
döntést persze hozni fog, vagy fékez vagy kikerüli vagy nekimegy.
Laikusként bennem megfogalmazódik:
végső soron, ami az önvezető autó előtt elhalad, egy lassan
vagy gyorsan mozgó objektum. Lényeges, hogy az elefánt vagy
kisteherautó?
Ez egy nagyon jó kérdés, ez vezet minden mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdés eredőjéhez. Jelenleg bármit nevezhetünk mesterséges intelligenciának, de valójában ez a mostani „mesterséges intelligencia” nem hoz teljesen önálló, autonóm döntést. Döntései valamilyen szinten előre predesztináltak, sémákat tanult, és azok képzik le döntésének eredőjét. De ha belegondolunk, a döntést hozó embert is kondicionálják a szokások, a társadalmi elvárások, a családi háttér, a környezet, a barátok, mindaz, amit a külvilágról ismer, tulajdonképpen valahol az ember „szabad akarata” is kondicionált. Mondhatnánk, hogy a mesterséges intelligencia is csak ilyen formán kondicionált, de jelenleg, ha valaminek a feldolgozására nem tanították meg, akkor azt nem biztos, hogy tudja kezelni.
Visszatérve az elefántos példához,
azt tudni kell, hogy az önvezető autókat nem egy egységes
technológia mentén fejlesztik. Különböző megoldások vannak, a
jármű más-más „letapogató” metódusokkal szerezhet
információkat a külvilágról, úgy mint a lézer, radar, lidar,
kamerák stb. Ezek a tényezők mind befolyásolják, hogy az
önvezető rendszer mit, pontosabban minek „lát” az őt
körülvevő valóságból.

A jog tudja kezelni a mesterséges
intelligencia jellegadó sajátosságait?
Minden kérdésre most is meg tudjuk adni a választ, hiszen a kontinentális jogrendnek nem is csak az alapfogalmai, hanem az is, ahogyan a jogról gondolkodunk – megközelítünk és igyekszünk megoldani jogi problémákat –, a római jogi gondolkodásmódból fakadnak. A római jogászok pedig egy dolgot egészen biztosan fantasztikusan időtállóan csináltak: olyan nagyon absztraháltak, hogy – nyilván kis túlzással, mert a rabszolgavétel szabályait meglehetősen keveset alkalmazzuk napjainkban – a legalapvetőbb szabályokat még most is, egy összehasonlíthatatlanul más technológiai fejlettségen levő társadalomban is alkalmazni tudjuk.
Válaszok tehát adhatók, viszont ezek a válaszok a mesterséges intelligencia jellegadó sajátosságát már nem tudják kezelni, mert egy pontban valahol a jövőben már autonóm döntést fog hozni, és ráadásul folyamatosan tanul. Tehát eljuthatunk oda, hogy a gyártó, a fejlesztő kiengedett valamit az útra, és az a valami (nevezzük így) bármilyen irányba fejlődhet. Önálló akarat, önálló érzelmi intelligencia és empátia híján valószínűleg jóra és rosszra is felhasználható, és innentől kezdve válik igazán érdekes kérdéssé, hogy ezt a felelősséget hová telepítjük?
Lehet, hogy a mostani szabályaink erre
alkalmatlanok lesznek a jövőben, mert valahol mindig azt nézik,
hogy a fennálló birtok- és tulajdoni viszonyok között kire lehet
telepíteni a kárt. Ha belegondolunk, a római jogban a
rabszolgáknál is addig működött zártan a rendszer, amíg
tárgyként kezelte őket. A tulajdonos felelt a kárért, amit a
rabszolga okozott. Aztán a jog lehetővé tette, hogy a rabszolgának
külön vagyona legyen, és ennek terhére vállalkozhasson. Azt
mondják, hogy az önvezető autók is nagyon hasonlóak lehetnének,
lehetne például különvagyonuk, aminek a terhére intézhetik a
fényezésüket, tankolásukat, stb.
Ezen a gondolatmeneten továbbhaladva
eljuthatunk oda, hogy korlátozott jogalanyiságot kaphatnának az
önvezető autók?
Szerintem ez az irány életveszélyes, és egy nagyon átgondolatlan felfogást mutat. Mert mit jelent a jogalanyiság? Azt, hogy valaki jogok és kötelezettségek alanya lehet. Szép elképzelés, hogy az autó majd magától elmegy a szerelőhöz, és fizeti a költségeket, de akkor jogok alanya is lehet. Mi lesz, ha egy napon öntudatra ébred és „robotjogokat”, alapjogokat követel? Hiszen jogalany. Nyilván ezek most még vad gondolatoknak tűnnek, de egy dologban teljesen biztos vagyok: azok, akik azt mondják, hogy ez a jövő, ezért ráérünk a kérdéssel foglalkozni, nagyon nagy tévedésben élnek. Ez nem a jövő! Már most bőven a jelen, ezek a dolgok be fognak következni. Mondhatjuk azt, hogy az elkövetkező változás szörnyű vagy fantasztikus, gondolhatunk bármit, de mindezek (a digitalizáció, automatizáció, a mesterséges intelligencia térnyerése) megtörténnek, és ha azt akarjuk, hogy a folyamatokat mi emberek irányítsuk, akkor most kell a jogászoknak olyan mély dogmatikai munkát elvégezniük, ami a római jogászok évszázados munkájához hasonlatos, mert évezrednyi felelősség terhel bennünket a jövőre nézve.

Meglátása szerint mennyire reális
a jogászok körében is tapasztalható aggodalom, miszerint a
mesterséges intelligencia elveheti a munkájukat?
Ettől jelenleg nem tartok. Legjobb tudomásom szerint még nem tudjuk, hogyan lehetne megvalósítani azt, hogy a mesterséges intelligencia érzelmi intelligenciával rendelkezzen, empatikus gondolkodásara és viselkedésre legyen képes.
Éppen ezért a mesterséges intelligencia majdan eljövendő, de már itt a jelenben gyökerező korszakában a jogászság – és az ügyvédség – nagy kihívása, hogy tudnak-e empatikus szolgáltatást nyújtani? Értik-e ügyfeleik tetteinek valódi mozgatórugóját, felismerik-e a valódi problémákat, amiket esetleg az ügyfelek maguk sem képesek? Nem gondolom, hogy egy robot azt a sokszintű, értelmi-érzelmi támogatást tudná megadni, amit az ügyvéd adhat.
Nagy lehetőség, és egyben nagy
kihívás is az ügyvédek számára, hogy a néha nem feltétlenül
pozitív társadalmi összképet önmagukról úgy megváltoztassák,
hogy ha eljön a pillanat, az ügyfelek robotok helyett az ügyvédeket
válasszák. Ezek azok a területek, ahol az ügyvédségnek,
jogászságnak véleményem szerint fejlődnie kell, és ezért nem
tartom egyáltalán ellentétesnek vagy még csak meglepőnek sem
azt, hogy például egy ügyvédek számára szóló, mesterséges
intelligenciával foglalkozó rendezvényen a soft skill képzést is
ugyanolyan jelentőségű programpontként tartsuk számon, mint a
szorosan vett szakmai curriculumot.
Ejtsünk pár szót az AIJA-ról is.
Hazai nemzeti képviselőként idén milyen célokat tűzött ki maga
elé?
A nemzeti képviselő fő feladata,
hogy az AIJA-brandet helyi szinten erősítse és tagokat toborozzon,
mivel ez biztosít lehetőséget a szervezeten belüli építkezésre.
Az AIJA-nak a világ minden pontján vannak rendezvényei, idén lesz
szeminárium Athénban, Hong Kongban, Isztambulban, Miamiban, csak
hogy párat a teljesség igénye nélkül felvillantsak. Rendezvényei
földrajzilag nagyon sok területet lefednek, de az talán a
felsorolásból is kitűnt, hogy Közép-Kelet Európa kevésbé van
reprezentálva. Ennek egyszerű oka van. A tagok leginkább akkor
tudnak részt venni egy eseményen, hogyha az közel van hozzájuk,
így azok az országok, akiknek már most sok tagjuk van, azért
lobbiznak, hogy a rendezvényeket náluk valósítsák meg. Tehát
nekünk, akik kevesebb taggal bíró országból érkezünk, nehéz
dolgunk van, de nem adjuk fel: az AIJA illetékes szerveivel történt
egyeztetést követően a határ menti országokkal együttműködve
mini „visegrádi négyes” együttműködés keretében szeretnénk
megvalósítani egy regionális rendezvényt. Az is biztos, hogy face
lifting jelleggel szervezni kívánunk egy olyan rendezvényt, ami a
még nem tagok számára mutatná meg, hogy mit jelent az AIJA,
ugyanakkor a jelenlegi tagok részére is érdekes. Fontos tudni,
hogy fiatal jogászok nemzetközi szervezetéről van szó. És amíg
nemzetközi szinten érezhető a jogtanácsosok jelenléte, sajnos
itthon elég kevés jogtanácsos tagunk van, ezért ezen a területen
– különösen most, figyelembe véve a kamarai integrációt –
mindenképpen változásokat szeretnék elérni. Ezért is különösen
fontos számunkra az említett rendezvény és a kamara támogatása.