NŐK A PÁLYÁN - Sorozatunk hazai ügyvédnőkről - "Keressük meg az egyensúlyt az élet napi részletei és nagyobb összefüggései között" - Bemutatjuk dr. Csécsy Andrea debreceni ügyvédet, egyetemi docenst

Szerencsés szülői tanácsok

Nem az az eset, aki már gyerekkora óta jogász szeretett volna lenni – emlékszik vissza a kezdetekre. Csak az egyetemi felvételi jelentkezési lap beadása előtt egy-két héttel döntötte el, hogy a jogi karra jelentkezik. Eredetileg matematikus, építészmérnök vagy pszichológus szeretett volna lenni – vallja be korabeli színes, valójában kiforratlan elképzeléseit jövőjéről. Kevesen mondhatják el ifjonti önmagukról, hogy nem estek át hasonló gyötrelmeken a pályaválasztási kényszer idején: a matematika szakról akkor mondott le, amikor egyrészt belátta, hogy matematikusként nem elég csak a logikus gondolkodás, a magasabb szint elérésére már keményebb tanulás is szükséges. Illetve arra, hogy „ez a szakma nem jár emberközeliséggel”. Negyedikes gimnazista volt, amikor édesanyja elvitte egy pályaválasztási tanácsadóba. Két napon keresztül teszteket, illetve különböző szituációs gyakorlatokat csináltattak vele. Az eredmények alapján aztán a tanácsadó közölte vele, hogy az általa választott egyik pálya sem felel meg neki. Azt tanácsolták, hogy ne legyen építészmérnök, mivel hogy gyakorlatilag nincs térlátása. Pszichológus meg azért ne legyen, mert „nem tud kívül maradni az emberek problémáján”. Ezt követően az apai bölcsesség hozta a megoldást: legyen jogász, „hiszen a bátyja is jogot tanul az ELTÉ-n”. Édesanyja pedig figyelemre méltóan abban látta a pozitívumot a fordulatban, hogy „az ügyvédség megfelelő függetlenséget ad egy nőnek”. Így lett végül joghallgató Szegeden, a JATÉ-n.

Jogtanácsosi start

Az egyetem elvégzése után két hónapig az Állami Biztosítónál dolgozott, de ahogy visszaemlékszik, nagyon nem tetszett neki az akkor monopolhelyzetben lévő biztosító „hozzáállása a kárigényekhez”... A későbbiekben egy három megyés nagyvállalatnál helyezkedett el, ahol kezdetben jogi előadóként, majd jogtanácsosként dolgozott, s egyben a jogi és igazgatási osztályvezetői feladatokat is ellátta. Azt követően, hogy az ügyvédi pálya „felszabadításra került” – meséli – a vállalat igazgatója felkínálta, hogy a továbbiakban ügyvédként lássa el a társaság képviseletét. Ezt örömmel elfogadta.

Az a tény, hogy vállalati jogászként lett ügyvéd, meghatározta a későbbiek során azt is, hogy főként gazdasági ügyekkel foglalkozzon. Állandó megbízással látta el a gazdaság különböző területein működő több társaság jogi képviseletét. Emellett leginkább ismerősöket, hozzátartozókat képviselt polgári vagy családjogi ügyekben. Büntető ügyekben néhány kirendelés kivételével nem járt el, mert „valahogy mindig távol állt tőlem ez a szakterület” – mondja, átlépve a részleteken.

Család és hivatás - az egyensúly törvénye

Amikor – mint egy félmondatos utalásából megtudjuk – elvált nőként egyéni ügyvéd lett, már volt két kisgyermeke. Egy valami motiválta – említi fel ezt a bizonyára nem egyszerű korszakát életének –: úgy tudjon ügyvédként dolgozni, hogy a bölcsödébe, óvodába, majd az iskolába el tudja őket reggel időben vinni és délután időben értük is tudjon menni. Amikor kollégáinak azt mesélte, hogy csak nyolctól-négyig dolgozik, kétkedéssel fogadták ezt az időbeosztását. Ennek ellenére állítja: az ügyfeleket rá lehet szoktatni arra, hogy munkaidőben jöjjenek az ügyvédi irodába. Az persze más kérdés, teszi hozzá, hogy éjszakánként, azután, hogy a gyerekek elaludtak, sokat dolgozott.

Egy nehéz korszak, sok tanulsággal

„Ma már felnőtt gyerekeim vannak, így ez ügyben már nincs feladatom” – maradunk még egy kicsit a családi ügyeknél. Akkor, amikor szakvizsgázott, várta lánya születését, fia pedig a külkereskedelmi szakjogászi képzése idején látott napvilágot. Ezt követően még elvégezte az európai szakjogász képzést, letette a német nyelvvizsgát és PhD fokozatot szerezett. Amíg a gyerekek kicsik voltak csak 8-tól 4-ig dolgozott. Sajnos gyakorta mindig ők voltak az utolsók, akiket hazavittek az óvodából, iskolából. Ha tárgyalásra kellett utaznia, akkor szülei segítettek, akik Nyíregyházán éltek. Emiatt azonban nem lehetett mindennapos a segítségük. Amikor gyermekeim már nagyobbak lettek, akkor is igyekezett időben hazaérni, és inkább este, később befejezni az elmaradt munkát. „Persze abban nagyon nagy szerencsém volt, hogy a gyerekeim mindig önállóan tanultak, kitűnő tanulók voltak és sohasem voltak velük magatartási problémák. Kicsit csodálkozva is néztem rájuk, mert nem mondhatnám, hogy én példás magatartású lettem volna az iskolai éveim alatt.”

Csavaros családi statisztika

Három testvére van. Bátyja és ő, valamint az ő példájukat követve, öccse is jogász lett. Nővérének pedig a férje volt jogász. Végül is kedvelt lett a családjukban a jogászi pálya: szintén ezt a hivatást választotta nővérének egyik fia, továbbá bátyjának nevelt fia, no meg öccsének felesége, s végül, de egyáltalán nem utolsó sorban saját lánya is. Ma ügyvédként viszont csak öccse, meg bátyja nevelt fia és ő maga dolgozik. Miután csalódottan vettük észre magunkon, mennyire megkopott gyorsaságunk az ilyen és hasonló családi egyszerű helyzetkép követésére, gyorsan más vizekre eveztünk…

Egy idő után ügyvédként „a kiégés jeleit tapasztaltam magamon” - A gyógyír a kibővülő munkakör volt

Miután a szakmai élettapasztaltok széles mezejére tértünk át, őszintén elmondja: sokszor elgondolkozott már azon, hogy ha mai fejjel kellene pályát választania, lenne-e olyan, amit szívesebben művelne a jelenleginél. Vajon miiért is nem csodálkozunk a magának feltett kérdésre adott válaszán: rá kellett jönnie, hogy nem tudná más pályán elképzelni magát. Ugyanakkor – következik számunkra a későbbiek során aztán bővebben nem kifejtett fordulat – „az ügyvédi pályán néhány év elteltével a kiégés jeleit tapasztaltam magamon”. Amikor aztán a Debreceni Egyetemen újraindították a jogi kart, tanítani jelentkezett a polgári jogi tanszékre, ahol mai napig főállású docens. (Egyetemi pályafutása és az ezzel összefüggő tudományos munkássága itt követhető nyomon: http://old.law.unideb.hu/polgari-jogi-tanszek/dr-csecsy-andrea) Gyakorlati és elméleti tapasztalatai azután az is lehetővé tették, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság bírája legyen. Reményei, számításai beváltak: az ügyvédi és oktatói tevékenység kölcsönös, egymást erősítő-kiegészítő segítséget jelent munkájában, hivatásrendi egyensúlyának megerősítésében. A polgári jogi tanszéken végzett tanítás és az ügyvédi munkája nagyon jól kiegészíti egymást – válaszolja némileg aggódó kérdésünkre. Hallgatóinak az elméleti ismeretek mellett - az ügyvédi munkából adódóan - gyakorlati példákkal is tud szolgálni. Fordítva is igaz természetesen, mondja: azzal, hogy a tanítás miatt a Ptk. teljes ismeretének a birtokában van, adott esetben magabiztos fellépést jelent számára ügyvédként egy adott ügy bírósági tárgyalása során.

Az elbizonytalanodás korszaka

Számára a pályája során újabban a legnagyobb kihívást a jogalkotási dömping, de leginkább a jogalkalmazás során jelentkező jogbizonytalanság jelenti. Amikor a pályát elkezdte – idézi fel szinte nosztalgiával emlékeit, mint ha ma történt volna – és elé került egy jogi probléma, gyakorlatilag száz százalékosan meg tudta mondani az ügyfélnek, hogy „ez a per megnyerhető-e vagy sem”. Akkoriban, ha netalántán az elsőfokú bíróság nem a jogszabályoknak megfelelő ítéletet hozott, a másodfok szinte biztosan helyre tette. Ha még ekkor sem győzött a jog és az igazság, akkor a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a Legfőbb Ügyész által kezdeményezett törvényességi óvás keretében egészen biztos, hogy „helyére kerültek a dolgok”. Olyan pedig biztosan nem fordulhatott elő, hogy az akkori Legfelsőbb Bíróság egyik vagy másik tanácsa ellentétes tartalmú ítéleteket hozzon. „Sajnos ma már hasonló helyzetben csak azt tudom mondani az ügyfélnek, hogy 50-50% a pernyertesség bizonyossága.”

Nyomasztó terhek az idősebb ügyvédgeneráció vállain s ennek társadalmi kihatásai

A legnagyobb problémát szerinte ma az ügyvédi hivatás lelkiismeretes gyakorlásában az állandó anyagi jogi, valamint az eljárás jogokban bekövetkező változások, a megnövekedett adminisztrációs terhek és az elektronikus ügyintézés jelenti. Azt tapasztalja, hogy igen sok idősebb kolléga már nem is tudta vállalni az ezzel kapcsolatos kihívásokat. Az új Pp- nek is van, illetve lesz nyilvánvalóan sok-sok előnye, ha mind a bíróságok, mind az ügyvédek megtanulják az új szabályokat és egyértelműbbé válnak az új szabályozással kapcsolatos jogértelmezési kérdések. Ugyanakkor a legnagyobb hátrányának azt tekinti, hogy félő: a kisemberek jogvédelem nélkül maradnak. Azt tapasztalja, hogy a kollégák kisértékű pereket nem vállalnak el, anyagilag ugyanis nem tud megtérülni az az időbefektetés, ami az új Pp-ből eredő kihívások miatt keletkezik. A Debreceni Ügyvédi Kamara vezető fegyelmi biztosaként azt tapasztalja, hogy a szinte követhetetlen változások miatt megszaporodtak az ügyvéd kollégák elleni panaszok száma is.

Pars pro toto – a területi és az országos kamara kiegészítik egymást

Debreceni Ügyvédi Kamara fegyelmi megbízottjaként sok- sok éven keresztül hivatalból is az elnökség tagja volt. Azt tapasztalta, hogy a kamarájuk az országos kérdésekben is aktív szerepet vállalt és vállal határozott állásfoglalásaival.

Feltehetőleg az ügyvéd kollegái előtt nem is vált akkoriban széles körben ismertté az a 2013. évi CCLII. törvénnyel módosított ügyvéd törvényi rendelkezés, amely minden megbízás, meghatalmazás tekintetében biztonsági jel alkalmazását írta volna elő. Amikor az ezzel kapcsolatos anomáliákra az akkori országos fegyelmi főbiztos kollégája rávilágított, akkor a Debreceni Ügyvédi Kamara elnöksége a kérdés megtárgyalása után úgy határozott, hogy levélben fordulunk valamennyi hazai területi (megyei) ügyvédi kamara elnökéhez, rávilágítva a bevezetésre felvetett biztonsági jel előállítása és alkalmazása miatt a kamarákat és az ügyvédséget potenciálisan sújtó jelentős adminisztrációs és anyagi terhekre. „Szerencsére – vonja meg a közös gondolkodás pozítív mérlegét - határozott állásfoglalásunk is hozzájárult ahhoz, hogy végül nem került sor a biztonsági jel bevezetésére”.

Érdekképviselet, érdekvédelem

Erős meggyőződéssel beszél arról, hogy az ügyvédségen belül nemcsak a nők összefogására, hanem főként az egész ügyvédi kar összefogására van szükség. Úgy gondolja, hogy egyre fontosabb az ügyvédi kar érdekeinek erőteljesebb képviseletére és fokozottabb védelmére. „Mint például manapság is, amikor a Magyar Országos Közjegyzői Kamara - pénzt nem kímélve, általuk megrendelt reklámfilmekben - a közjegyzői munka felsőbbrendűségét hirdeti az ügyvédi tevékenységgel szemben.

Törvényszerű sajátosságok, nem törvényszerű kényszermegoldások

Annak ellenére, hogy Debrecen az ország második legnagyobb városa, mégsem jellemző az, hogy nagy ügyvédi irodák lennének a városban - von mérleget, amikor arról faggatjuk, milyenek a helyi jellegzetességek, szakmai szempontból. - Ez abból is eredhet, hogy az utóbbi időkig nem voltak nagy multik, gyárak a városban, illetve – teszi hozzá némileg árnyaltabb hangon – a meglévők jellemzően a budapesti ügyvédi irodákat bíznak meg a képviseletükkel. Ez persze, nem jelenti azt, hogy a „vidéki” kollégák nem rendelkeznek olyan felkészültséggel, mint a budapesti ügyvédi irodák kollégái – folytatja. Sőt, gyakran abból adódóan is, hogy egy vidéki kolléga csak a töredékét kérheti el a budapesti munkadíjaknak, így sokkal szélesebb körben kénytelen megbízásokat elvállalni. Így aztán nem csak egy-egy területre szakosodik, hanem rákényszerül, hogy több jogterületen is el tudjon látni képviseletet. Sokszor érthetetlen egyes megbízók hozzáállása abban a tekintetben, hogy azt feltételezik, a budapesti kollégák több ismerettel rendelkeznek egy-egy adott kérdésben. Beszélt olyan ügyvéd kolléganőjével - lebbenti fel a fátylat kicsit extrémebb anomáliákat említve -, aki elmesélte: egy-egy jogi probléma kapcsán az állandó megbízója kikéri a véleményét, ő megadja a kellő tájékoztatást, ám ennek ellenére megbízója mégis úgy gondolja, hogy kollégája havi megbízási díjának többszöröséért „felülvizsgáltatja” az általa adott jogi véleményt egy budapesti ügyvédi irodával. „Természetesen magas óradíjért megkapta ugyanazt az állásfoglalást, amit a kollégám már megadott”. Ennek ellenére nem gondolja, hogy ebből bármilyen érdekellentét keletkezne a vidék és a főváros között. Említett kollégája például – fogadjuk el a nagyvonalú finálét, mint akik nem feltétlenül ugyanezen irigylésreméltó emelkedettséggel kezeltük volna az ügyet – kifejezett elégtételt érzett az eset nyomán.

A magukat „felsőbbrendűnek” érző férfiak szánalomra méltók...

Nyomatékos őszinteséggel mondja szokásos portré-sorozatbeli kiváncsiskodásunkra: hivatása gyakorlása során soha nem érte hátrányos megkülönböztetés csak azért, mert nő. Feltehetően árnyalni kívánva kijelentését, megengedően hozzá teszi: természetesen egy nő környezetében – nem feltétlen ügyvédként – „mindig vannak olyan férfiak, akik felsőbbrendűnek érzik magukat, de őket »arra a polcra kell helyezni«, amit megérdemelnek”. Az ilyen felfogáshoz persze mindenképpen kell némi élettapasztalat. Úgy gondolja, hogy egyrészről „egy intelligens férfi ilyet nem tesz”, másrészt a felsőbbrendűség érzése szerinte legtöbb esetben a kisebbségi érzésből fakad, „így inkább szánalomra méltó”. Hallgatóinak az egyetemen évről évre elmondja, hogy csak a szakmai profizmus teremtheti meg akár az erkölcsi, akár az anyagi elismerést, akár nő, akár férfi legyen, akiről szó van. Azt gondoljuk, ennek kimondása nagyon fontos, még ha némelyek keserűen csak vágyott elképzelésnek, wishful thinking-nek jellemeznék, ahogy az angol nyelvben mondják. Mi már tudjuk, ahhoz, hogy a dolgok megvalósuljanak, sok mindent kell tenni. Egyebek között meg kell vallani a meggyőződést, belátásra kell bírni másokat, s ha kell a törvény eszközével biztosítani kell a dolog létrejöttét, fennmaradását.

Lehet, hogy férfiszemmel más a helyzet?

„Nem tudom megítélni, hogy a munkám során a női mivoltomnak volt-e pozitív hatása, vagy annak, hogy igyekeztem megadni a tiszteletet az ügyfeleimnek, a tárgyaló partnereimnek, illetve a bíróságoknak is azzal, hogy igényes öltözetben jelentem meg és meg volt a tudásom az adott üggyel kapcsolatban” – válaszol nem kevés diplomáciai rutinnal kiváncsiskodásunkra. De hogy jól értsük, mely (szűkített) irányból kíván a kérdésünkre választ adni, elmeséli: annak idején, amikor az egyik téli vizsgaidőszakban több hallgató polár pulóverben vagy ápolatlanul jelent meg a vizsgán, a következő félév elején elmondta nekik, hogy igenis számít a megjelenés nem csak gyakorló jogászként, hanem például a vizsgánál is, hiszen a tanár is ember, így nem biztos, hogy az, aki szabadidő ruhában jelenik meg a vizsgán, nem a legkönnyebb beugró kérdéseket fogja kapni.

„Egyszer a legendás tudású és népszerű, jó humorú Sárközi Tamás professzor úr tartott előadást karunkon – enged a kedvemért valamit az iménti visszafogottságon. – Egyebek mellett elmondta, hogy nála kevesebb kérdésre adott jó válasz után kap jelest egy szép és csinos nő, mint egy fiú... Ha belegondolok, lehet, hogy férfi szemmel mégis csak előnyt jelenthet női mivoltunk...?”

Hogyan lehet a macsót levenni a lábáról?

„Nem mindegy, hogy miként vélekedünk magunkról, mint nőkről. Mert ha mi magunk is úgy gondoljuk, hogy a férfiak felsőbbrendűek, akkor ezt is sugározzuk ki magunkból. Ez pedig maga után vonhatja azt, hogy nem egyenrangú félként kezelnek. Ne féljünk kiállni adott esetben magunkért, mert az első meghökkenés után a »legmacsóbb« férfi is értékelni fogja a magunkért való kiállást.” Ismételten hangsúlyozza: a magabiztossághoz szükséges a megfelelő magas szintű szakmai tudás. Anélkül egyszerűen nem megy. Sosem félt a megbízóival közölni a jogi álláspontját, szembeszállva az az adott ügyfél álláspontjával. Akkor is, ha ez nem nyerte el a tetszésüket. Sohasem lett ennek az a következménye, hogy megszüntették volna a megbízását. Idővel aztán már nem kérdőjelezték meg jogi álláspontját.

Csak olykor láthatjuk az élet nagyobb összefüggéseit

Nem tudja megmondani, hogy miből merít erőt. Talán szerencsés géneket örökölt. Talán nagyszerű példát látott apjától, anyai nagyapjától. Talán abból, hogy négyen vannak testvérek és ha bármelyikünknek voltak nehéz időszakai az életben, mindig számíthattak egymásra. Ezen kívül nagyon erősen hisz abban, hogy „a sors mindig tudja mit akar”. Hallgatóinak mindig azt mondja: amikor azt érzik, hogy milyen kegyetlen a sors, és hogy miért velük történik meg valami rossz – természetesen most nem a családi, baráti körben bekövetkezett halálestről van szó –, ne csüggedjenek, mert utólag nagyon sokszor azt fogják tapasztalni, milyen szerencse, hogy akkor ez és ez történt, még ha azt az adott eseményt az adott pillanatban a legnagyobb tragédiaként élték is meg. „Hiszek abban, hogy semmi sem történik véletlenül, és ami nem öl meg az megerősít.” Bevalljuk: nagy a kísértés, hogy kitérjünk néhány sor erejéig egyik kedvencünk, a jelenség transzcendens összetevőinek boncolgatására némely bibliai teológiai eszmélkedés felemlítéséig. De erőt veszünk magunkon. Csak annyit hadd jegyezzünk itt meg: beszélgetőtársunk nézete mélyen gyökerezik az ember gondolkodásában, aki nem elégszik meg csupán a látható dolgok evidenciáival, hanem mélyebben meg akarja érteni, mi miért történik velünk ezen a világon... De ez már egy másik sorozat témája lehetne.

Helyén kezelt dolgok

Dr. Csécsy Andrea élete és pályafutása olyan nőt rajzolt elénk, aki a változatos élet bizonytalanságait mederbe tudta terelni, hivatását szakmailag kibővítve tudta megőrizni. S bár nőként is megtalálta az egyensúlyt a nem könnyű hivatásban, azt nem a határok tudomásul nem vételével, hanem azok meglétének megfelelő „helyretételével” tudta megoldani.

Szívesen beültünk volna diákként (hol vannak már azok a szép idők…!) egyik órájára az egyetemen. Ahogy megismertük ebben a rövid beszélgetésben, meggyőződésünk: nagy érdeklődéssel hallgattuk volna előadását, több szemeszteren át. S arra is kíváncsiak lettünk volna, hogyan vizsgáztat. Nagy valószínűséggel diákos tapasztalatlanságunk, ám annál nagyobb ifjonti egónk fölötti bölcs megértéssel.