Mit
jelent a fokozott ellenőrzés?
Mint írták: a fokozott ellenőrzést arra találták ki, hogy ha történik egy bankrablás, akkor az országos rendőrfőkapitány utasítására lezárják időlegesen azt a 2-3 utcát vagy városrészt, ahol a rablót keresik.
Ezen a területen, ebben az időben sokkal több joga van a rendőrségnek pl. bárkit, aki ott tartózkodik igazoltathatnak, átnézhetik az autóját, megmotozhatják, az ott tartózkodóknak pedig ezt el kell viselniük. Ez tehát egy adott területre koncentráló célzott rendőri intézkedés a jogsértő cselekmények gyors megszüntetése érdekében. Ekkor tehát a rendőrség egy sor alapvető jogot korlátoz, de ez a jogkorlátozás szükséges, hogy megtalálják a rablót és arányos is, mert csak meghatározott területre és időre szól.
Ezzel szemben 2015 szeptemberében az Országos Rendőrfőkapitány (ORFK) 3 hónapra rendelt el fokozott ellenőrzést, ráadásul az ország egész területére. Az egymondatos indokolás szerint, “a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében.”
Ez az indok most is.
A rendőrségi törvény úgy fogalmaz, hogy
fokozott ellenőrzést “a közterület kijelölt részén” lehet elrendelni (lásd: 1994. évi XXXIV. törvény 30. § (1) bek.) A semmilyen konkrét indokolást nem tartalmazó határozat tehát az ország egész területét a közterület kijelölt részének tekintette, ezzel pedig elérte, hogy fokozott ellenőrzésre hivatkozással bárkit, bármikor, bármiért igazoltathatott a rendőrség.
2015-2017 között, rendre, amikor lejárt a három hónapra elrendelt fokozott ellenőrzés, azt az ORFK újra meghosszabbította, sőt 2017-ben a három hónap már hat hónapra nőtt.
2018 óta, inkább egyes megyékre, vagy Budapest teljes közigazgatási körzetére adják ki az utasítást, amely a TASZ álláspontja szerint ugyanúgy
kirívóan jogsértő helyzetet teremt, célja a rendőrségi törvényben meghatározott, az állampolgárok jogait védő garanciák megkerülése.
Arról nem is beszélve, hogy a rendőrség nyilvánvalóan nem tudja teljesíteni az utasításban foglaltakat, hiszen lehetetlen az ország egész területén, vagy akár Budapesten egyidőben az összes “jogsértő cselekmény elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása”.
A jogvédő szervezet úgy véli:
bizonytalan helyzetet teremt az országos rendőrfőkapitánynak az egész ország területére kiadott utasítása, ugyanis nem egyértelmű, hogy az felülírja-e a rendőrségi törvényt.
A rendőrségi törvény szerint azt lehet igazoltatni, akinek “a személyazonosságát a közrend, a közbiztonság védelme érdekében, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési célból, a tartózkodása jogszerűségének megállapítása, mások védelme érdekében meg kell állapítani.”
Ez tényleg egy nagyon érthetetlen és túl tág megfogalmazás, de annyi biztos, hogy mielőtt igazoltatnak, a rendőrben valamilyen bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúját fel kell kelteni. Amikor megkezdődik az igazoltatás, megkérdezhetjük a rendőrt, hogy miért kell minket igazoltatni, mi az igazoltatás oka. Erre a rendőr köteles válaszolni. A rendőrség szerint ilyenkor elég, ha a rendőr a bebiflázott “fokozott ellenőrzés van elrendelve” jokert mondja. A TASZ álláspontja szerint ilyenkor is meg kéne jelölni még egy okot, azt a gyanút, hogy valamilyen bűncselekményt akarunk elkövetni, vagy más módon veszélyeztetjük a közrendet, ezért szükséges a személyazonosságunk megállapítása.
Mit tehetünk és mit nem az igazoltatás során?
Igazoltatás
során a rendőr a napszaknak megfelelően köszön és kérésre közli az intézkedés célját. Kötelesek vagyunk igazolni
magunkat, a rendőri utasításnak ne álljunk ellen, ha úgy
érezzük, hogy jogsértő volt velünk szemben az intézkedés,
akkor jegyezzük meg az eljáró rendőr számát, a helyszínt,
időpontot, keressünk tanúkat és utólag tegyünk panaszt az
intézkedés helye szerinti rendőrségen. Ha úgy érzzük, hogy a
rendőrök diszkriminatívan jártak el, ingyenesen eljárást
indíthatunk az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt –
tanácsolja honlapján a Társaság a Szabadságjogokért.
A szervezet szerint
tévhit, hogy az igazoltatás hatékony módja a bűnüldözésnek: nem az szolgálja a rendet és mindannyiunk biztonságát, ha a rendőrök minden ok nélkül, szúrópróbaszerűen igazoltatgatnak az utcán, hanem ha célzottan nyomoznak és körözik a bűnelkövetőket.
(Címfoto: hiros.hu)