A francia eset
Közleményében az Európai Unió Bírósága felidézte: a francia
állampolgárságú IB ír állampolgárságú feleségével, FA-val
1994-ben kötött házasságot Írországban. Három – már
nagykorú – gyermekük van. IB 2018-ban házasság felbontására
irányuló kérelmet nyújtott be a tribunal de grande instance de
Paris-hoz (párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság,
Franciaország). Mivel e bíróság megállapította, hogy nem
rendelkezik joghatósággal a házastársak házasságának
felbontását érintő határozathozatalra, IB a cour d’appel de
Paris-hoz (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország)
fordult. E bíróságnak értékelnie kell, hogy a tribunal de grande
instance de Paris (párizsi általános hatáskörű elsőfokú
bíróság) a „Brüsszel IIa” rendelet szerint IB szokásos
tartózkodási helye alapján joghatósággal rendelkezik-e. E
tekintetben többek között kifejti, hogy számos tényező
alátámasztja az IB-t Írországhoz kötő személyes és családi
kapcsolatokat, IB ugyanis 1999 óta ott élt a házastársával és a
gyermekeivel. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy IB évek óta minden
héten Franciaországba utazott, és ebben az országban alakította
ki a szakmai érdekeltségeinek a központját. Így e bíróság
álláspontja szerint IB ténylegesen két tartózkodási hellyel
rendelkezett, nevezetesen egy hét közben szakmai okok miatt
Párizsban kialakított tartózkodási hellyel, valamint az idő
fennmaradó részében egy másik, a házastársánál és a
gyermekeinél Írországban fenntartott tartózkodási hellyel.
A cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) ebben a
kontextusban fordult a Bírósághoz az IB és FA házasságának
felbontására a „Brüsszel IIa” rendelet 3. cikke (1)
bekezdésének a) pontja alapján joghatósággal rendelkező
bíróságok meghatározása érdekében. Konkrétan azt kérdezi a
Bíróságtól, hogy az olyan házastárs, aki az életét két
tagállam között osztja meg, rendelkezhet-e szokásos tartózkodási
hellyel e két tagállamban, és így e két tagállam bíróságai
joghatósággal rendelkeznek-e a házasság felbontására.
A Bíróság az ítéletében pontosítja a házastárs „szokásos
tartózkodási helyének” fogalmát, és megállapítja, hogy a
házastárs még akkor is csak egyetlen szokásos tartózkodási
hellyel rendelkezhet a „Brüsszel IIa” rendelet 3. cikke (1)
bekezdésének a) pontja értelmében, ha az életét két tagállam
között osztja meg.
A Bíróság álláspontja
Mivel a „Brüsszel IIaˮ rendelet nem határozza meg a „szokásos
tartózkodási hely” fogalmát, és e tekintetben nem tartalmaz a
tagállamok jogára való kifejezett hivatkozást, a Bíróság
megállapítja, hogy e fogalmat önállóan és egységesen kell
értelmezni. Rámutat többek között arra, hogy sem a „Brüsszel
IIa” rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja, sem e rendelet
más rendelkezései nem veszik számba, hogy valamely személy
egyidejűleg több szokásos tartózkodási hellyel vagy több helyen
található szokásos tartózkodási hellyel is rendelkezhet. Az
ilyen többesség különösen a jogbiztonságot sértené azáltal,
hogy megnehezítené a házassági kötelék felbontása tárgyában
joghatósággal rendelkező bíróságok előzetes meghatározását,
és azt, hogy a bíróság, amelyhez fordultak, ellenőrizze a saját
joghatóságát.
A Bíróság továbbá a gyermek szokásos tartózkodási helyére
vonatkozó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva megállapítja,
hogy a házassági kötelék felbontására vonatkozó joghatóság
meghatározása keretében a „szokásos tartózkodási hely”
fogalmát főszabály szerint két elem jellemzi, nevezetesen
egyrészt az érintett arra irányuló szándéka, hogy
érdekeltségeinek szokásos központját egy meghatározott helyen
alakítsa ki, másrészt pedig az érintett tagállam területén
való, kellő mértékben állandó jellegű jelenlét.
Így annak a házastársnak, aki felperesként a „Brüsszel IIaˮ
rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján a szokásos
tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságainak a
joghatóságára hivatkozik, szükségszerűen a házaspár korábbi
tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállam
területére kell áthelyeznie szokásos tartózkodási helyét. Ki
kell tehát nyilvánítania az érdekeltségei szokásos központjának
az e másik tagállamban való kialakítására irányuló szándékát,
valamint bizonyítania kell, hogy az e tagállam területén való
jelenlétét kellő mértékű állandóság jellemzi.
A Bíróság e kontextusban hangsúlyozza a házastárs szokásos tartózkodási helyének meghatározását érintő sajátos körülményeket. Így amikor egy házastárs úgy dönt, hogy a házassági válság miatt más tagállamban telepedik le, továbbra is megőrizhet szociális és családi kötelékeket korábbi házassági tartózkodási hely szerinti tagállamban. A felnőttek környezete ezenfelül összetettebb, mint a gyermekeké, azt a tevékenységek kiterjedtebb skálája, valamint sokféle érdek alkotja, és nem követelhető meg, hogy azok egyetlen tagállam területére összpontosuljanak.
E megfontolásokra tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy bár egy házastárs egyidejűleg több tartózkodási hellyel is rendelkezhet, egy adott időpontban a „Brüsszel IIaˮ rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében véve csupán egyetlen szokásos tartózkodási hellyel rendelkezhet. Következésképpen, ha a házastárs az életét két tagállam között osztja meg, kizárólag azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal a házassági kötelék felbontása iránti kérelem elbírálására, amelynek területén e szokásos tartózkodási hely található. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell az adott ügyet jellemző valamennyi ténykörülmény alapján megvizsgálnia, hogy a saját tagállamának a területe megfelel-e a „Brüsszel IIaˮ rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében annak a helynek, ahova IB a szokásos tartózkodási helyét áthelyezte.