A vállalkozó szellem

Beszélgetőtársunk úgy gondolja magáról, fehér holló az ügyvédi pályán. Nem is ügyvédnek készült. Sőt! Még jogásznak sem. 1990-ben a Közgazdaságtudományi Egyetemre felvételizett. „Fogalmam sem volt róla, hogy mit csinál egy közgazdász – teszi hozzá derűsen visszaemlékezve. A lényeg a matematika és történelem felvételi volt – mondja, valamint az idegen nyelvtudás hasznosítása. A felvételi nem sikerült. Nyert egy évet – íme a pozitív életfelfogás –, hogy gondolkodjon, merre tovább. Németország felé vette az irányt, ahol – most figyeljen a kedves olvasó – aerobic edzőként dolgozott. A racionalitás jegyében azért kiköltözés előtt tett még egy próbát. És sikerült: felvették a jogi egyetemre. Ám mivel akkor már a németországi jövőkép is tisztán körvonalazódott – vállalkozó szellem –, belevágott a külföldi kalandba.

Minden olyan könnyedén ment

Harmadéves egyetemista volt, a jogász alapdiplomára készült, amikor kislánya, Fanny megszületett –tudjuk meg egy róla készült szolnoki forrásból, amiből egy fontos vallomást portrénk végén még idézni fogunk. – „De ne gondolja senki, hogy meglepetésként ért, abszolút tervezett gyerek volt. Én mindig úgy gondoltam, hogy mire diplomám lesz, családot is szeretnék – és meg is érkezett Fanny. Ráadásul Németországban! Akkoriban onnan végeztem levelezőn az egyetemet, úgy hoztam haza a karomon a kisbabámat, és mentem vizsgázni. Néha őt is vittem magammal, akkor csoporttársaim vigyáztak rá.” Elvégzett egy egészségügyi menedzser és egy egészségügyi minőségmenedzser képzést is párhuzamosan. A jogi szakvizsgát és az egészségügyi, majd munkajogi szakjogász diplomáját már kisfia mellett szerezte.

Negyedszázad távlatából így emlékszik vissza ezekre az évekre: „Csodálatos időszak volt. Semmi gondom nem volt. Minden olyan könnyedén ment. Semmi 'agyalás', semmi túlkomplikálás...”

Kicsit kilógott a sorból

Kíváncsiak voltunk, vajon ez a magabiztos, öntudatos kitartás a jogi pálya mellett családi gyökereknek is tudható? Mind megtudtuk, egyáltalán nem. Viszont a jogi egyetem harmadik évében úgy érezte, „kicsit kilóg a sorból”: tanult, tette a dolgát, szép vizsgaeredményeket ért el, de ami felkeltette az érdeklődését, az egy nagyon speciális, az egészségügyet érintő jogterület volt. Izgatta a fantáziáját az orvos-beteg közötti jogviszony. És az eutanázia. S hogy éppen miért ez a nagyon is összetett, világnézeti, vallási (teológiai), lélektani, egészségügyi s nem utolsó sorban jogi mélyrétegeket egyaránt magában foglaló, mindmáig lezáratlan vitákkal teli terület vonzotta, az külön beszélgetés tárgya kellene hogy legyen... Évfolyamdolgozatot és diplomamunkát is e kérdéskörben írt.

A lényeg: amikor megkapta jogi diplomáját – mint meséli – már tudta, hogy az egészségügyi jog érdekli. Annak is a „házon belüli” oldala. A „formalin és fertőtlenítő illatú” oldala…. Így hát – némi szerencsének és a nyilvánvaló szakterület melletti elkötelezettségének köszönhetően – a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és rendelőintézetben kezdett jogászként dolgozni. A szakvizsga után pedig húsz éven át jogtanácsosként volt ugyanebben a kórházban.

Izgalmakkal teli fordulat

Bár soha nem tervezte, hogy ügyvéd lesz, vallotta meg őszintén éppen főként az ügyvédeknek szóló internetes hírportálunknak, de a körülmények úgy alakultak – ugor át diszkréten bizonyára sok érdekes mozzanatot tartalmazó periódust –, hogy arra a döntésre jutott, kilép a közszférából. „Ha pedig elhagyom az államháztartás rendszerét, akkor már legyek a magam ura. Elkezdtem az ügyvédi tevékenységet” - zárt le és nyitott egyben új fejezetet életének történetéből.

Számunkra a sok tudatos döntést tartalmazó, magabiztos pályaív története közepette szinte megnyugtatóan hatott azon vallomása, miszerint „nagyon izgultam, féltem”... Ám mint elmondja: férje, gyermekei és barátai biztatása, valamint ügyvéd barátnője határtalan támogatása nagyon sok erőt adott neki ezekben az időkben. Meggyőződéssel állították ugyanis – bár nehéz elképzelni, hogy számára ez valaha is kérdéses lett volna, de az őszinte vallomás mégis csak sokat elárul arról: az embernek milyen belső vívódásai lehetnek, ha az „kívülről” nem is látszik –, hogy „szakmai felkészültségem, lelkiismeretes munkavégzésem és mértékletességem garancia arra, hogy megállom a helyem az ügyvédi pályán”.

Nagy szavak ezek...

Nem csoda, ha ilyen eltökélt, a hivatáshoz ragaszkodó pályaív hallatán arról tudakozódunk, hogy mit is jelent manapság – jelen esetben az ügyvédség körében – a hivatásrendi kötődés? Vajon általában szolgáltatásnak vagy hivatásnak tekintik munkájukat az ügyvédek? Válasza meglepően őszinte, ám annál hitelesebb: szerinte „nagy szavak ezek, kicsit túlbonyolítva, azaz torzítva ábrázolják a helyzetet, legalább is az én életemben” - teszi hozzá enyhítően. Aztán konkrétan meg is magyarázza álláspontját: „A helyzet a következő: van egy személy a maga megoldatlan jogi problémájával. Valamilyen oknál fogva engem választ, hogy segítségére legyek. Bizalmába fogad. Ennek a megtiszteltetésnek eleget téve teszem a dolgom és próbálok segítséget nyújtani, kiigazodni egy olyan szakterületen, amely ismeretlen ügyfelem számára.”

És hogy mely szakterületekre gondol a korábban már említett egészségügyi jogon kívül? Íme: még a munkajog és az adatvédelem. „Semmi mással nem foglalkozom. Talán ezekhez a szakterületekhez értek egy kicsit jobban…” - teszi hozzá nagy nyomatékkal.

„Az ügyfél, akinek nem én vagyok a megfelelő ügyvéd”

Ágál bennünk a kíváncsiság: vajon milyen tapasztalatokat halmozott fel ennyi határozottság, tudatos munkaválasztás, elkötelezett ügyvédi munka során, a napi munkavégzés terén. Érdekes dolgokat tudtunk meg: „Én nem az az ügyvéd vagyok, aki segít haragudni. Előfordult egy-két esetben, hogy ügyfelem az indulat hiányából arra következtetett, hogy ezzel együtt hiányzik megbízásom teljesítéséből a lelkiismeretességem. Ez tévút. Az ilyen ügyfélnek nem én vagyok a megfelelő ügyvéd.” Meggyőződéssel vallja egyébként, hogy húsz év tapasztalatot húsz év alatt lehet megszerezni… Nem elegendő a „Dr.” titulus. Folyamatos kétkedés és kérdésfeltevés, a tudás utáni vágy az, ami garanciája lehet a minőségi munkának.

Kellő eleganciával és felkészültséggel

Egy nagy megye központi nagyvárosban él és dolgozik. Érdekel bennünket az is, észlel-e, tapasztal-e bármiféle különbséget, ne adj' Isten hátrányos helyzetet a hazai „vízfej”-jelenségű fővároshoz viszonyítva. Jogtanácsosként tapasztalta meg a különbséget a fővárosból érkező és a „vidéki” ügyvéd között – emlékszik vissza a két évtizeddel ezelőtti kezdetekre. Nagyon elszomorító volt szembenézni azzal a jelenséggel, mondja, hogy jó néhány budapesti ügyvéd – tisztelet a kivételnek – azt a látszatot próbálta kelteni, mintha az ő fővárosban szerzett tapasztalata, gyakorlata többet érne a vidéki jogászok tudásához képest. „Kellő eleganciával, felkészültséggel és tudással lehet kezelni az ilyen helyzeteket” - zárja le udvariasan a részleteiben bolygatni nem kívánt témát.

Megvan az ideális egyensúly?

Nőként milyen tapasztalatai vannak az ügyvédi pályán? Érte-e valaha hátrányos megkülönböztetés nő-mivoltából fakadóan? Ha igen, hogyan küzdött meg vele? - „Nincs ilyen tapasztalatom.” - összegezte három szóban azt, amiről mi váltig azt hisszük, hogy egy férfi-soviniszta társadalomban élünk, ahol a nőknek messze nagyobb energiát kell befektetniük munkájukba, mint úgymond szerencsésebb csillagzat alatt született embertársaiknak, a férfiaknak. Ráadásul egy olyan „férfias” pályának tartott területen, mint az ügyvédkedés. Magunk is elbizonytalanodunk: valami ósdi, már túlhaladott előítéletes tévképzet rabjai lennénk? Minden jel erre mutat, a vele folytatott beszélgetés során legalább is. Csak nem megvalósulni látszik a nemek közötti ideális egyensúly, miután nő-mivoltának pozitív hatását sem érezte soha munkavégzése során...?

Annyit azonban – talán önkéntelenül is – elárul a habitus (legyen az nő avagy férfiú) fontosságáról, hogy „A stílus maga az ember...” Az ápolt megjelenés, a mosoly, a türelem, a folyamatos szakmai továbbképzés, a bátorság arra, hogy kimondja 'köszönöm a megtisztelő megkeresést, de ez nem az én szakterületem' olyan magabiztosságot ad, amellyel elkerülhető az éjszakákba nyúló munkavégzés, az értékes szabadidő feláldozása, illetve az, hogy összecsapjanak a hullámok a fejünk felett”. Ilyen értelemben aztán logikusan következik mindebből azon véleménye is, hogy az ügyvédi karban dolgozó nő-ügyvédek számára szükségtelen bármiféle nemi alapon kifundált különleges (pozitívan megkülönböztető) bánásmód, szakmai csoportosulás.

„Könnyű helyzetben vagyok”

Jó, jó - morfondírozunk magunkban, de azért szeretnénk tudni, miből merít erőt e sokrétű élethelyzetben a hivatását ennyire tudatosan és határozott keretek között végző ügyvéd, aki végül is feleség is, anya is egyben? Abból – válaszolja -, hogy kiválasztotta azt a néhány szakterületet, amelyen munkáját végzi és ezt bátran vállalja. „Ugyanolyan fontos számomra a feleség és anya hivatás, mint az ügyvédi” - teszi hozzá meglepően szenvedélyesen. Tessék, végül mégis kiderül, vannak itt különbségek: mi férfiak – na jó, többségünk – ennyi mindent talán sosem lennénk képesek maradéktalanul szinkronban ellátni...

Látva, mennyire mélyen érintettek gondolatai, megengedőleg, talán egy kicsit vigasztalólag is azért hozzáteszi: „Én már könnyű helyzetben vagyok. Gyermekeim felnőttek. (Élete – honlapja révén: http://droriadrienne.hu - nyitott könyv, legalábbis, amennyit az internet nyilvánossága megkövetel.) Férjemmel akivel - s most a helybéli, szolnoki hírforrásban róla készített írást idézzük (https://www.szoljon.hu/hirek/bulvar/hatdiplomas-anyuka-lett-jogtanacsos-759343): tökéletesen kiegészítjük egymást! Ami belőlem hiányzik, benne megvan, nagyon elfogadó, türelmes és megfontolt, ami nálam nem annyira dominál. Ő nemcsak a férjem, a társam, a szerelmem, a legjobb barátom! Ki nem mondott paktumot kötöttünk egymással. Magánéletünk éppen olyan fontos, mint a munkánk. Ahhoz, hogy feladatainkat teljesíteni tudjuk szükséges, hogy mind szellemileg, mind pszichésen, mind fizikailag épek, frissek legyünk.”

A krónikás szubjektív megjegyzése: ez bizony ritka szép vallomás. Talán egyszer majd egy ilyen férjjel is mélyinterjút kellene készítenünk, avassa be férfi sorstársait egy kicsit titkaiba...