A
vállalkozó szellem
Beszélgetőtársunk
úgy gondolja magáról, fehér holló az ügyvédi pályán. Nem is
ügyvédnek készült. Sőt! Még jogásznak sem. 1990-ben a
Közgazdaságtudományi Egyetemre felvételizett. „Fogalmam sem
volt róla, hogy mit csinál egy közgazdász – teszi hozzá
derűsen visszaemlékezve. A lényeg a matematika és történelem
felvételi volt – mondja, valamint az idegen nyelvtudás
hasznosítása. A felvételi nem sikerült. Nyert egy évet – íme
a pozitív életfelfogás –, hogy gondolkodjon, merre tovább.
Németország felé vette az irányt, ahol – most figyeljen a
kedves olvasó – aerobic edzőként dolgozott. A racionalitás
jegyében azért kiköltözés előtt tett még egy próbát. És
sikerült: felvették a jogi egyetemre. Ám mivel akkor már a
németországi jövőkép is tisztán körvonalazódott –
vállalkozó szellem –, belevágott a külföldi kalandba.
Minden olyan könnyedén ment
Harmadéves
egyetemista volt, a jogász alapdiplomára készült, amikor
kislánya, Fanny megszületett –tudjuk meg egy róla készült
szolnoki forrásból, amiből egy fontos vallomást portrénk végén
még idézni fogunk. – „De ne gondolja senki, hogy meglepetésként
ért, abszolút tervezett gyerek volt. Én mindig úgy gondoltam,
hogy mire diplomám lesz, családot is szeretnék – és meg is
érkezett Fanny. Ráadásul Németországban! Akkoriban onnan
végeztem levelezőn az egyetemet, úgy hoztam haza a karomon a
kisbabámat, és mentem vizsgázni. Néha őt is vittem magammal,
akkor csoporttársaim vigyáztak rá.” Elvégzett egy egészségügyi
menedzser és egy egészségügyi minőségmenedzser képzést is
párhuzamosan. A jogi szakvizsgát és az egészségügyi, majd
munkajogi szakjogász diplomáját már kisfia mellett szerezte.
Negyedszázad távlatából
így emlékszik vissza ezekre az évekre: „Csodálatos időszak
volt. Semmi gondom nem volt. Minden olyan könnyedén ment. Semmi
'agyalás', semmi túlkomplikálás...”
Kicsit
kilógott a sorból
Kíváncsiak voltunk, vajon ez a magabiztos, öntudatos kitartás a jogi pálya mellett családi gyökereknek is tudható? Mind megtudtuk, egyáltalán nem. Viszont a jogi egyetem harmadik évében úgy érezte, „kicsit kilóg a sorból”: tanult, tette a dolgát, szép vizsgaeredményeket ért el, de ami felkeltette az érdeklődését, az egy nagyon speciális, az egészségügyet érintő jogterület volt. Izgatta a fantáziáját az orvos-beteg közötti jogviszony. És az eutanázia. S hogy éppen miért ez a nagyon is összetett, világnézeti, vallási (teológiai), lélektani, egészségügyi s nem utolsó sorban jogi mélyrétegeket egyaránt magában foglaló, mindmáig lezáratlan vitákkal teli terület vonzotta, az külön beszélgetés tárgya kellene hogy legyen... Évfolyamdolgozatot és diplomamunkát is e kérdéskörben írt.
A
lényeg: amikor megkapta jogi diplomáját – mint meséli – már
tudta, hogy az egészségügyi jog érdekli. Annak is a „házon
belüli” oldala. A „formalin és fertőtlenítő illatú”
oldala…. Így hát – némi szerencsének és a nyilvánvaló
szakterület melletti elkötelezettségének köszönhetően – a
Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és
rendelőintézetben kezdett jogászként dolgozni. A szakvizsga után
pedig húsz éven át jogtanácsosként volt ugyanebben a kórházban.
Izgalmakkal
teli fordulat
Bár soha nem tervezte, hogy ügyvéd lesz, vallotta meg őszintén éppen főként az ügyvédeknek szóló internetes hírportálunknak, de a körülmények úgy alakultak – ugor át diszkréten bizonyára sok érdekes mozzanatot tartalmazó periódust –, hogy arra a döntésre jutott, kilép a közszférából. „Ha pedig elhagyom az államháztartás rendszerét, akkor már legyek a magam ura. Elkezdtem az ügyvédi tevékenységet” - zárt le és nyitott egyben új fejezetet életének történetéből.
Számunkra
a sok tudatos döntést tartalmazó, magabiztos pályaív története
közepette szinte megnyugtatóan hatott azon vallomása, miszerint
„nagyon izgultam, féltem”... Ám mint elmondja: férje,
gyermekei és barátai biztatása, valamint ügyvéd barátnője
határtalan támogatása nagyon sok erőt adott neki ezekben az
időkben. Meggyőződéssel állították ugyanis – bár nehéz
elképzelni, hogy számára ez valaha is kérdéses lett volna, de az
őszinte vallomás mégis csak sokat elárul arról: az embernek
milyen belső vívódásai lehetnek, ha az „kívülről” nem is
látszik –, hogy „szakmai felkészültségem, lelkiismeretes
munkavégzésem és mértékletességem garancia arra, hogy megállom
a helyem az ügyvédi pályán”.
Nagy
szavak ezek...
Nem csoda, ha ilyen eltökélt, a hivatáshoz ragaszkodó pályaív hallatán arról tudakozódunk, hogy mit is jelent manapság – jelen esetben az ügyvédség körében – a hivatásrendi kötődés? Vajon általában szolgáltatásnak vagy hivatásnak tekintik munkájukat az ügyvédek? Válasza meglepően őszinte, ám annál hitelesebb: szerinte „nagy szavak ezek, kicsit túlbonyolítva, azaz torzítva ábrázolják a helyzetet, legalább is az én életemben” - teszi hozzá enyhítően. Aztán konkrétan meg is magyarázza álláspontját: „A helyzet a következő: van egy személy a maga megoldatlan jogi problémájával. Valamilyen oknál fogva engem választ, hogy segítségére legyek. Bizalmába fogad. Ennek a megtiszteltetésnek eleget téve teszem a dolgom és próbálok segítséget nyújtani, kiigazodni egy olyan szakterületen, amely ismeretlen ügyfelem számára.”
És hogy
mely szakterületekre gondol a korábban már említett egészségügyi
jogon kívül? Íme: még a munkajog és az adatvédelem. „Semmi
mással nem foglalkozom. Talán ezekhez a szakterületekhez értek
egy kicsit jobban…” - teszi hozzá nagy nyomatékkal.
„Az
ügyfél, akinek nem én vagyok a megfelelő ügyvéd”
Ágál bennünk a kíváncsiság:
vajon milyen tapasztalatokat halmozott fel ennyi határozottság,
tudatos munkaválasztás, elkötelezett ügyvédi munka során, a
napi munkavégzés terén. Érdekes dolgokat tudtunk meg: „Én nem
az az ügyvéd vagyok, aki segít haragudni. Előfordult egy-két
esetben, hogy ügyfelem az indulat hiányából arra következtetett,
hogy ezzel együtt hiányzik megbízásom teljesítéséből a
lelkiismeretességem. Ez tévút. Az ilyen ügyfélnek nem én vagyok
a megfelelő ügyvéd.” Meggyőződéssel vallja egyébként, hogy
húsz év tapasztalatot húsz év alatt lehet megszerezni… Nem
elegendő a „Dr.” titulus. Folyamatos kétkedés és
kérdésfeltevés, a tudás utáni vágy az, ami garanciája lehet a
minőségi munkának.
Kellő
eleganciával és felkészültséggel
Egy nagy megye központi
nagyvárosban él és dolgozik. Érdekel bennünket az is, észlel-e,
tapasztal-e bármiféle különbséget, ne adj' Isten hátrányos
helyzetet a hazai „vízfej”-jelenségű fővároshoz viszonyítva.
Jogtanácsosként tapasztalta meg a különbséget a fővárosból
érkező és a „vidéki” ügyvéd között – emlékszik vissza
a két évtizeddel ezelőtti kezdetekre. Nagyon elszomorító volt
szembenézni azzal a jelenséggel, mondja, hogy jó néhány
budapesti ügyvéd – tisztelet a kivételnek – azt a látszatot
próbálta kelteni, mintha az ő fővárosban szerzett tapasztalata,
gyakorlata többet érne a vidéki jogászok tudásához képest.
„Kellő eleganciával, felkészültséggel és tudással lehet
kezelni az ilyen helyzeteket” - zárja le udvariasan a részleteiben
bolygatni nem kívánt témát.
Megvan
az ideális egyensúly?
Nőként milyen tapasztalatai vannak az ügyvédi pályán? Érte-e valaha hátrányos megkülönböztetés nő-mivoltából fakadóan? Ha igen, hogyan küzdött meg vele? - „Nincs ilyen tapasztalatom.” - összegezte három szóban azt, amiről mi váltig azt hisszük, hogy egy férfi-soviniszta társadalomban élünk, ahol a nőknek messze nagyobb energiát kell befektetniük munkájukba, mint úgymond szerencsésebb csillagzat alatt született embertársaiknak, a férfiaknak. Ráadásul egy olyan „férfias” pályának tartott területen, mint az ügyvédkedés. Magunk is elbizonytalanodunk: valami ósdi, már túlhaladott előítéletes tévképzet rabjai lennénk? Minden jel erre mutat, a vele folytatott beszélgetés során legalább is. Csak nem megvalósulni látszik a nemek közötti ideális egyensúly, miután nő-mivoltának pozitív hatását sem érezte soha munkavégzése során...?
Annyit
azonban – talán önkéntelenül is – elárul a habitus (legyen
az nő avagy férfiú) fontosságáról, hogy „A stílus maga az
ember...” Az ápolt megjelenés, a mosoly, a türelem, a folyamatos
szakmai továbbképzés, a bátorság arra, hogy kimondja 'köszönöm
a megtisztelő megkeresést, de ez nem az én szakterületem' olyan
magabiztosságot ad, amellyel elkerülhető az éjszakákba nyúló
munkavégzés, az értékes szabadidő feláldozása, illetve az,
hogy összecsapjanak a hullámok a fejünk felett”. Ilyen
értelemben aztán logikusan következik mindebből azon véleménye
is, hogy az ügyvédi karban dolgozó nő-ügyvédek számára
szükségtelen bármiféle nemi alapon kifundált különleges
(pozitívan megkülönböztető) bánásmód, szakmai csoportosulás.
„Könnyű
helyzetben vagyok”
Jó, jó - morfondírozunk magunkban, de azért szeretnénk tudni, miből merít erőt e sokrétű élethelyzetben a hivatását ennyire tudatosan és határozott keretek között végző ügyvéd, aki végül is feleség is, anya is egyben? Abból – válaszolja -, hogy kiválasztotta azt a néhány szakterületet, amelyen munkáját végzi és ezt bátran vállalja. „Ugyanolyan fontos számomra a feleség és anya hivatás, mint az ügyvédi” - teszi hozzá meglepően szenvedélyesen. Tessék, végül mégis kiderül, vannak itt különbségek: mi férfiak – na jó, többségünk – ennyi mindent talán sosem lennénk képesek maradéktalanul szinkronban ellátni...
Látva, mennyire mélyen érintettek gondolatai, megengedőleg, talán egy kicsit vigasztalólag is azért hozzáteszi: „Én már könnyű helyzetben vagyok. Gyermekeim felnőttek. (Élete – honlapja révén: http://droriadrienne.hu - nyitott könyv, legalábbis, amennyit az internet nyilvánossága megkövetel.) Férjemmel akivel - s most a helybéli, szolnoki hírforrásban róla készített írást idézzük (https://www.szoljon.hu/hirek/bulvar/hatdiplomas-anyuka-lett-jogtanacsos-759343): tökéletesen kiegészítjük egymást! Ami belőlem hiányzik, benne megvan, nagyon elfogadó, türelmes és megfontolt, ami nálam nem annyira dominál. Ő nemcsak a férjem, a társam, a szerelmem, a legjobb barátom! Ki nem mondott paktumot kötöttünk egymással. Magánéletünk éppen olyan fontos, mint a munkánk. Ahhoz, hogy feladatainkat teljesíteni tudjuk szükséges, hogy mind szellemileg, mind pszichésen, mind fizikailag épek, frissek legyünk.”
A krónikás szubjektív
megjegyzése: ez bizony ritka szép vallomás. Talán egyszer majd
egy ilyen férjjel is mélyinterjút kellene készítenünk, avassa
be férfi sorstársait egy kicsit titkaiba...
