Életformáló Pécs
Lemléné dr. Bita Mónika
Pécsett, a JPTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg jogi
diplomáját 1993-ban. Nem először halljuk a város egyetemén
végzettektől, amire ő is emlékszik: a pécsi egyetemi évek
meghatározóak voltak szakmai szempontból. Számos olyan, a
jogtudomány területén ismert és elismert jogászprofesszor
személyes előadását hallgathatta kortársaival, mint dr. Benedek
Ferenc, aki a római jog tanszéket vezette, dr. Kecskés László
professzor, aki a nemzetközi magánjog és polgári jogi jogágakat
tanította, vagy dr. Földvári József professzor, aki a büntetőjogi
jogág általános részének dogmatikai kidolgozója volt, valamint
a közelmúltban elhunyt, dr. Ádám Antal professzor, akinek
alkotmányjogi előadásai – eleveníti fel a diákkor
feledhetetlen mozzanatait - nem csupán emlékezetesek, de igen
szórakoztatóak is voltak.
Bita Mónika életében a pécsi
egyetemi éveket nem csupán a kiemelkedő oktatói gárda, de az
intenzív sportélet is felejthetetlenné tette. Az egyetemi
kollégium tornatermében estéről-estére spontán szerveződött
csapatokban kosárlabdáztak hallgatók/oktatók közösen. Ezek az
emlékek a mai napig nosztalgiával töltik el.
A nagy vonzalom: a büntetőjog
Sport és színes pécsi diákélet
mellett a lényeg: szakmai érdeklődését tekintve a büntetőjog
volt az, amely az első perctől kezdve kiemelten érdekelte. Így
először a szakági tudományos diákkörnek vált tagjává. Így
aztán nem volt számára kérdés: diplomamunkája tárgyát is a
büntetőjog területéről választotta.
Az egyetem után aztán –
tegyük hozzá: egykori köztársasági ösztöndíjas hallgatóként,
summa cum laude diplomával, (miután erre akkor még automatikusan
lehetőség nyílt) bírósági fogalmazóként kezdett el dolgozni
1993. márciustól szülővárosomban, Zalaegerszegen.
A nagy iskola: a bírói munka
Végigjárta a bírósági
lépcsőfokokat: a fogalmazóként eltöltött két év, az elméleti
ismeretek gyakorlati alkalmazásának széleskörű megismerését
biztosította számára. Az ekkor megszerzett tapasztalatokat, a mai
napig hasznosítja a különböző jogágakban felmerülő
jogértelmezési kérdések tekintetében – avat be a szakmai
rejtekekbe. A jogi szakvizsgát követően, a bírósági titkárként
eltöltött időszakot, az önálló és felelősségteljes szakmai
döntések meghozatalára való készség és képesség
kialakulásának, kifejlődésének időszakaként értékeli.
Belefeledkezve ezekbe a számára minden bizonnyal meghatározó évekbe, hangsúlyozza: közel egy évtizeden át szakmai tevékenysége meghatározó részét a „büntetőjogi joganyag képezte”. Büntető bíróként a gazdasági-, közlekedési-, vagyon elleni-, és a közbizalmat érintő norma sértések körében, továbbá az emberi méltóságot sértő deliktumokkal összefüggésben szerzett ítélkezési tapasztalatokat.
Ezek gyarapodása és a jogi
látókör szélesedése, automatikusan magával hozta számára a
büntető tényállások kereteit kitöltő, és a büntetőjogi
normasértések alapját képező, más jogterületre tartozó
joganyag egyre alaposabb ismeretét is, különösen a gazdasági jog
és társasági jog jogterületén – teszi hozzá nyomatékkal. A
más jogterületeket érintő érdeklődését pedig a már korábban
megszerzett gazdasági (büntetőjogi) szakjogászi képzettség is
inspirálta.
Miután időközben gyermekei is
cseperedtek, önállósodtak, és így „felszabaduló energiáit”
az alaposan megismert, és huzamos ideje gyakorolt szakterületéhez
képest, egyre inkább a fenti jogágakba eső, számára izgalmas
gazdasági jogi és társasági jogi kérdések kötötték le.
A szakmai kalandozások kora
Szakmai kihívásnak tekintette a
más jogterületre való izgalmas kalandozást, amelyre egyre több
időt tudott fordítani. Ennek során a váltás igénye is egyre
erőteljesebben fogalmazódott meg benne. A büntetőjog területén
már megszerzett tudás, és tapasztalat birtokában új-, és
másfajta szakmai kihívást keresett, mi több, meg is akarta
„méretni” magát ebben. Ehhez férjétől, továbbá szűkebb
családjától is, egyöntetű, és határozott bátorítást, és
támogatást kaptott – teszi hozzá hangsúlyosan. Feltételezzük:
e nélkül nehezen ment volna a dolog, vagy legalábbis sok
konfliktus veszélyével…
A nagy váltás
Életének ezt a szakaszát
felidézve, azt mondta: a váltás során nem volt kérdés számára,
hogy a jogi szakmát olyan területen kívánja folytatni, ahol a
büntetőjogon kívül esően is nap mint nap, újabb és újabb
szakmai kihívásokkal kell szembenéznie, és minden alkalommal újra
és újra bizonyítania kell azt a szakmai tudást és
tapasztalatot, amit évek alatt megszerzett és a mai napig is
folyamatosan magáévá tesz. És aligha kétséges – mondta
nyomatékkal –, hogy a joggyakorlásnak ez a területe nem más,
mint az ügyvédi pálya, annak összes kihívásával, szépségével
és nehézségével együtt.
A jellem- és sorsformáló
sport

Talán érzékelte, hogy már-már
rákérdezek, honnan ez a szűnhetetlen vágy az újabb és újabb
szakmai kihívások keresésére, sőt, már szinte az állandó
bizonyítási vágy az önmaga elő tűzött célok elérésére,
mert mindjárt meg is magyarázta: szerinte mindez bizonyosan
élvonalbeli sportolói múltjából ered.
Hát igen. Mint megtudom tőle, tizenhat évesen a ZTE női NBI-es kosárlabda csapatának irányítója volt, 1986-ban a Magyar Női Kosárlabda Kadett válogatott egyetlen „vidéki” játékosaként Európa Bajnokságon képviselhette a hazáját, majd a női ifjúsági válogatott tagjaként, és NBI-es játékosként kosárlabdázott egészen addig, amíg a versenysporttal fel nem hagyva, a tanulást, és a jogtudományt választotta. Ezt, a mai napig élete egyik legjobb, és legmeghatározóbb döntéseként éli meg.
És ha mindez nem lenne elég a
magyarázathoz, azt is megtudom: igazi sportcsaládból származik.
Édesapja, Bita József a ZTE Futballcsapatának közismert egykori
balszélsője volt, nagybátyja, Mihalecz István szintén a ZTE
élvonalbeli futballcsapatát erősítette egykor.
Sokszor halljuk, többfelé
olvastuk a fontos élettapasztalatot: a sport, a komolyan vett sport
jellem- és életformáló erő tud lenni, mindamellett, hogy az
ember egészségét is karban tartja. Mégis, megint csak
rácsodálkozik az ember az ilyen vallomásokra, mint amilyen Bitai
Mónikáé, idézzük hát szó szerint: „Sportolói múltam, és
familiáris neveltetésem folytán - miként a sportban is, - a
szakmai tevékenységem során (is) három alapvető elvet tartottam
és tartok szem előtt mind a mai napig. E három elv közül az
első, és legfontosabb: a szakmai alázat, hiszen a bírósági
tárgylótermi pulpitus bármelyik oldalán ül is az ember, a jogi
szakma 'szolgálója'. A további kettő lényeges elv: a szakmai
precizitás, valamint a szakmai és emberi tisztesség, ami szintén
elengedhetetlen kritériuma az ügyvédi jogi tevékenységnek. Ez az
alapja ugyanis az ügyvédi hivatás „hitelességének”, és az
ügyvédszakma általános presztízsének. Huszonöt éve hiszek
töretlenül ezekben az ideákban”.
Szerencsés helyzetben van – teszi hozzá mosolyogva -, mivel a hivatása a hobbija, és a hobbija a hivatása. Ráadásul ezt a teljes család elnézi neki....
A fővároson túli színes
világ
Aki a hazai jogászi életben egy
kicsit is járatos, tudja, milyen változatos különbségek vannak a
fővárosi és az ország más, sok tekintetben jellegzetes
sajátságokkal rendelkező régióinak világa között Sok
tekintetben nagyon is igaz ez az ügyvédség világára is. Bitai
Mónika szerint ennek oka alapvetően a nagyvárosi, illetve
kisvárosi lét eltéréseiből fakad. Mások a települési
adottságok, mások az életviszonyok, ebből következően pedig
mások a felvetődő jogi problémák, és a megoldásra váró
jogviszonyok is.
Tudomásul kell venni, teszi
hozzá, hogy ma Budapest az üzleti élet központja, vidéken
elenyésző számban működnek nagy cégek vidéki székhellyel. A
pénzügyi szféra, a pénzintézetek jogi ügyeinek intézése is
Budapesten zajlik. Ez az oka annak, mutat rá, hogy a fővárosi
kollégák nagyobb számban szakosodnak egy-egy konkrét jogterületre
vagy jogágra, mint a „vidéki” ügyvédek.
S hogy milyen a vidéki ügyvéd
élete? Erről úgy vélekedik, hogy a fővároson kívül az
emberkülönböző, és szinte valamennyi jogterületet érintő
megkeresést és felkérést kap. S hogy valósul mindez meg a
gyakorlatban? Példát is említ. A megbízások közül, személyes
szakmai „kedvencei” a társasági jogi és gazdasági jogi ügyek,
de szívesen vállal társasházi jogi problémákkal kapcsolatos
ügyeket is. Továbbá - azok jogi sokszínűsége miatt -
kifejezetten élvezi a különféle ügyleti okiratszerkesztéssel
kapcsolatos feladatokat és megbízásokat is.
Naprakész ismeretek – e
nélkül nem megy
Véleménye szerint az ügyvédi
szakma jelenlegi legnagyobb kihívása - a jogszabályi környezet
folyamatos változása miatt - a joganyag naprakész ismerete. Ezen
túlmenően, az információs technológia robbanásszerű fejlődése
folytán, a jogi szakma informatikai kihívásai is jelentősek,
hiszen az ügyvédnek nem csak azt kell tudni, hogy mit kell és
milyen tartalommal előterjeszteni, hanem azt is tudnia kell, hogy
azt pontosan milyen formában és milyen számítástechnikai
felületen tudja „joghatás kiváltására alkalmas módon
megtenni”.
A magányos harcosok közössége
Bár az ügyvédség köztudottan
a „magányos harcosok” hivatása, szerencsére jól
szervezett kamarai, köztestületi közösségben él, komoly
érdekvédelmi és érdekérvényesítési lehetőségekkel. S azon
túlmenően, a hivatásrendi közösség összetartásában. A húsz
ilyen, úgynevezett „területi (gyakorlatilag megyei) kamara közül
a Zalai, aminek Bitai Mónika is tagja. Szívesen beszél erről is,
hiszen mint többi kollégájának, neki is ez a „szakmai otthona”. Aktív szerepet is vállal: a területi regionális fegyelmi bizottság tagja. Úgy látja, hogy a Zala Megyei Ügyvédi Kamara tevékenységét
alapvetően, a kollegialitás elve jellemzi. A kamara elnökének
ajtaja bármely kolléga előtt nyitva áll. A tagság szakmailag és
emberileg is támaszkodhat a kamarára.
Figyeljetek, férfiak!
Bár eddig szinte mintha kerülte
volna témát, mert mint később kiderült, semmi olyan érdekfeszítő
nincs benne megítélése szerint, mint amire eredendően én
számoltam volna, elmondja: soha nem tapasztalta, hogy női
ügyvédként valaha is hátrányos megkülönböztetés ért volna
férfi kollégáihoz képest. Sőt, ellenkezőleg! - hangsúlyozza. A
férfi kollégáktól versenytársként is mindig „lovagias”
hozzáállást tapasztalt és tapasztal a mai napig! Ez a
megfogalmazás valahogy nagyon megragadta a figyelmemet, hiszen a
nő-férfi ügyek vonatkozásában az ügyvédnő nem a „kollegiális”
jelzőt használta, ami akárhogy' is nézzük eliminálja a nemek
közötti különbséget, hanem a szép, lassan már archaikus
„lovagias” jelzőt, amiben viszont kimondatlanul is benne rejlik
a két nem közötti határozott megkülönböztetés, annak
elfogadása, sőt, az egyik nem fokozottabb figyelmessége a másik
nemmel szembe. De lehet, hogy túlképzelgem egy jelző
fontosságát...
És ti is figyeljetek, kedves nő olvasóink!
A témánál maradva elmondja:
nőként, az ügyvédi szakma női gyakorlójaként úgy véli, hogy
a nők jó érzékkel kamatoztatják azt a női mivoltukból fakadó
ösztönös képességüket, amellyel az álláspontbeli eltéréseket
sikeresen hozzák „közös nevezőre”. Szerinte ez igen lényeges
képesség, és egyben gyakran szükséges is ahhoz, hogy egy-egy
vitássá vált jogi ügyet – peres eljárás nélkül – az
érdekek kölcsönös figyelembe vétele mellett egyezséggel
sikerüljön lezárni. „Én nagy egyezség-párti vagyok – teszi
hozzá. Hiszek abban, hogy ez a jogvita kezelésének leghatékonyabb
módja.” Általánosságban pedig, vélekedik, a nőkkel szembeni
elvárás, az élet minden területén óriási és „korlátlan”.
A nő, a családi életben feleségként és anyaként is a család
„motorja”, aki soha nem fárad el, bármikor lehet rá számítani,
mindent gyakorlatiasan megold, mindenhova odaér, és persze mindig
mosoly van az arcán.
A hivatását gyakorló
ügyvédnővel szemben pedig értelemszerűen alapvető elvárás a
szakmai hozzáértés, az alapos szakmai felkészültség, az
empatikus problémamegoldó képesség és a kellő határozottság –
teszi ki a pontot a gondolatsor végére. Hát igen, gondolom, nem
egyszerű feladat ennyi kihívásnak megfelelni.
Mindig örömmel nyugtázzuk:
a jó családi háttér bizony szárnyakat ad
Annyira belemelegedtünk szakmai
életútjának felidézésébe, hogy örültem, beszélgetésünk
során külön kérdés nélkül tért át életének arra a
területére, ami bennünket ebben a női hivatásrendi életpályákat
áttekintő sorozatunkban különösen is érdeke: a szakma és a
család összefüggéseire.
„Én a munkámhoz az erőt a
biztos, kiegyensúlyozott családi háttérből merítek” - teszi
egyértelművé a helyzetet. Szívesen és nyílt őszinteséggel
avat be a családi háttér részleteibe: férjét az egyetemen
ismertem meg. „Huszonhat éve élünk boldog házasságban. Ő a
legfőbb erkölcsi támaszom, és nem mellesleg a legőszintébb
barátom is, aki tudja és elfogadja, hogy számomra a munkám a
hivatásom, és ezzel együtt teljes az életem”. Hm, gondolom
magamban, büszke lehet az a férfi, aki negyedszázados házasság
után ilyen értékelést kap feleségétől.
Felnőtt gyermekeik vannak.
Nagylánya huszonöt éves, felnőtt, rövidesen már diplomás nő,
aki édesapja nyomdokain haladva közgazdász lesz, és már dolgozik
is, egy pénzügyi befektetésekkel foglalkozó cégnél. Nagyfia
húsz éves múlt, ő szintén egyetemista, informatikai
szoftverfejlesztést tanul, ő már a mai információs társadalom
„gyermeke”. „Kisgyermekes
feladatai” tehát pillanatnyilag nincsenek, így jelenleg
könnyebben tudja összeegyeztetni a munkát és a magánélet.
Talán nagyon messzire révedt a
tekintetem a hallottak nyomán, s ezért, vagy másért is,
beszélgetésünk végén szükségét érezte tán megnyugtatásul
még hozzátenni: bár most csak az ügyvédnőkről esett szó, a
véleménye az, hogy a nők nem csupán az ügyvédségen belül, de
más szakmai területeken is hasonló kihívásokkal kell hogy
szembenézzenek. Szerencsére – legalább is az ő tapasztalatai
szerint – a férfiak nagy része e női kihívásokat felismerik,
méltányolják, és a női helytállást pedig el is ismerik.
Kívánhatunk-e mást mindezek
után, mint azt, hogy: Így legyen!
(Foto: zalafoto@zalafoto)