
A börtönkártérítések körül kialakult heveny sajtó- és közéleti vita során az elmúlt héten dr. Bánáti János, a MÜK elnöke több nyilatkozatában is elitélőleg szólt az őket ért igaztalan támadások szakmai-tartalmi tévedéseiről, negatív következményeiről, káros hangulatkeltő hatásairól.
A MÜK január 20-i elnökségi ülése után az Ügyvédfórumnak elmondta, hogy - miként a testület egyhangúan elfogadott nyilatkozatában kijelenti - a hazai ügyvédség aggodalommal tekint a bíróságok és az ügyvédi tevékenység elleni összehangolt hangulatkeltésre.
Az elnökség szerint - hangsúlyozta dr. Bánáti János - mindez rombolja az igazságszolgáltatás tekintélyét, és az állampolgárokat arra sarkalhatja, hogy jogerős hatósági, bírósági döntések végrehajtását megtagadják.
A testület szerint a hivatásukat érő tárnadások figyelmen kívül hagyják, hogy az ügyvéd joga és
kötelessége - ügyfelei érdekeinek elsődlegessége alapján - a jogi képviseletük
ellátása, adott esetben akár az állammal szemben is.
E munkájuk során - idézte nyomatékosan az elnök a vezető ügyvédi testület álláspontját - az ügyvédek természetesen kötelesek a törvényeket és a
hivatás etikai szabályait betartani, amelynek megsértéséért fegyelmi
felelösséggel tartoznak.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Az előzményeket összefoglaló korábbi közleményeink:
- A leghatározottabban védelmére kelt a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a hatályos jognak és az alaptalanul megvádolt ügyvédeknek
- Részletes MHB-álláspont a börtönviszonyok miatti kártárítési perek hátteréről
- A saját törvényeit be nem tartó államnak – tetszik, nem tetszik - fizetnie kell a rossz börtönviszonyok miatt - mondja a MÜK elnöke
- Bűnözők és ügyvédek gazdagodnak a börtönbizniszen – ezt állítja Nacsa Lőrincz országgyűlési képviselő