A hazai börtönviszonyok miatti kártalanítások körül kialakult feszültség okait feltárni szándékozó, az index.hu-n közzétett cikkben az MHB társelnöke, dr. Kádár András Kristóf budapesti ügyvéd a bevezetőben a következő kiinduló téziseit fogalmazza meg:

  • A kiszabott börtönbüntetés vagy letartóztatás esetén a törvény a fogvatartottak szabadságának elvonására ad felhatalmazást, nem arra, hogy megalázó körülmények között tartsák fogva őket.
  • A kártalanítás ma is csak akkor jár, ha a fizikai körülmények annyira rosszak a börtönben, hogy „az azokból eredő szenvedés és megaláztatás túlmutat a minden szabadságvesztésben szükségszerűen benne foglalt szenvedésen és megaláztatáson”.
  • Ha nem bánunk a fogvatartottakkal emberként, amíg a börtönben vannak, akkor megnehezítjük a visszailleszkedésüket, növeljük a bűnismétlés valószínűségét.
  • A tisztességes börtönkörülmények legalább annyira fontosak a büntetés-végrehajtási dolgozóknak, mint a fogvatartottaknak.
  • Aki kárt, sérelmet okoz, köteles azt megtéríteni. Ez az államra is vonatkozik.
  • A kártalanítási rendszert, amit a kormány támad, a mostani kormánytöbbség alkotta meg.
  • Ha az állam nem akar sokat fizetni, akkor be kell tartania saját törvényeit, és biztosítania kell azokat a körülményeket a börtönökben, amelyeket ő maga írt elő.
  • A beígért nagy börtönépítések el sem kezdődtek. A kormány a zsúfoltság miatt szükséges új börtönök helyett kongó stadionok építése mellett döntött. Így nem csoda, hogy tömegesek a perek.
  • A kártalanítások eltörlése a bűncselekmények áldozatainak is ártana, mivel a számukra gyakran a kártalanításból befolyó összeg az egyetlen esély, hogy a nekik járó jóvátételt az elítélttől megkapják.
  • Civilszervezetek valójában nem részesülnek a kártalanítási összegekből és nem valamiféle összeesküvés miatt perelnek tízezres nagyságrendben a fogvatartottak, hanem azért, mert ennyi embernek sérti meg folyamatosan a jogait a magyar állam.
  • Ha a már jogerősen megítélt kártalanításokat sem fizetné ki a kormány, az a bírósági döntések tömeges, módszeres és deklarált semmibe vételét jelentené. De annak is drámai hatásai lennének – a bűncselekmények áldozataira nézve is – ha csak a folyamatban lévő eljárásokat akasztanák meg törvénymódosítással.

Nelson Mandela szerint - idézi a cikk szerzője az egykori legendás dél-afrikai emberi jogi harcost - „nem ismer valaki igazán egy országot, amíg nem látta belülről annak börtöneit. Egy országot nem arról kell megítélni, hogy miképpen bánik a legmagasabb rangú polgáraival, hanem hogy miképpen bánik a legalacsonyabb sorban lévőkkel.” Márpedig Mandela tudta, miről beszél: élete során 27 évet töltött három különböző börtönben.

A cikk szerzője a továbbiakban felvázolja az jelenlegi vitát kiváltó alaphelyzetet, melynek véleméye szerint az eredője az volt, hogy a kormányfő egy sajtótájákoztatón azt nyilatkozta, miszerint a bírósági ítéleteknek nem szabadna sértenie az emberek igazságérzetét. Utasítást adott arra, hogy a fogva tartásuk körülményei miatt nemzetközi pert nyert raboknak ne fizessenek. A miniszterelnök felháborodott amiatt, hogy „elítélt bűnözők [...] millió forintokat vesznek le a magyar államtól”, amiért a fogva tartás körülményei nem megfelelőek. Jelezte: utasította az igazságügyminisztert, hogy „egy fillért se fizessünk”.

A szerző felidézi azt is, hogy Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője „börtönbizniszről” beszélt, és azt mondta: a bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár. A kormányközeli médiumok szerint pedig az államnak azért kell súlyos milliárdokkal kártalanítania a fogvatartottakat, mert „kényelmetlenül érzik magukat a börtönben”. Olyan közlés is napvilágot látott felelős kormánytényezőtől, hogy a magyar állam mostantól felfüggeszti a börtönben ülőknek megítélt kártérítések kifizetését, amíg az európai intézmények meg nem vitatják, hogy jár-e kártérítés az elítélteknek a rossz börtönkörülmények miatt.

Az MHB – a fogva tartással évtizedek óta foglalkozó szervezet – azonban abban bízik - miként társelnöke a cikkben fogalmazott -, hogy lehet észszerűen beszélni ellentmondásos témákról is.

Cikkében ezért sorra vette azokat a kérdéseket, amelyek véleménye szerint valószínűleg mindenkiben felvetődnek, aki nem ismeri közelről a büntetés-végrehajtás világát, és részletesen megválaszolta azokat:

Tényleg azért követelnek a rabok kártérítést, mert „kényelmetlenül érzik magukat”? És egyáltalán: miért kellene jól bánni azokkal, akik bűncselekményt követtek el?

  • Miért kell nekik kártérítést fizetni a mi adónkból?
  • Mi köze mindehhez az Európai Uniónak?
  • Végül is külső nyomásról, illetve döntésről van szó, nem?
  • Végül is mit tehetne a kormány, ha egyszer ennyi embernek kell börtönbe mennie?
  • Mi van a bűncselekmények áldozataival? Az ő jogaikat is megsértették, nem?
  • Kapnak pénzt a kártalanításból egyes civilszervezetek?
  • Tényleg felfüggesztheti a kifizetéseket a kormány?

A Börtönviszonyok: a kormány maga okozta a bajt című írás ide kattintva teljes egészében olvasható.

(Címfoto: Magócsi Márton)