Az ítéletet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda honlapján dr. Lebocz Noémi ügyvédjelölt ismertette.

Az ügy tényállásának kiindulópontját a Grupa Warzywna – egy lengyel társaság – ingatlanvásárlása képezi. A tranzakció alapjául szolgáló okiratokon a vételár bruttó összegként került feltüntetésre, ezek alapján pedig a társaság megállapította, hogy az adásvétel után a hozzáadottérték-adó előzetesen megfizetettnek minősül, így levonható. Adóbevallásában erre tekintettel kérte a héatöbblet visszatérítését. Az adóhatóság ugyanakkor megállapította, hogy a tranzakció teljes mértékben mentes a héa alól, illetve, mivel az ügyletben részt vevő felek nem nyújtottak be olyan nyilatkozatot, melyben erről a mentességről lemondtak volna, így a Grupa Warzywna nem volt jogosult a héa levonására.

Bár a társaság az adóhatósági határozat alapján helyesbítette az adóbevallását, az adóhatóság szankciót szabott ki vele szemben, és a héa-visszatérítés túlértékelésének jogalap nélkül követelt összege 20%-ának megfelelő összeg megfizetésére kötelezte a lengyel héatörvény vonatkozó rendelkezésének megfelelően. Az EuB vizsgálatának fókuszában ezen szankció megfelelősége áll. Vajon az arányosság és a héasemlegesség elveivel összhangban áll-e ezen jogkövetkezmény, amely nem engedi a hatóságnak, hogy figyelembe vegye sem az elkövetett szabálytalanság jellegét és súlyosságát, sem azt, hogy adócsalásra utaló körülmény nem áll fenn, sem pedig, hogy az államkincstárat nem érte bevételkiesés a hiba következtében?

A Bíróság ítéletében mindenekelőtt leszögezi, hogy a tagállamoknak lehetősége van intézkedéseket elfogadni a héa pontos beszedése és az adócsalás megakadályozása érdekében. Így különösen a tagállamok maguk határozhatják meg a számukra megfelelő szankciót a héalevonási jog gyakorlására előírt feltételek teljesítésének elmulasztása esetén.

Ezeknek a nemzeti szabályoknak azonban tiszteletben kell tartaniuk az arányosság uniós elvét: tehát nem mehetnek túl azon a mértéken, ami a fenti célkitűzések megvalósításához szükséges. Azt, hogy valamely szankció megfelel-e az arányosság elvének, a magyar vonatkozású C-564/15. számú, Farkas-ügyben már kimondott módon kell megvizsgálni: így figyelembe kell venni az adott szankció által büntetendő jogsértés jellegét és súlyát, valamint a szankció összege meghatározásának módjait.

A szóban forgó szankció összege meghatározásának módja olyan volt, hogy az főszabály szerint nem volt csökkenthető az ügy konkrét körülményei alapján. Nem volt tehát lehetősége az adóhatóságnak annak figyelembevételére, hogy a társaság hibája egyáltalán nem okozott bevételkiesést az állam számára, illetve, hogy adócsalásra utaló valószínűsítő körülmény sem állt fenn. Így tehát annak biztosítása sem volt lehetséges, hogy a konkrétan kiszabásra kerülő jogkövetkezmény ne haladja meg az adó pontos beszedése biztosítására, illetve az adócsalás megakadályozására irányuló célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket.

Mindezek alapján az EuB arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen nemzeti szabályozás az arányosság elvével ellentétes.

A döntés emlékeztet az Alkotmánybíróság által az adóhatósági szankciók kapcsán képviselt álláspontra – melyről részletesebben itt olvashatnak.

Az AB frissebb gyakorlata szerint ugyanis, ha a hatóság túllépi a határozat meghozatalára előírt törvényi határidőt, mérlegelni köteles, hogy mekkora az ezzel okozott adózói jogsérelem mértéke. A mérlegelés eredményétől függően pedig az okozott jogsérelem mértékét tükröznie kell a kiszabásra kerülő szankciónak is. Alkotmányos követelmény tehát, hogy az adóhatóság az adóbírság kiszabásakor hivatalból mérlegelje a határozathozatal időtartamát. Ha pedig azt állapítja meg, hogy határozatát a törvényi határidőt túllépve, észszerűtlenül hosszú időt követően hozta meg, az okozott jogsérelemmel arányos mértékben mérsékelni (vagy elengedni) köteles az adóbírság mértékét, és e mérlegelésről számot kell adnia döntése indokolásában is.