A strasbourgi plenáris ülésen megszavazott jelentésben a
képviselők hangsúlyozták:
emberi felügyeletre és erős jogi hatáskörökre van szükség az
AI használata által okozott diszkrimináció megelőzése
érdekében, különösen bűnüldözéssel vagy határátlépésekkel
összefüggésben.
Az állásfoglalás szerint,
a mesterséges intelligencia alapú azonosítási rendszerek már most is nagyobb arányban azonosítják tévesen a kisebbségi etnikai csoportokat, az LMBTI személyeket, az időseket és a nőket. Az alapvető jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében az algoritmusoknak átláthatónak, nyomon követhetőnek és kellően dokumentáltnak kellene lenniük e technológiák használata során - hívták fel a figyelmet a képviselők. Ahol lehetséges, a hatóságoknak nyílt forráskódú szoftvereket kell használniuk - teszik hozzá.
A testület tagjai továbbá
a magánélet és az emberi méltóság tiszteletben tartása érdekében azt kérik, hogy a közterületeken tiltsák be az automatikus személyfelismerést, továbbá megjegyzik, hogy a polgárokat csak akkor kellene megfigyelni, ha bűncselekmény gyanúja vetődik fel.
A képviselők ugyancsak
betiltanák az úgynevezett társadalmi kreditrendszereket is, amelyek viselkedés vagy személyiség alapján értékeli a polgárok megbízhatóságát.
Az EP emellett aggodalmát fejezte ki, a biometrikus adatok emberek
távoli azonosítására történő felhasználása miatt.
A képviselők szerint például meg kell szüntetni a tagállamokban az automatikus felismerést alkalmazó olyan határellenőrzési kapuknak a használatát, mint az iBorderCtrl hazugságvizsgáló robotrendszer.