
A rendkívüli értekezleten tárgyaltak
a tervezett bírói fizetésemelésekről, amivel kapcsolatban a dr. Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal (OBH) javaslatot
küldött a kormánynak, de a közelmúltban a legnagyobb bírókat
tömörítő érdekképviseleti szervezet, a Magyar Bírói Egyesült
(MABIE) is közzétett egy dr. Handó Tündéétől eltérő tervet – írta a
444.hu.
Az egyik verzió szerint a megbeszélésen kiosztottak egy listát, amin néhány tucat olyan bíró neve és adószáma szerepelt, akik a Budapest Környéki Törvényszékhez tartozó bíróságokon

dolgoznak, és akik tagjai a Magyar Bírói Egyesületnek. Ebben a verzióban a listát szétosztó törvényszéki elnök, dr. Gerber Tamás, akit nem rég választottak meg, és nevezett ki dr. Handó Tünde, arról is beszélt, hogy ő maga lemondott a tagságáról a Magyar Bírói Egyesületben. Ezt több bíró is nyomásgyakorlásként értelmezte, arra tett kísérletként, hogy elriassza a bírákat a MABIE-től, és rávegye őket, hogy elhagyják a szervezetet. Ők úgy érezték, mintha implicit elvárásként az fogalmazódna meg, hogy a helyi vezetők beszéljenek a listán szereplő bírák fejével, térítsék őket "jobb belátásra".
Van, aki úgy emlékezett, az értekezleten elhangzott, hogy a MABIE a bírósággal szembeni érdekeket képvisel. Egy befolyásos bíró ahhoz hasonlította a helyzetet, mint amikor a Suzuki gyárban az alakuló szakszervezetbe belépő munkatársakkal szemben léptek fel. Volt olyan bíró, aki a portállal beszélgetve azt is felvetette, hogy ellentétes lehet az adatvédelmi szabályokkal az érdekvédelmi szervezet tagjainak és az adószámaiknak ilyen listázása, és a lista szétosztása.
A portál úgy tudja, az elmúlt héten egyébként más törvényszékeken is tartottak hasonló értekezleteket a tervezett fizetésemelésekről, illetve az OBH és a MABIE javaslatairól, valamint a két szervezet konfliktusáról, de arról, hogy az egyesületi tagokról máshol listát osztottak volna ki, nem hallottak.
Dr. Oltai Judit, a Magyar Bírói Egyesület elnöke azt mondta: „eljutott hozzánk a hír, többen is jelezték, ezért én jelzéssel éltem az OBH elnökasszonya [Handó Tünde] felé. Most azt várom, hogy kivizsgálják ezt az esetet, és hogy történt-e bármilyen jogsértés. A vizsgálat lezártáig nem tudom kommentálni a dolgot”
Dr. Gerber Tamás, a február 22-i rendkívüli értekezletet összehívó Budapest Környéki Törvényszék elnöke, így emlékezett vissza a történtekre.
„Többen jelezték felém, hogy már nem is tudják, hogy tagjai-e a Magyar Bírói Egyesültnek vagy sem, és én erre a kérésre reagálva összegyűjtöttem azoknak a neveit, akik tagok az egyesületben, és akik egyébként ezen az értekezleten jelen voltak. Miután ez egy zártkörű megbeszélése volt, nem hiszem, hogy bármilyen adatvédelmi szabály megsértése felmerülhet” – magyarázta a 444-nek Gerber. Azt mondta, hogy a megbeszélésen valóban szó volt a tervezett fizetésemelésről, és ő ebben az ügyben a Handó Tünde-féle OBH elképzeléseit támogatja, de a két témának, a fizetésemelésnek és a MABIE taglistának nem volt köze egymáshoz.
Az Országos Bírósági Hivatal működését 2018-ban sorozatos konfliktusok jellemezték. A legtöbb vita a Handó munkáját ellenőrző Országos Bírói Tanács (OBT) tagjait érintette, és a konfliktus odáig fajult, hogy tavaly októberben elcsalhatták egy OBT-t érintő bíróválasztás eredményét. Ebben az ügyben a Magyar Bírói Egyesület felületet adott a választási visszásságok ellen tiltakozó bíráknak, ami feltehetően nem volt jó pont Handóék szemében. A bírói fizetésemelések körül megint konfliktus kerekedett a körülbelül 1400 bírát tömörítő bírói egyesület és az OBH között, ahol valószínűleg nem vették jó néven, hogy rajtuk kívül bárki bele akar szólni a fizetésekről a kormánnyal folytatott tárgyalásokba.
Az OBT után most a Magyar Bírói
Egyesület került dr. Handó Tünde célkeresztjébe – így értelmezte
a kialakult helyzetet a 444-nek egy főbíró. Szerinte a magyar
igazságszolgáltatást irányító OBH környékén szívesen
vennék, ha minél többen kilépnének a Magyar Bírói Egyesültből,
és a MABIE meggyengítése után esetleg egy új, lojálisabb
érdekvédelmi szervezet létrehozása is felmerülhet.