Közleményében a GVH kiemelte: a nemzeti versenyhivatal
tevékenysége szerteágazó, ezért részterületeket bemutató
kiadványokkal is folyamatosan törekszik bemutatni, hogy miként
profitál Magyarország minden polgára a tisztességes gazdasági
verseny hasznaiból. Tudományos felmérések is mutatják, hogy a
versenybarát társadalmi szemlélet kialakítása nagyban segíti a
jogkövető magatartások elterjesztését.
Az „Összefonódások (fúziók), mint a gazdasági növekedés
lehetséges eszközei” című tájékoztató füzet gyakorlati
példákon keresztül mutatja be a hazai gazdaság néhány fontosabb
jellemzőjét a vállalati összefonódások trendjei alapján. A
kiadvány szemléletes módon ismerteti, miként járul hozzá
folyamatosan a Versenyhivatal fúziókontroll-tevékenysége a hazai
gazdaság növekedéséhez és a fogyasztói jóléthez.
A „Gazdasági Versenyhivatal döntéseinek trendjei és eredményei
2010-2020” című kiadvány az elmúlt évtized versenyhatósági
döntéseinek tükrében mutatja be, hogy miért is érdemes a
vállalkozásoknak jogsértés esetén együttműködni a
versenyhatósággal. A tájékoztatóból az is kiderül, hogy miként
segíti a Versenyhivatal a hazai kis- és középvállalkozásokat,
vagy hogyan kezelte a GVH a koronavírus-járvány káros gazdasági
hatásait.
A kiadványok hozzáférhetőek a GVH honlapján.