A legfőbb ügyész
megválasztásának világos szabályai vannak, ezen semmit nem
változtat a most benyújtott javaslat – állította a
Miniszterelnökséget vezető miniszter október 14-én - amint arról több hazi hírportál - hvg.hu, telex.hu is - hírt adott.
Az október 13-án dr. Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott igazságügyi saláta-törvényjavaslat azt mondja ki, hogy az összes képviselő kétharmadának szavazata legyen szükséges a legfőbb ügyész felmentéséhez, illetve hivatalvesztésének kimondásához.
Dr. Gulyás Gergely azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a baloldali sajtóban álhírterjesztés
zajlik, mert „teljesen világos szabályai vannak a legfőbb ügyész
megbízatása keletkezésének, a legfőbb ügyész
megválasztásának”, és ezeket a kormány frissen benyújtott
javaslata egyáltalán nem érinti.
A miniszter szerint
a legfőbb ügyészt eddig is kétharmados többséggel választotta
meg az Országgyűlés, és hogyha egy megbízatás kétharmados
többséggel keletkezik, a megszüntetésére is csak így van
lehetőség. Ez utóbbit tartalmazta a jelenlegi törvénymódosítás
– közölte.
Szerinte ez egyébként valamennyi közjogi tisztségviselő esetében így van, „tehát amilyen többséggel keletkezik valakinek a megbízatása – a legfőbb ügyésznél ez eddig is kétharmados volt –, ugyanolyan többséggel lehet megszüntetni is a megbízatást.” Az a pontosítás, amelyet az előterjesztés tartalmaz, az eddig is létező alkotmányos gyakorlatot foglalja jogszabályba.