Az adóhatóság feltárta a felek adóelkerülési szándékát és adókülönbözet, adóbírság és egyebek megfizetésére kötelezte a felperest.

Az ügyértéke folytán kiemelt jelentőségű perben a felperes egyebek mellett a szerződések érvénytelenségének a megállapítását kérte.

A felülvizsgálati eljárás tárgyát már csak az adásvételi és a bérleti szerződések jóerkölcsbe ütközése képezte és a Kúria e tekintetben hatályában fenntartotta a másodfokú bíróság keresetet elutasító részítéletét. Határozatában kifejtette, hogy az olyan tartalmú szerződések, mint amelyeket a felek a perbeli esetben kötöttek, a gazdasági életben általánosan elfogadottnak tekinthetőek. (Ilyen jellegű például a lízing, vagy a visszlízing szerződés is.)

Önmagában az esetlegesen megállapítható feltűnő értékaránytalanság fennállása is csak a szerződések megtámadhatóságához és nem a jóerkölcsbe ütközésük miatti semmisségük megállapításához vezethet. A feleknek a szerződések megkötésével nem volt a hitelezők, tulajdonostársak vagy más, harmadik személyek megkárosítására, fedezet elvonására, vagyonkimentésre irányuló szándékuk, az adóelkerülési céljukat pedig nem tudták elérni.

A per megindításával a felperes nem szabadulhat a rossznak bizonyult döntésének következményei és így az adóhatóság által reá kirótt fizetési kötelezettség alól, saját felróható magatartására ugyanis – az ügyben irányadó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 4. § (4) bekezdése szerint – előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat.