A megalapozott gyanú lényege szerint 2021 júniusában egy
vállalkozó és alkalmazottja személyes találkozót kezdeményezett
egy személlyel, aki ellen nyomozás folyt, és magukat - valótlanul
- hivatalos személynek kiadva felajánlották segítségüket. A
vállalkozó azt ígérte, hogy ha fizetnek neki 200 millió
forintot, letöltendő szabadságvesztés nélkül zárul a férfi és
felesége elleni büntetőügy. A vállalkozó arra hivatkozott, hogy
a legfőbb ügyész elintézi az ügyet, majd a férfi jelenlétében
kihangosított telefonon beszélt egy, a legfőbb ügyész
"jobbkezeként" megjelölt személlyel, aki garantálta,
hogy az eljárás alatt állóknak nem kell börtönbe vonulnia.
A gyanúsított többször találkozott egy ügyvéddel, aki szintén
megerősítette, hogy a vállalkozó képes kedvezően befolyásolni
a bíróság döntését, de ehhez védőként őt kell meghatalmazni
a folyamatban lévő eljárásban.
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt nyomoz az ügyben, gyanúsítottként hallgatta ki a befolyásolásra alaptalanul hivatkozó embereket, és indítványozta letartóztatásukat.
A vállalkozó már beismerte a bűncselekmény elkövetését, a Fővárosi Törvényszék pedig elrendelte három gyanúsított letartóztatását.