Bevezetésként dr. Nemes András (képünkön) a fogva tartott gyanúsítottak és vádlottak
védelemhez való jogáról beszélt – írta a Magyar Nemzet. Leszögezte, az ügyvéd a
védekezés leghatékonyabb eszköze, aki a terhelt jogismeretének
hiányát foltozza be. Fontos tényező tehát a fegyveregyenlőség
elvének érvényesülésében, így végső soron a tisztességes
eljárás megvalósulásában.
Csakhogy a szervezet főtitkára, dr. Kadlót Erzsébet ügyvéd (középső képünkön) szerint az ügyvédek kapcsolattartását védencükkel ott akadályozza a büntetés-végrehajtási (bv) szervezet, ahol csak tudja. Mint mondta, már a beléptetés sem jogszerű, számos munkaeszköz bevitelét megtiltják a biztonsági szabályzatok, és sokszor még cipőjüket is levetetik a jogászokkal. De látott már olyat is, hogy egy ügyvédet gatyára vetkőztettek beléptetésnél.
Dr. Kadlót Erzsébet a lap szerint arra is
kitért, hogy a bejutáshoz olyan adminisztratív elvárásokat
támaszt a hatóság a védőkkel szemben, ami idő- és
munkaigényes, ugyanakkor semmilyen jogszabályból nem következik.
Pedig emberi jogot érintő szabályozás csak törvényben jogszerű.
Az ügyvédi beszélőt több intézményben csak méltatlan, zsibvásári körülmények között teszik lehetővé, máshol pedig a zárt üvegfal miatt nincs mód a bizalmas beszélgetésre – folytatta az ügyvédnő, aki szerint gyakori az is, hogy iratot csak úgy tud átadni ügyfelének, hogy először a fegyőr kezébe adja a dokumentumot. Úgy látja, az utóbbi években nemcsak egyre inkább érvényesül a rossz emlékű „ne csak őrizd, gyűlöld is!” elv, hanem már az ügyvédekre is kiterjesztették.
Egy ügyvéd felszólaló a közönség soraiból ellentmondott Kadlót Erzsébet szavainak; szerinte egyáltalán nem jellemző az ügyvédek szándékos megalázása vagy munkájuk akadályozása. Más védők viszont dr. Kadlót Erzsébettel értettek egyet.
Dr. Czenczer Orsolya bv. őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense is (képünkön) szót kért, és tételenként szállt vitába az kritikákkal. Kifejtette: nehéz a védelemhez való jog, az intézet biztonsága és a büntetés célja által alkotott hármas elvárásnak egyszerre megfelelni. Különösen, hogy volt rá példa, amikor egy ügyvédnő a szandáljában próbált SIM-kártyát becsempészni – érvelt a cipőlevételes beléptetéssel összefüggésben.
Dr. Czenczer Orsolya és a kriminológiai társaság tagjai végül egy közös vita megtartásában állapodtak meg. A szervezet legutóbbi konferenciájára három vezető bv-s volt hivatalos, de előző nap mindhárman lemondták a részvételt.
(Címfotónk illusztráció)