A Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben 700 fogvatartottat, a vele egy területen megszervezett Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében 150 fogvatartottat helyeztek el. Az intézetek átszervezésével megváltoztatták a beszélő eddig működő rendszerét.

Az ügyvéd azt jelenti, hogy a jelen állapot szerint egy ügyvéd lehet bent a két intézetben beszélő céljából. Sőt, amennyiben valamilyen egyéb egyeztetni való lenne - pl. a fogvatartott BV-adataival kapcsolatban - azt is csak a beszélő helyiségben lehet megtenni.

Előzetesen feliratkozott egy beszélőre. A megadott időpontban a külső kapunál 8 perces várakozás után engedték be és bent közölték, hogy egy órát kell várnia, mert már van bent egy kolléga. Jelezték, hogy csak 15 perce lesz a megbeszélésre, mert egy adott időpontban el kell hagynia az épületet. Újabb 32 perc után közölték, hogy mivel a jelenleg bent lévő ügyvéd még többekkel akar beszélni, ezért 14 órára jöjjön vissza. Az előzékeny szolgálattevő azt is elmondta, hogy a bejutás természetesen csak akkor lenne lehetséges délután, ha a kolléga addig kijön, és közben nem érkezik más.

Az ügyvéd álláspontja az, hogy a beszélő korlátozása gyakorlatilag ellehetetleníti az ügyvédi munkavégzést.

A Kamara is így gondolja - szól a híradás -, és ezt az országos egyeztetéseken fel fogja vetni.