Dr. Szabó Iván (képünkön) sok millió forintot adományozott már a pécsi Gyermekklinikának, legutóbb pedig a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítványát támogatta.

Dr. Szabó Iván neve - a városi okpecs.hu internetes hírmagazin méltató szava szerint - jól ismert Pécsen. Ő volt az, aki visszaszerezte a városnak a Vízművet, amiért mindössze 1 eurót kellett fizetnie az önkormányzatnak, illetve 3 milliárd forintnyi kártérítést vállalt az állam. Ez utóbbi összeg egyébként szinte fillérre annyi, mint amennyit "az einstandos balhé" előtt ajánlott az önkormányzat a farnciáknak a részvényekért.

Emellett a pécsi közösségi közlekedést is stabilizálta dr. Szabó Iván. Az ő segítségével tudta saját kézbe venni az önkormányzat a tömegközlekedést, illetve létrehozni a Tüke Buszt, majd megindítani a buszcsere programot.

Címfotó: a város egyik új szimbóluma, a Pécsi Tudományegyetem új tudásközpontja (könyvtára)