Honlapján közzétett cikkében az önmagát "Kollégák a XXI. századi ügyvédségért" nevező csoport fokozottabb kamarai aktivitásra és közgyűlési részvételre buzdítja a BÜK tagságát.

Egyebek között rámutatnak: "Időnként hallani kollégáktól, hogy a kötelező kamarai tagság miatt úgy érzik, csak egy újabb sáp a tagdíj, amit fizetni kell, csak egy újabb korlát a kamarai adminisztráció, amit le kell küzdeni, ha például nevet vagy irodát vált egy ügyvéd, csak egy újabb vádhatóság, ha egy ügyfél bepanaszolja valami olyan miatt, ami a kamarai szabályokkal nem egyeztethető össze. Mindezekkel szemben, mint mondják, nem áll olyan ellenszolgáltatás, ami kiegyensúlyozná a mérleg serpenyőjét – pedig a mérlegnek a jogszolgáltatásban, melynek részese az ügyvéd is, igen jelentős szerepe kellene, hogy legyen."

A kötelező kamarai tagságról szóló övid történeti visszatekintés után megállapítják: "Pénzt adunk, tagdíjat fizetünk, és a mai elanyagiasodott világban azt hisszük, ez elegendő, ezzel letudtuk a kötelességünket. Pedig ez önmagában kevés. Nem ezen múlt, hogy majdnem fél évig a kirendelt győri kamara gyámkodott fölöttünk kényszerűségből. Nem a tagdíjfizetés volt az oka, hogy az igazságügyi miniszter pert indított a kamaránk ellen, és miniszteri biztos kirendelését kérte. Nem ezért semmisítette meg első- és másodfokon a bíróság a 2014-es választások eredményét, hogy aztán a Kúria útján bekövetkezzen a szinte eposzi hosszúságú történetben a deus ex machina. Valójában annyi történt, hogy nem figyeltünk oda."

Komoly (ön)kritikát gyakorolnak a kamarai közösség iránti felelősségvállalás tekintetében, amikor leírják: "A Millenium idején még hozzávetőleg ezerkétszáz ügyvéd tevékenykedett a fővárosban, a két világháború között számuk 3-4 ezerre nőt, majd ezt követően csökkent le a rendszerváltás környékén hatszáz főre. Tehát nem védekezhetünk azzal, hogy azért lehetett nagyobb az aktivitás a XIX. században, mert sokkal kevesebb kolléga alkotta a kamarát. Ma mintegy hatezren vagyunk tagjai Magyarország legnagyobb ügyvédi kamarájának, mégis ügyeinkben alig páran, talán még százan sem járunk el. A közgyűléseken rendre 1-2%-os a megjelenési arány. 'Fecseg a felszín, és hallgat a mély.' Közös ügyeinkben pedig közös döntések szükségesek. Mindenkinek, aki csak a mai Kamaránk érdekében tevékenykedik, fontos, hogy a döntéseket minél több kamarai tag hozza meg. Ez biztosítja a legitimitást, és a kamarai vezetők nyugalmát, akik tudják, hogy őket, mint a döntések végrehajtóit, nem érheti kritika, hiszen széleskörű konszenzus alapján állnak."

A megoldást egyebek között abban látják, hogy "minél többen jöjjünk el a közgyűlésekre, és minél többen nyilvánítsunk véleményt a minket érintő kérdésekben. Nem elég akkor a fejünkhöz kapni, amikor már itt a baj: perek, kirendelt vidéki kamarai vezetés, miniszteri biztos. Nem elég elfogadni azt, hogy ami kötelességünk van a kamaránkkal és saját magunkkal szemben, azt lerójuk a tagdíj befizetésével. Jelen kell lenni. Ott kell lenni, amikor a döntések születnek. Mert ezzel tartozunk a kamarának. Tartozunk a többi ügyvéd kollégának. És leginkább tartozunk saját magunknak."

Az eredeti dokumentum teljes terjedelmében ide kattintva érhető el.