Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról is
beszélt a diplomatáknak a tárca épületében tartott rendezvényen
– számolt be a hirado.hu -, hogy a korábbi elnökségek által a
mesterséges intelligencia, a környezetvédelem és kiberbiztonság
területén elkezdett munkát is folytatja Magyarország.
A magyar elnökség keretében a következő időszakban több magas
szintű konferenciát is rendez az Igazságügyi Minisztérium.
Egyeztetést tartanak többek közt a mesterséges intelligencia
igazságszolgáltatási célú alkalmazásáról, valamint az Emberi
Jogok Európai Egyezményének 70. évfordulója alkalmából az
emberi jogok fontosságáról.
A miniszterhelyettes bemutatta a tárca Emberi Jogi Kézikönyvét
is, amely reményei szerint sok, az európai baloldal által
terjesztett hamis vádat el fog oszlatni.
A kötet az Alaptörvény szerint rendszerezve mutatja be az emberi
jogokat konkrét, gyakorlati példákkal igazolva, megválaszolva azt
a kérdést, hogyan segíti a magyar Kormány valamennyi emberi jog
megvalósulását Magyarországon. A kézikönyv emellett ismerteti
az alapjogvédelem magyarországi rendszerét és intézményeit,
továbbá az Alaptörvény létrejöttének körülményeit,
szerkezetét, a preambulumát, amely Nemzeti hitvallás címmel az
egész Alaptörvény, és azon keresztül a magyar jogrendszer és a
magyar állam működésére irányadó alapvető értékeket
tartalmazza.
Magyarország 1990-ben, a közép-európai régió államai közül
elsőként vált az Európa Tanács tagjává. Hazánk legutóbb
1998/1999-ben töltötte be az Európa Tanács Miniszteri
Bizottságának elnöki tisztségét. Jelenlegi elnökségét hazánk
2021 novemberéig tölti be.
(Címfoto: MTI/Kovács Tamás)