
Közleményében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala ismertette:
egy édesanya a másodfokú gyámhivatal elhúzódó eljárását
sérelmezve fordult hozzájuk. Beadványa szerint gyermekét a
fővárosi XIII. kerületi gyámhivatal ideiglenes hatállyal
befogadó otthonba helyezte 2020. február 12-én kelt határozatával,
amely ellen fellebbezéssel élt. Kifogásolta, hogy az elsőfokú
gyámhivatal nem tájékoztatta a családbafogadás lehetőségéről,
továbbá a másodfokú gyámhivatal a fellebbezését
panaszbeadványa benyújtásának időpontjáig nem bírálta el.
Dr. Kozma Ákos az AJB-5156/2020. számú ügyben készült
jelentésében feltárta, a váci gyermekjóléti központ 2018.
július 26-án kelt tájékoztatása alapján az elsőfokú
gyámhivatalnak tudomása volt arról, hogy a gyermeket a panaszos
nővére korábban már nevelte, azt a gyermek elhelyezése esetén
ismét vállalná.
Az ombudsman álláspontja szerint a gyermek családbafogadása már
2018 decemberében – a panaszos meghallgatása és az ellene
kiskorú veszélyeztetése miatt tett¬ feljelentéssel egy időben
¬– indokolt volt. Az elsőfokú gyámhivatalnak – a különélő
apa nyilatkozatának ismeretében – vizsgálnia kellett volna a
gyermek más hozzátartozónál, illetve személynél való
elhelyezésének lehetőségét. Mindennek ellenére az elsőfokú
gyámhivatal a panaszost a családbafogadás lehetőségéről nem
tájékoztatta, testvérének meghallgatásáról a lakóhelye
szerint illetékes társhatóság megkeresése útján nem
intézkedett, a gyermekvédelmi törvényben meghatározott
sorrendiség figyelmen kívül hagyásával a gyermek ideiglenes
hatályú befogadó otthonba helyezéséről csak 2020. február
12-én döntött.
Az alapvető jogok biztosa rögzítette, hogy a másodfokú
gyámhivatal a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezéséről szóló
döntés ellen benyújtott fellebbezés elbírálására irányadó
20 napos határidőt többszörösen túllépve, annak benyújtását
követően mintegy fél év múlva döntött. Az ombudsman
rámutatott, hogy ezzel egyidejűleg a gyermek ideiglenes hatályú
elhelyezése megszűnt, ebből következően a panaszos a gyermek
felett a szülői felügyeleti jogát teljeskörűen gyakorolhatja.
Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy az első fokon
eljáró gyámhivatal eljárása, valamint a másodfokú gyámhivatal
eljárása, illetve jogértelmezése – mely utóbbi egyúttal a
tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot
okozott – sértette a jogbiztonság követelményét, illetve a
gyermek legjobb érdekét figyelembe vevő eljárás elvét,
hatásában pedig alkalmas volt arra, hogy a gyermekek védelemhez és
gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot is
okozzon, a jogsérelem közvetlen veszélyét idézze elő.
A feltárt alapvető jogokkal összefüggő visszásság
bekövetkezése lehetőségének jövőbeni megelőzése érdekében
dr. Kozma Ákos az első és a másodfokon eljáró hatóságok
vezetőihez fordult. Jelen vizsgálata kapcsán az ombudsman utalt
arra, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és
Igazságügyi Főosztálya késedelmes eljárásával összefüggésben
folyamatosan érkeznek panaszbeadványok a Hivatalához. Figyelemmel
arra, hogy legutóbb az AJB-5917/2020. számú jelentésében
Budapest Főváros Kormányhivatalának kormánymegbízottját a
késedelmes eljárásokból eredő alapjogi sérelem megszüntetése
érdekében intézkedés megtételére kérte, a jelen egyedi
panaszügy vizsgálata alapján készült jelentésében a késedelmes
eljárás tekintetében a felügyeleti szerv felé külön
intézkedést nem tett.
A jelentés ide kattintva olvasható.