2020 február

Ferenc pápa a büntetőjogra leselkedő veszélyekről (videoval)

Ferenc pápának a büntetőjogászok Rómában tartott nemzetközi kongresszusa résztvevői előtt elmondott beszéde több szempontból fontos dokumentum. Nem csak azért, mert a világ egyik, a sokak által morális-társadalmi szempontok vonatkozásában legtekintélyesebbnek...

Büntető populizmus helyett társadalmi békére törekvés - Dr. Bárándy Péter kommentárja Ferenc pápa beszédéhez

A római katolikus egyházfő által beszédében jelölt és a büntető anyagijog – és kisebb részben alaki jog – továbbfejlesztését igénylő feladattal foglalkozik a Ferenc pápa büntetőjogi elemzéséhez fűzött, az Ügyvédek Lapja 2020/1. számában...

Az ártatlanság vélelmének jelentőségét emeli ki Ferenc pápa beszédéből kommentárjában dr. Fenyvesi Csaba

Ferenc pápa széles látókörű, nagy ívű, morális iránytűként is használható beszédéből – mint az Ügyvédek Lapja 2020/1. számában megjelent kommentárja bevezetőjében a pécsi ügyvéd, egyetemi tanár írja - az ügyvédi célközönségre és a...

"A bíróság állami szervezet, az állammal harmóniában kell működnie, az állam érdekében" - dr. Harangozó Attila. Az OBH új elnökhelyettesévé nevezték ki.

Dr. Áder János köztársasági elnök 2020. február 6-ával az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki dr. Harangozó Attilát....

Az állami bíróságok és a választottbíróságok szervezeti együttműködése fejlesztésre szorul - mondotta dr. Darák Péter a szervezet fennállásának hetvenedik évfordulóján

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (a „Kereskedelmi Választottbíróság”) Európa egyik legpatinásabb választottbírósági fóruma a közelmúltban ünnepelte hetven éves fennállását, ...

Különös szimbiózis van az ügyvédség és a választottbíróság között - Dr. Bánáti János, a MÜK elnökének évfordulós értékelése

Az ügyvédi hivatás kapcsán egyértelműen látható, hogy a természetes személyek jogi képviselete mellett munkájuk döntő része a gazdaság szolgálata lett, a születéstől (azaz a cégalapítástól) az elmúlásig (tehát a felszámolási...

Az ügyvédi hivatás eddig alig ismert nemzetközi összefügéseinek részleteiről beszélt interjújában dr. Szecskay András

Miután a világ egyre „zsugorodik”, az emberiség egyre összetettebb módon függ immáron nemcsak szűkebb pátriájától, hanem a nemzetközi környezettől is; egyre fontosabb szerepet töltenek be azok a szervezetek, amelyek ezen...

Hajnali rajtaütés - Milliárdos bírságok a kartellezőknek

Tavaly több száz milliós bírságokat szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytársak közötti versenykorlátozó összejátszás miatt indult ügyekben. Idén is hasonló szigorra lehet számítani a Hivatal részéről. A közbeszerzéseket érintő...

Forradalmi változást hoz az azonnali fizetés márciusi elindulása – véli az MNB alelnöke

Forradalmi változást hoz az azonnali fizetés márciusi elindulása Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint, ami az ország versenyképességének is további lökést ad majd. Az ügyfeleknek minőségi ugrást...

Márciustól a bíróságtól lehet kérni a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását

A gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtása március 1-jétől a gyámhatóság helyett a bíróságnál kezdeményezhető nemperes eljárásban – közölte az Országos Bírósági Hivatal....

Copyright 2015 Panpress Kft.