A Portfolió írt arról, hogy a többszöri halasztás után július 1-jén hatályba lépett a 22/2018. (VIII.23.) számú díjrendelet, amely mellett a lakáshitelek számára külön, elvben nekik kedvező rendelkezést foglaltak a jogszabályba: a lakáscélú hitelek egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatának közokiratba foglalásáért az általános (megemelt) munkadíjak 30%-át kell felszámítani (de ennek szigorú feltétele van, lásd alább), a közjegyzői hivatali helyiségen kívül lefolytatott eljárásért egységesen 20 ezer forintos munkadíjat számítanak fel, miután korábban ezért a "szolgáltatásért" dupla munkadíjat ("100%-os eltérítés") kérhettek a közjegyzők.
MOKK életbe lépett 104. számú iránymutatása emellett – a hírportál által megkérdezett bankok szerint – szigorúan határozza meg a 30%-os, csökkentett díjra jogosultak körét. Az említett 20 ezer forintos átalánydíj éppen a kisebb jövedelmű hitelfelvevőket hozza hátrányos helyzetbe.

Dr. Pulinka Mihály szerint – szemlézte a hvg.hu – több olyan híresztelés is megjelent, talán félreértések nyomán, mintha a megjelent kamarai iránymutatás valamiféle új szabályozást tartalmazna a díjrendelethez képest, ami azonban nem igaz.
A MOKK 104-es számú iránymutatása egy egyoldalas dokumentum, ami az új díjrendeletnek a 38/A és 38/B szakaszait értelmezi. Nem új szabályokat teremt, nem szűkíti le például a díjkedvezményekre jogosultaknak a körét, hanem – folytatta az irodavezető-helyettes – a lakáscélú jelzálog-hitelszerződésekhez kapcsolódó egyoldalú közjegyzői okiratokhoz kapcsolódóan pár fogalmat értelmez a díjrendeletben.
Dr. Pulinka Mihály leszögezte azt is, hogy az augusztus 9-én hatályba lépett iránymutatás nem érinti azt, hogy mennyibe kerül a közjegyzői díj. Álláspontja szerint az sem igaz, hogy maga a díjrendelet drágított volna a lakáshitelezésen, ugyanis az említett 38/A és 38/B szakasza a díjrendeletnek kifejezetten egy jelentős, 70 százalékos díjkedvezményt biztosítanak a lakáscélú jelzálog-hitelszerződésekhez kapcsolódó egyoldalú közjegyzői okiratokra.
"A díjrendelet 38/A illetve 38/B szakaszaiban foglalt feltételek teljesülése esetén a díjkedvezmény a közjegyző oldalán azt eredményezi, hogy kevesebb összeget tud elkérni közjegyzői díjként, mint korábban" – írta.
- A Portfolio korábbi cikke ide kattintva olvasható.
- A MOKK InfoRádiónak küldött reakciója ide kattintva érhető el.