Magyarországon az utóbbi években csökkent az előzetes letartóztatásban lévők száma, ugyanakkor egyre gyakoribb az alternatív kényszerintézkedések alkalmazása. Az akkori magyarországi statisztikai adatokat elemezve az angliai székhelyű, stratégiai kutatással és értékeléssel foglalkozó Centre for Strategy & Evaluation Services (CSES) országjelentése jutott erre a következtetésre. Ezt hazai szakemberek is megerősítették – jelentette az Országos Bírósági Hivatal hivatalos közleménye - írtuk egy 2015-ös híradásunkban.
Vajon ma miként vélekednek minderről a szakemberek?
Az új büntetőeljárási törvény fontos és pozitív változást hozott a kényszerintézkedések és a védőkirendelési rendszer terén is - idéztük a Magyar Helsinki Bizottság megállapítását ezév tavaszán.
A törvény kifejezett célja annak biztosítása, hogy a fokozatosság, szükségesség és arányosság elve érvényesüljön, vagyis csak akkor rendeljenek el letartóztatást, ha az azzal elérni kívánt cél enyhébb intézkedéssel nem biztosítható.
Az MHB ugyanakkor úgy véli , hogy
a jogalkalmazási fordulathoz a büntetőeljárás szereplői részéről szemléletváltásra van szükség, hiszen eddig sem a Be. szövege volt az igazi akadálya, hogy a letartóztatást csak a valóban szükséges esetekben rendeljék el, és hogy a döntések megfeleljenek a magyar és a nemzetközi sztenderdeknek.
Az előzetes letartóztatás kérdéskörével kapcsolatos korábbi közleményeink:
- Az indokolatlan letartóztatások csökkentéséhez szemléletváltásra van szükség – Konferencia az MHB szervezésében május 27-én
- Az óvadék összege mindig egyénre szabott
- Romániában a kelleténél gyakrabban alkalmazzák az előzetes letartóztatást
- Kevesebb az előzetes letartóztatás, gyakoribb az alternatív kényszerintézkedés
- Hatékony jogi segítségnyújtás a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárásokban - MHB háttéranyag júniusi konferenciára
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Az előzetes letartóztatás intézménye erőteljesen foglalkoztatja a hazi szakmai közvéleményt is, így feltehetően széleskörű érdeklődésre tarthat számot a strasbourgi EU-s emberi jogi bíróságnak egy romániai ügyben hozott friss, július 23-i döntése, amire az Átlátszóban Gönczi Gergely hívta fel a figyelmet.
Cîrstea v. Romania
no. 10626/11
2019. július 23.
Az ügy előzményei
Az ügy kérelmezője, Florentina-Daniela Cîrstea nővérként dolgozott a bukaresti Giuleşti szülőotthonban. Egyedüli ügyeletesként teljesített szolgálatot az újszülöttek intenzív osztályán 2010 augusztus 16-án a kérelmező. Este fél hét előtt pár perccel azonban tizenkét percre elhagyta a körletet, ahol 19:30-kor tűz ütött ki. A balesetben mind a tizenegy, a körleten elhelyezett újszülött megsérült, közülük öt életét is vesztette. Másnap az ügyészség emberölés és gondatlan súlyos testi sértés bűncselekmény gyanújával büntetőeljárást indított. A kérelmező tanúkihallgatása során úgy nyilatkozott, hogy égett szagot érzett, és segítséghívás céljából hagyta el a körletet, ahol ezután, a távollétében ütött ki a tűzAugusztus 23-án az ügyész a kérelmező mint gyanúsított ellen is eljárást indított a körletről való igazolatlan távozás miatt, egyúttal elrendelte a kérelmező 24 órás őrizetbe vételét. Gyanúsítottként tett vallomásában a kérelmező már azt adta elő, hogy az újszülöttek körletét elhagyva először egy másik körletbe ment, majd a mosdóba, ezt követően pedig egy harmadik helységbe, és a tűzjelzőt valaki más szólaltatta meg a folyósóról. Ezt követően a füst miatt nem tudott visszatérni a felügyeletére bízott körletbe.
Az első beszámolónak ellentmondó második vallomást követően az ügyész indítványozta a kérelmező előzetes letartóztatásba helyezését. A kérelmezőt még aznap meghallgatta a nyomozási bíró, aki előtt megismételte a második vallomásban elmondottakat. A két vallomás közötti eltérést azzal indokolta, hogy az első alkalommal kollégái tanácsára adta elő a hamis történetet. A bíró a kérelmező 29 napig tartó előzetes letartóztatását rendelte el arra hivatkozással, hogy a rendelkezésre álló enyhébb eszközök, így a lakóhely-elhagyási tilalom (amely a városból való távozást tiltotta volna meg) az ügyben nem nyújtanának megfelelő garanciát.
A bíró a letartóztatás elrendelése körében áttekintette a Bíróság releváns esetjogát, így különösen a Fox, Campbell and Hartley-, a Murray– és a Dumont-Maliverg-ügyeket, és arra jutott, hogy az ezekben lefektetett szempontok szerint a kérelmező előzetes letartóztatásba helyezhető, mert
- a kérelmező alaposan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével,
- ami börtönnel fenyegetett bűncselekmény, és
- reális veszély áll fenn, hogy a kérelmező a büntetőeljárást és az igazságszolgáltatást akadályozó magatartást tanúsítana.
A román bíró figyelembe vette, hogy a kérelmező (a vád szerint) megszegte hivatásbéli kötelezettségét, ami rendkívül súlyos következménnyel járt, valamint azt, hogy a tanúvallomás tételekor nem volt őszinte. Az ügyben meghallgatott más tanú vallomása arra is utalt, hogy valaki e tanút is megpróbálta rávenni vallomásának módosítására.
A kérelmező fellebbezett az előzetes elrendelése ellen, de a másodfokon eljáró tanács fenntartotta a döntést. A fogvatartást később október 21. napjáig meg is hosszabbították. A kérelmezőt végül négy vádlottársával (akik közül az egyik maga a kórház volt) együtt bűnösnek is mondta ki a bíróság, a kiszabott két és fél éves szabadságvesztés büntetést a kérelmező sikertelen fellebbezést követően le is töltötte.
A Bírósághoz az ügy érdemi lezárulását megelőzően, 2011-ben fordult arra hivatkozva, hogy előzetes letartóztatására az Egyezmény számos cikkét megsértve került sor.
A Bíróság döntése
A Bíróság háromtagú bizottsága (amelynek a magyar bíró, Paczolay Péter is tagja volt) érdemben az Egyezmény szabadsághoz és biztonsághoz való jogot garantáló 5. cikkének egyes fordulatai alapján bírálta el a kérelmet.
Az általános irányadó szempontok tekintetében a Bíróság a nagykamarai Merabishvili– és Buzadji-ügyekre hivatkozott, az elemzést pedig az 5. cikk egyes bekezdéseire lebontva végezte el.
Az 5. cikk 1. bekezdése
E bekezdés a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot deklarálja, valamint rögzíti, hogy szabadságától csak törvényben meghatározott eljárás útján, az Egyezményben a)-től f)-ig felsorolt hat esetkörben lehet bárkit megfosztani.
A Bíróság megállapította, hogy az előzetes letartóztatás a román jogban megfelelően definiált, elfogadta továbbá, hogy a kérelmezővel szemben alapos gyanú állt fenn, és azt is, hogy a kérelmező előzetes letartóztatását bíró rendelte el. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy az eljárás összességében is megfelelt az 5. cikknek.
Az 5. cikk 3. bekezdése
E bekezdés az előzetes letartóztatás bírói elrendelésének követelményeit részletezi. A Bíróság gyakorlata szerint a szabadságelvonás megfelelő indokolását is e bekezdés szerint égisze alatt vizsgálja.
A Bíróság megállapította, hogy indokolásában a román bíró kifejezetten hivatkozott a terheltek és a tanúk összejátszásának veszélyére. Azt azonban nem jelölte meg, hogy e veszély konkrétan miben áll, sem azt, hogy mely bizonyítékok meghamisítása merülhet föl az ügyben.
A végzést hozó bíró csupán általánosságban hivatkozott továbbá az ügy jellegére, amikor úgy határozott, hogy a közrend védelme érdekében (ami az Egyezmény által is elismert legitim cél) is szükséges az előzetes letartóztatás. Azt nem jelölte meg, hogy letartóztatás hiányában mi vezethetne a közrend megzavarásához. A Bíróság kiemelte, hogy az eljárás egyetlen pontján sem merült föl, hogy a kérelmező a tüzet szándékosan okozta, vagy hogy a rá bízott újszülötteknek ártani akart volna. Az előzetes fogvatartást elrendelő bíró az enyhébb intézkedések elégtelennek minősítését sem indokolta meg.
A fogvatartást egy hónappal meghosszabbító döntés pedig csupán az első döntésben hivatkozottakat ismételte meg.
A Bíróság e körben felidézte, hogy a nemzeti bíróságok feladata az előzetes letartóztatás indokoltságának megítélése, amelynek során e fórumoknak kell az adott ügyben jelentős valamennyi körülményt mérlegelnie. A nemzeti bíróságoknak ugyanakkor figyelemmel kell lenniük az ártatlanság vélelmének követelményére. A Tiron-ügyre figyelemmel önmagában a várható elmarasztaló ítélet, illetve a bűncselekmény tárgyi súlya vagy az okozott kár sem lehet indoka a jogerős döntés előtti rabosítás fenntartásának.
Az előzetes fogvatartásnak ugyanis a sikeres nyomozás és büntetőeljárás érdekében van helye, nem irányulhat a társadalom igazságtétel iránti igényének kielégítésére.
A Bíróság a nagykamarai Idalov-ügyre mutatva hozzátette, hogy már a rövid tartamú szabadságelvonás is csak megfelelő indokkal rendelhető el, így az ügyben összesen két hónapos előzetes letartóztatásra valamennyi követelmény vonatkozik.
A Bíróság, különösen a Buzadji-ügy szempontjaira hivatkozva úgy értékelte, hogy a román bíróságok az ügyben nem tettek megfelelően eleget az Egyezményből következő indokolási kötelezettségüknek, ezért a háromtagú bizottság egyhangú döntése alapján a kérelmező előzetes letartóztatása sértette az 5. cikk 3. bekezdését.
Az 5. cikk 4. bekezdése
Az Egyezmény e szakasza a szabadságelvonás bírói felülvizsgálatának kötelezettségét rögzíti. Az e bekezdés szerinti vizsgálat során a Bíróság megállapította, hogy a kérelmezőt megfelelő időn belül bíró elé állították, ahol lehetősége volt előadni védekezését. Mind az előzetes fogvatartást elrendelő, mind az azt meghosszabbító döntés ellen fellebbezhetett is, amivel a kérelmező mindkét esetben élt is.
A Bíróság a Blaj– és Nastase-ügyekben már vizsgálta a román jogi környezetet, amelyben az előzetes letartóztatást indítványozó ügyésznek sajátos eljárásjogi helyzete van, hiszen a nyomozásra a védelemnél jobban rálát, és az aktát is az irodájában olvashatja, míg az ügyvédnek a hatóság épületében van erre lehetősége. Az idézett ügyekben, és a jelen esetben is arra jutott ugyanakkor a Bíróság, hogy az eljárásban önmagában emiatt nem sérül a fegyverek egyenlősége és a pártatlanság követelménye.
Minderre tekintettel az 5. cikk 4. bekezdésének sérelmét a Bíróság nem állapította meg.
A 8. és 13. cikkre alapított panaszokat a Bíróság a jogorvoslati lehetőségek kimerítésének hiányára és nyilvánvaló alaptalanságra hivatkozva érdemben nem vizsgálta.
Az indokolási kötelezettség megsértése miatt megállapított egyezménysértésre tekintettel a háromtagú tanács 5000 euró nem-vagyoni kártérítést is megítélt a kérelmezőnek, aki vagyoni kárt az eljárásban nem kívánt érvényesíteni.
