Dr. Tatár-Kis Péter

Dr. Tatár-Kis Péter 1996 óta dolgozik a bírósági szervezetben. 2000-ben kapott bírói kinevezést a Balassagyarmati Városi Bíróságra, amelynek 2008 és 2012 között elnökhelyettese is volt. 2012-től a Balassagyarmati Törvényszéken ítélkezett, majd 2015-ben beosztásra került az OBH-ba, ahol a Bírósági Főosztályt vezette. 2016-ban tért vissza a Balassagyarmati Törvényszékre, melynek 2018. novemberétől megbízott elnöke volt.

Az OBH-nak adott interjúban beszélt az elsődleges, legsürgetőbb feladatokról. Elmondta:

„számomra a legsürgetőbb a szervezet megismerése, hiszen mint Balassagyarmaton ítélkező bíró kevés közvetlen információval rendelkeztem a Fővárosi Törvényszékről. Nyilván tájékozódtam már korábban, hogy hol milyen problémák vannak, de személyesen is szeretném felmérni.”

„Rendszerszintű problémák nincsenek, ezt bizton állíthatom, finomhangolásra van csak szükség a szervezeten belül. A célom pedig az, hogy a lehető legjobb munkakörülmények és a legmagasabb szintű ítélkezés jellemezze a Fővárosi Törvényszéket.”

„A következő napokban, hetekben személyesen elbeszélgetek mind a bírósági vezetőkkel, mind a különböző bírósági csoportok képviselőivel. Ennek összegzéseképpen egy programot kívánok meghirdetni, amelyhez a bírák, bírósági vezetők támogatását kérem.”

„Szeretném a bírósági vezetőkkel közösen kialakítani az irányvonalat, de számítok természetesen a központi igazgatás támogatására is, hiszen velük együtt több lehetőségünk van. Ha az OBH is mellénk áll, akkor nagy dolgokat tudunk véghezvinni.”