Számos kérdés vetődött fel egy Fővárosi Törvényszékről megszökött, majd autós üldözés során ártalmatlanított fogoly kapcsán. Az InfoRádiónak nyilatkozó dr. Bátki Pál ügyvéd szerint az, hogy egy fogvatartottal kapcsolatban milyen szabályokat kell betartani, eléggé differenciált:

- milyen büntetési fokozatban (fegyház, börtön, fogház) van az illető, és ezen belül is létezik kockázati besorolás (bűncselekménytípus, pszichés állapot). A kettő "szorzata" adja meg, kivel miként kell bánni a büntetés-végrehajtási intézeten belül, illetve például a szállítása során milyen eszközöket (vezetőszár, lábbilincs, felfegyverzett őr) kell alkalmazni.

A konkrét ügyben lefolytatott belső vizsgálat megállapította, hogy a férfit vezető felügyelő őr nem hibázott. Erre reagálva az ügyvéd elmondta: praxisában példátlan, hogy egy fogvatartott egy tárgyaláson az őt kísérő őrrel vagy akár a bíróval tettlegességig fajuló konfliktusba keveredett volna, ugyanakkor úgy vélekedett: "szinte bele volt kódolva a jelenlegi állapotokba" az, ami végül bekövetkezett az említett esetben.

"Inkább azt lehetett eddig tapasztalni, hogy egyre inkább késve kezdődtek a tárgyalások, mert a bíró nem tudta időre előállítani a fogvatartottakat, és a bírói kérdésre, hogy miért késtek a tárgyalásokról fél-háromnegyed órákat, a válasz az, hogy emberhiány" – mondta dr. Bátki Pál, aki szerint hatalmas előkészületet igényel egy-egy esetben a kocsik biztosítása, ezt az emberhiányt viszont már az ő ügyfelei is látják.

"Például a börtönben szintenként, 25-30 zárkánként van egy felügyelő, de éjszakánként és hétvégenként van, hogy három szintre jut egy-egy ember, ez abszurdum" – írta le az emberhiányt.

Szerinte ez csapódott le a mostani eseményben, a helyzetnek pedig – megítélése szerint – az a felelőse, aki ezeket az állapotokat előidézte.