Ha valakivel valami rossz történt tehát, annak - véljük - minden bizonnyal oka van. Ez a gondolatmenet növeli a biztonságérzetünket, hiszen úgy véljük, nálunk van a kontroll, nagyobb mértékben befolyásolhatjuk a világ történéseit – írta a 168 óra. A lap több esetet is ismertetett.

A kognitív disszonancia

A másik, ha az elkövető ismert, a társadalom által megbecsült munkát végző, és általunk is értékesnek tartott személy, akkor képbe jön az úgynevezett kognitív disszonancia. Ami azt jelenti, hogy ha két ismert információ egymásnak ellentmond, disszonanciát, erős feszültséget kelt bennünk. Ez pedig szorongást okoz, amelyet úgy igyekszünk csökkenteni, hogy az egyik meggyőződést, ismeretet érvénytelenítjük. Általában a legelsőt, hiszen nehéz felülírni már meglévő attitűdjeinket, hiteinket. Ez esetben, ha az elkövető pozitív értékekkel bír a számunkra, az szinte kizárja annak a lehetőségét, hogy higgyünk a bűnösségében. Ezért vonjuk kétségbe az áldozat szavait: „Biztos csak kitalálta az egészet”, „Nem is úgy történt, ahogy elmesélte.” És elkezdjük, az elkövetőt felmentve, felelősségét csökkentve az áldozatot okolni a történtekért.

Vagy ha nem is okolni, de előéletét felhozva azt sugallni, hogy az ellene elkövetett bűncselekménynek – viselkedése, szexuális előélete miatt – számos elkövetője lehet a vádlotton kívül, rosszabb esetben pedig azt, hogy ő felelős a vele történteket.

Mindez pedig még súlyosabb következményekkel jár, ha a bíróság előtt, egy büntetőügy során történik.

Márpedig ez bevett taktikának számít a védőügyvédek stratégiájában, volt rá példa a magyar igazságszolgáltatásban is. Bizonyos törvényi és etikai korlátokon túl általában bírótól függ, hogy a védő meddig mehet el az áldozat jellemének ecsetelésében, hogy védencét jobb színben tüntethesse fel.

Kétélű szabályozás

Ennek szabályozására az Egyesült Államokban már a hetvenes években született egy törvény. A Rape Shield Law-t (vagyis a nemi erőszak áldozatait védő törvényt) elsőként Michigan államban fogadták el 1974-ben és az elkövetkező húsz évben majdnem minden amerikai államban is törvénybe léptették.

Annak ellenére, hogy a szabályozást, pontosabban korlátozást, sokan örömmel fogadták, a kritikusok szerint alkalmas lehet arra is, hogy megsértse a vádlott alapvető jogait, vagyis hogy szembesítést kérjen vádlójával, és korlátozza a szólásszabadságot is.

Bár a törvény államonként változó, általában elmondható róla, hogy lényegében olyan információ és bizonyíték kizárását jelenti, ami nem kapcsolódik szorosan a szexuális bűncselekményhez. Ilyen lehet az áldozat reputációja, azaz a védőügyvéd nem idézhet be olyan tanút, aki elmondja, hogy az áldozat ismert férfifaló volt, vagy, könnyen ágyba bújt bárkivel. A másik, hogy megtiltják, hogy nyilvánosság előtt taglalják az áldozat szexuális előéletét, ha annak nincs köze az aktuálisan tárgyalt esethez.

A törvényre nagy szükség volt egy olyan jogrendszerben, amelyben sok esetben esküdtszék dönt büntetőügyekben.

A nemi erőszak területe

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az ügyvédnek ne lenne a kezében más eszköz, amivel alááshatja az áldozat jellemét. Eklatáns példái ennek az amerikai egyetemi campusokon történt nemi erőszak esetek, amelyben a védelem főként arra fókuszál, mennyit ivott az áldozat azon az estén, amikor az aktus történt.

Az egyik legnagyobb botrányt a Stanford Egyetem kiemelkedő úszója, Brock Turner esete okozta, a férfi ugyanis csupán hat hónap börtönbüntetést kapott azért, mert szexuálisan bántalmazott egy 22 éves nőt, aki nem volt eszméleténél. Az nemi erőszakot csak azért hagyta abba, mert két másik diák rajtakapta. A bíró azzal indokolta a szigorúnak kicsit sem nevezhető ítéletet, hogy ennél súlyosabb büntetés komolyabb hatással lenne az olimpiai reménység karrierjére.

A Turnerrel szemben bizonyított túlzott empátia óriási közfelháborodást keltett az Egyesült Államokban ami arra sarkallta a kaliforniai kormányzót, hogy aláírja a nemi erőszakra vonatkozó állami törvény szigorítását. Az addigi jogi szabályozás szerint csak azokat kellett letöltendő börtönbüntetéssel sújtani, akik fizikai erővel követtek el nemi erőszakot máson. A szigorítással viszont kitágították a nemi erőszak fogalmát, és már azokra is hasonló büntetést kell kiszabni, akik egy olyan emberrel „lépnek szexuális kapcsolatba”, aki nincs eszméleténél, vagy egyszerűen fizikailag képtelen hozzájárulni az aktushoz. Tehát az ilyen esetek sem sújthatók csupán felfüggesztett börtönbüntetéssel.

Az amerikaihoz hasonló, a nemi erőszak áldozatait még jobban védő törvényt akart elfogadtatni egy munkáspárti brit képviselő, Harriet Harman is, a szigetországban ugyanis rengetegszer előfordult, hogy a védőügyvéd kénye-kedve szerint ecsetelhette az áldozat nemi életét és azt, hogyan viselkedett az ügyhöz egyáltalán nem kapcsolódó esetekben.

A jelenleg életben lévő törvény egy paragrafusa eleve korlátozza, hogy milyen esetekben lehet szóba hozni egy áldozat szexuális előéletét, de lehetőséget ad rá, „különleges körülmények” között. Az egyik legsúlyosabb ilyen ügy a hegedűművész Frances Andradeé volt, aki miután tanúskodott egykori tanára ellen, egy héttel később öngyilkos lett. A nő nem is akart a nyilvánosság elé állni azzal, hogy harminc évvel korábban a férfi megerőszakolta, csak amikor a rendőrség egy nyomozás során eljutott hozzá és arra kérte, valljon a férfi ellen, mivel úgy érezte, kötelessége elmondani az igazat. Ami fogadta, két napnyi faggatás és alázás a férfi ügyvédjétől, aki újra meg újra hazugnak és saját fantáziavilágában élőnek nevezte a hegedűművészt.

A futballista esete váltotta ki

A brit képviselőt mégsem ez, hanem a híres futballista, Ched Evans esete sarkallta, hogy benyújtson egy szigorítási tervezetet, amely nagyon hasonló az amerikaihoz, és amely még jobban korlátozza a büntetőpereken bemutatott bizonyítékok keretét. Evanst még 2014-ben engedték szabadon, miután letöltötte büntetése felét. Őt és egy másik játékost, Clayton McDonaldet azzal vádoltak meg, hogy megerőszakoltak egy 19 éves nőt, aki túl részeg volt ahhoz, hogy beleegyezhessen a közösülésbe. Evanst 2012-ben öt év börtönre ítélték. 2015-ben beadott egy fellebbezést, amely szerinte megváltoztathatja az ellene hozott ítéletet. Igaza is lett. Ennek nyomán 2016 októberében az ítéletet nem bűnösre módosították, ami sokakban óriási felháborodást váltott ki.

A megismételt tárgyaláson ugyanis a fókusz az áldozat szexuális partnereinek tanúvallomásán volt, akik elmondták, hogy a nő igen „laza erkölcsű”, és arról is beszéltek, milyen szavakat, nyelvezetet használt szex közben. Ez még a brit bíróságokon is elég szokatlan lépés volt. Evans mindenesetre azzal védekezett, hogy ő akkor lépett be a szállodai szobába, amikor csapattársa már közösült a nővel, aki állítása szerint beleegyezett abba, hogy ő is csatlakozzon. Az áldozat mindvégig azt állította, hogy úgy ébredt másnap reggel, hogy nem emlékezett arra, hogy mi történt vele és szólt is a rendőrségnek, azonnal segítséget kért.

A korlát így is magasan van

A The Guardian írt arról, hogy tavaly decemberben, csaknem egy évnyi mérlegelés után a brit igazságügyi minisztérium visszautasította azt a tervezetet, ami megtiltotta volna a bíróságoknak, hogy az áldozatok szexuális előéletét nyilvánosságra hozzák, de hangsúlyozták, hogy ahogy eddig, ez továbbra is csak különleges körülmények között lehetséges. A vizsgálat, amelyet a legfőbb ügyész irodája végzett arra jutott, hogy az esetek 92 százalékában erre nem is került sor, és csak az esetek 13 százalékában nyújtottak be ilyen kérvényt. A vizsgálat tehát arra jutott, hogy a korlát így is elég magasan van, nem szükséges a további szigorítás.

Más kérdés, hogy ez az Evans-ügy esetében mégsem volt így. Az áldozatot így meghazudtolták és hiába kérte, hadd maradjon anonim, mostanra körülbelül már ötször kellett nevet változtatnia, mert identitása kiszivárgott és rendre megtalálták különböző fórumokon válogatott fenyegetésekkel és szitkozódással a focista rajongói.

Az áldozatok megalázásának rést hagyó törvény

A törvény szigorítását kérő Harriet Harman és a hozzá csatlakozó további 39 képviselő szerint csak 2015-ben 24 ezer nemi erőszak ügyében történt feljelentés, amelyből csupán 2700 ítélet született. Ez pedig azt jelenti, hogy a bejelentett esetek csupán 11 százaléka végződött elmarasztalással. Szerintük ez is éppen elég adat ahhoz, hogy az áldozatok megalázásának rést hagyó törvényt összébb húzzák, mert ilyen körülmények között nem csoda, ha sokan nem mernek a bíróságon tanúvallomást tenni.