Ennek a folyamatnak a során a BÜK szembenézett azokkal az eseményekkel, fordulatokkal, amelyek a fővárosi ügyvédség, illetve annak szervezeti megjelenülése, a Kamara nem állt helyt úgy, ahogy az akár az akkori megítélés szerint is elvárható lett volna, illetve egyidejűleg fejet hajtott a hibás döntések miatt hátrányosan megkülönböztetett helyzetbe került ügyvédek emléke előtt. Ugyanakkor kifejezte utólagos nagyrabecsülését azon ügyvédek irántt, akik nehéz történelmi döntési helyzetekben mind szakmai mind pedig emberi-erkölcsi értelemben helyt álltak, s ezzel máig ható példát állítottak az utánuk következő nemzedékek elé.

A történelmi kutatások egyre mélyebbre ásnak s egyre árnyaltabb képet alkotnak arról a világról, amelyre még ma is sokan emlékeznek az idősebb generáció tagjai közül, ám még mindig sok részlet maradt homályban. Ezek feltárása érdekében szervez egy újabb eseményt a BÜK.

Ezúttal Földváryné Kiss Rékát, a Nemzeti Emlékezet Bizottság (neb.hu) elnökét és dr. Zinner Tibort, a Veritas Történetkutató Intézet (veritasintezet.hu) levéltár-vezetőjét kérték fel előadás megtartatására, akik A koncepciós perek és az ügyvédek szerepe központi téma köré rendezve Amíg az ügyvédi kar 3/5-ét el nem távolították, Megfogyva és megroppantva 1945-1970, Ügyvédek 1956-ban címmel tartanak előadást 2018. január 24-én 13 órával kezdődően a BÜK dísztermében (1055 Budapest Szalay u.7.sz.).


A rendezvényre - amelynek kezdeményezője volt és egyben moderátora: dr. Hegedűs László, a BÜK elnökhelyettese lesz - minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.