Máltai találkozónk előkészítéseként, amelynek témája a 27 tagállamból álló Európai Unió jövője lesz, és az Önök közül néhány vezetővel folytatott megbeszélések fényében szeretném megosztani egy pár gondolatomat, amelyekkel véleményem szerint a többségünk egyetért.

Három kockázat

Az Európai Unió pillanatnyilag veszélyesebb kihívásokkal néz szembe, mint a Római Szerződés aláírása óta bármikor. Három olyan kockázattal kell számolnunk, amelyre korábban még soha nem volt példa, legalábbis nem ilyen léptékben.

Külső fenyegetettség

Az első kockázat a világban és Európa körül kialakult új geopolitikai helyzetből adódó külső kockázat. Az egyre erőteljesebben, és különösen a tengereken előretörő Kína – engedjék meg, hogy így fogalmazzak –, Oroszországnak az Ukrajnával és a szomszédaival szembeni agresszív politikája, háború, terror és anarchia a Közel-Keleten és Afrikában, amiben a radikális iszlám főszerepet játszik, továbbá az új amerikai vezetés aggasztó nyilatkozatai, mind rendkívül kiszámíthatatlanná teszik a jövőnket. Első alkalommal fordul elő az EU történetében, hogy az egyre inkább többpólusúvá váló külvilágban egyre többen lesznek nyíltan Európa-ellenesek, de legalábbis euroszkeptikusok. Az Európai Unió különösen a Washingtonban bekövetkezett változások miatt került nehéz helyzetbe, ugyanis az új adminisztráció megkérdőjelezni látszik az elmúlt 70 év amerikai külpolitikáját.

Belső anomáliák

A másik kockázat belső és azzal áll összefüggésben, hogy az EU-ban magában egyre erősödnek az EU-ellenes, nacionalista, mind inkább xenofób érzelmek, a nemzeti egoizmus pedig az integráció vonzó alternatívájaként kezd feltűnni. A centrifugális tendenciák ráadásul az olyanok által elkövetett hibákból merítik erejüket, akik számára az ideológia és az intézmények fontosabbakká váltak, mint az emberek érdekei és érzelmei.

Önértékelési problémák

A harmadik kockázatot az Európa-párti elit lelki állapota jelenti. A politikai integrációba vetett hitt meggyengülése, a populista érvekkel való azonosulás, valamint a liberális demokrácia alapértékeinek a megkérdőjelezése egyre jobban a felszínre kerül.

Az önbizalom megerősítése

Feszültséggel és konfrontációval terhes világunkban az európaiaknak tanúbizonyságot kell tenniük bátorságukról, eltökéltségükről és politikai szolidaritásukról. Ezek nélkül nem leszünk képesek fennmaradni. Ha mi magunk sem hiszünk saját magunkban, az integráció magasabb rendű céljában, akkor mások miért hinnének benne? Rómában meg kell újítanunk ezt a hitvallásunkat. Ma, a több száz millió lakosú kontinens-országok világában Európa országainak önmagukban csekély a befolyásuk. Az EU-ban ugyanakkor megvan az a demográfiai és gazdasági potenciál, amelynek köszönhetően a legnagyobb hatalmakkal szemben is egyenrangú partnerként léphet fel. Ezért az a legfontosabb, hogy a Rómában tartandó ünnepség keretében a 27-ek megmutassák, hogy készek az egységet megőrizni. Azt is kell mutatnunk, hogy ezt az egységet nem csak kényszerből, hanem szabad akaratunkból kívánjuk megőrizni.

Büszkék vagyunk európaiságunkra!

Mutassuk meg, hogy büszkék vagyunk európaiságunkra. Ha úgy teszünk, mintha nem hallanánk azokat, akik az EU ellen szólnak, ha úgy teszünk, mintha nem vennénk észre az Unió ellenében, a jövőnk ellen hozott döntéseket, akkor az emberek nem fognak hazájukként tekinteni Európára. Nem kisebb veszélyt jelent, hogy így globális partnereink tiszteletét is elveszítjük. Semmilyen tényszerű okunk nincs arra, hogy Európa és az európai vezetők a külső hatalmak és irányítóik kedvében járjanak. Tudom, hogy a politikában tartózkodnunk kell attól, hogy túl sokat hivatkozzunk a méltóságra, mivel ez gyakran konfliktusokat és rossz érzéseket okoz. Ma azonban egyértelműen ki kell állnunk a méltóságunkért, az egységes Európa méltóságáért – függetlenül attól, hogy Oroszországgal, Kínával, az Egyesült Államokkal vagy Törökországgal folytatunk-e párbeszédet. Ezért legyünk elég bátrak ahhoz, hogy büszkék legyünk saját eredményeinkre, melyek a világ legjobb helyévé tették Európát. Legyünk elég bátrak ahhoz, hogy szembeszálljunk a demagógok állításaival, akik szerint az európai integráció kizárólag az elitnek kedvez és az átlagpolgárok csak a hátrányait szenvedik el, akik szerint az országok egymagukban jobban megállnák a helyüket, mint együtt.

Csakis együtt lehetünk igazán függetlenek

A jövővel kell foglalkoznunk – az elmúlt hónapok konzultációi során ez a kérés hangzott el a leggyakrabban Önöktől. Semmi kétség: így is van. Ám soha, semmilyen körülmények között nem feledhetjük, mik voltak azok az okok, amelyek miatt 60 éve úgy döntöttünk, egyesítjük Európát. Sokszor halljuk, hogy az Európa megosztottságából fakadó múltbéli tragédiákkal már nem lehet érvelni, hogy az új nemzedékek már nem emlékeznek arra, mi ösztönözte az európai projektet. Ám a történelmi emlékezet hiánya nem teszi semmissé mindazt, ami miatt belekezdtünk ebbe a projektbe, és nem ment fel minket azon kötelességünk alól sem, hogy újra meg újra felidézzük az Európa megosztottsága okozta tragédiák tanulságait. Rómában ismét, határozottan ki kell mondanunk két alapvető, ám elfeledett igazságot: egyrészt azt, hogy azért választottuk az egységet, hogy elkerüljük az újabb történelmi katasztrófát; másrészt pedig azt, hogy az európai egység kora egyben a kontinens sokszázados történelmének legjobb időszaka is. Világosan ki kell jelentenünk: az Európai Unió szétesése nem a tagállamok valamiféle mitikus, totális szuverenitásának visszaállításához vezetne, hanem a szuperhatalmaktól, azaz az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és Kínától való nagyon is valóságos és tényszerű függésükhöz. Csakis együtt lehetünk igazán függetlenek.

Helyreállítani a biztonságérzetet

Éppen ezért olyan határozott és látványos intézkedéseket kell tennünk, amelyek megfordíthatják a közhangulatot és újjáéleszthetik azt a törekvést, hogy az európai integráció a következő szintre lépjen. Ennek érdekében helyre kell állítanunk az európai polgárok külső és belső biztonságérzetét, valamint szociális és gazdasági jólétét. Ehhez az EU külső határainak határozott megerősítésére, a terrorizmus elleni küzdelemért felelős szolgálatok közötti fokozott együttműködésre és a határok nélküli térségben fennálló közrend védelmére, a védelmi kiadások növelésére, az európai uniós szintű külpolitika megerősítésére, továbbá az egyes tagállamok külpolitikáinak jobb koordinálására, és végül, de nem utolsósorban a beruházások, a társadalmi befogadás, a növekedés és a foglalkoztatás előmozdítására, valamint a technológiai fejlődés és konvergencia nyújtotta előnyök kihasználására van szükség az euróövezetben és Európa-szerte egyaránt.

Erős transzatlanti elkötelezettség

Az Egyesült Államok megváltozott kereskedelmi stratégiáját az EU előnyére kell fordítanunk úgy, hogy az érdekelt partnerekkel intenzívebben, de érdekeinket megvédve folytatunk tárgyalásokat. Az Európai Unió nem adhatja fel az olyan kereskedelmi nagyhatalomként betöltött szerepét, mely nyitott a világra, de egyúttal védelmet nyújt polgárainak és vállalkozásainak, valamint szem előtt tartja, hogy a szabadkereskedelem tisztességes kereskedelem. Határozottan ki kell állnunk a jogállamiságon alapuló nemzetközi rend mellett is. Nem engedhetünk azoknak, akik meg akarják gyengíteni vagy bénítani a transzatlanti szövetséget, amely nélkül nem lenne többé béke és rend a világon. Ajánljuk hát amerikai barátaink figyelmébe saját jelmondatukat: együtt győzhetünk, megosztva elbukunk.

Forrás: Press office - General Secretariat of the Council Rue de la Loi 175 - B-1048 BRUSSELS - Tel.: +32 (0)2 281 6319 press.office@consilium.europa.eu - www.consilium.europa.eu/press