Nem megerősített sajtóértesülések
szerint az ügyvéd holttestét egy autóút mellett elásva találták
meg Kijev megyében. Az ügyvédi kamaránál azt közölték, hogy a
hatóságok őrizetbe vették Jurij Hrabovszkij (képünkön) feltételezett gyilkosait.
Állítólag a gyanúsítottak árulták el, hova ásták el a
holttestet.
Az ukrán katonai főügyészség megerősítette, hogy az ügyvédet valóban megölték, de további részleteket egyelőre nem hozott nyilvánosságra.
A 44 éves Jurij Hrabovszkij március 6-án tűnt el, utoljára egy odesszai szállodában látták. Másnap kellett volna kijelentkeznie, de már nem jelentkezett a recepciónál, holmiját pedig szállodai szobájában hagyta.
A férfi volt az egyik védője a vallomásuk szerint az orosz fegyveres erők kötelékében szolgáló Alekszandr Alekszandrov őrmesternek és Jevgenyij Jerofejev századosnak. A két orosz katonát tavaly májusban fogták el Luhanszk közelében. Jelenleg már folyik a bírósági eljárás ellenük, tiltott határátlépéssel, jogosulatlan fegyverviseléssel és terrorszervezetben való részvétellel vádolják őket. Petro Porosenko ukrán elnök azt közölte, hogy Kijev kész kicserélni őket az Oroszországban 22 év börtönbüntetésre ítélt Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanőre.