A közterületi szolgálatot ellátó járőrök és a nyomozók –
a tanfolyamok és a beszerzések rendjéhez igazodva –
előreláthatólag az utolsó negyedévben kapják meg a sokkolókat
a Magyar Nemzet információi szerint.
A nemzetközi tapasztalatok szerint a Taser sokkolóval felszerelt rendőri egységeknél ritkább a fegyverhasználat, ezzel minimálisra csökkenthető a jogszerű, ám mégis halálos kimenetelű rendőri intézkedések száma.
Az elektromos sokkolót nem a speciális egységek használják, az nem terroristák és fegyveres bűnözők elfogására való, hanem speciális helyzetek kezelésére: agresszív támadás elhárítására vagy szökésben lévő bűnöző megállítására.
A lap emlékeztetett: a magyar rendőrség először 2011-ben
szerzett be kipróbálásra három elektromos sokkolót, majd később,
2016-ban ötszáz sokkolópisztoly és ezer sokkolóbot beszerzésére
írtak ki pályázatot. A tavaly indult fegyverzetmodernizációs
program idén jutott el abba a stádiumba, hogy a hivatásos állomány
szolgálati maroklőfegyvereinek cseréje mellett ezt a külföldön
már bevált eszközt is alkalmazhassa a magyar rendőrség. A most
rendszerbe állítandó eszközt a rendőrség mellett a
Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is megkapják.
Az amerikai Taser X2 kétlövetű elektródkilövő, amellyel
ötméteres távolságon belül két lövést is le lehet adni:
hibázás esetén akár egy második lövést vagy két találattal
két célpont sokkolását is lehetővé teszi. A gyártó az eszközt
lézeres célpontkijelölővel is ellátta , ami garantálja a pontos
használatot, valamint a vétlen személyek biztonságát.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak Taser-kiképzésébe
egy amerikai rendőrt is bevontak, Kelemen János seriffhelyettest. A
magyar származású, 16 éves rendőrségi múlttal rendelkező
rendőrtiszt jelenleg az USA egyik speciális rendőri egységénél
dolgozik kiképzőként, egykori mentőtisztként
elsősegélynyújtásban is jártas. A Taser használatánál utóbbi
nagy jelentőséggel bír, hiszen az áramütést elszenvedő
célszemély egészségéért, testi épségéért a sokkolót
használó rendőrök felelnek.
A szakértő szerint mindenki másképp reagál a készülékre. Az
általános fizikai és pszichés állapotban lévő emberek
szervezetét – nyugodt körülmények között – a rövid ideig
tartó elektromos impulzus nem károsítja. Az illető néhány perc
után magához tér, de ha rövid idő elteltével megismétlik a
sokkolást, bénulásos tünetek alakulhatnak ki. Egyes
vérnyomáscsökkentő és szívgyógyszerek, élvezeti szerek –
nikotin, koffein, drog – használata után másképp reagálhat az
elektromos sokkra a szervezet: szabálytalan szívműködés léphet
fel.
A Taser X2 kis áramerősségű, nagyfeszültségű elektromos
kisüléssel stimulálja az érző- és mozgatóidegeket. A bőrben
található érzőidegek felveszik az elektromos impulzusokat, a
sokkolt ember lebénul. Az amerikai modell szerint az eszköz csak
akkor alkalmazható, ha a sokkolót használó rendőr mellett van
olyan járőrtárs, aki biztosítja az intézkedést, és a
sikertelen sokkolás után éles lőfegyvert használhat.
Az amerikai kiképző kiemelte, a magyar rendőröknek azt is meg kell tanulniuk, hogyan távolíthatják el szakszerűen és biztonságosan az eszközt a sokkolóval meglőtt személyből. A rendőröknek mindig a gyengébb kezük oldalán kell viselniük a Tasert, így nem keverhetik össze a lőfegyverükkel még stresszhelyzetben sem. A hatályos magyar jogszabályok szerint nem fegyvernek, hanem kényszerítő eszköznek minősülő sokkoló használatához vizsgát kell tenniük a rendőröknek, amit évente kétszer meg kell ismételni.