Emlékeztettek, hogy a kormány 2019-ben a bírák és az ügyészek
illetményének három lépcsőben történő emeléséről döntött,
ezért az elfogadott 2022. évi költségvetés alapján a bírói és
ügyészi illetményalap - az idei 12 százalékos emelés után -
jövőre 13 százalékkal nő.
Hozzátették: tavaly januártól a bírák számára egyösszegű,
átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek számára szintén
egyösszegű, átlagosan 21 százalékos illetményemelés valósult
meg, amivel egy szintre került a bírák és ügyészek fizetése.
A három ütemben történő béremelésnek köszönhetően összesen
több mint 60 százalékos illetményemelésre kerül sor. A döntés
majdnem háromezer bírót és kétezer ügyészt érint - jelezték.
Az IM szerint a magyar bíróságok teljesítménye kiemelkedő, ezt
támasztják alá az EU 2020. évi igazságügyi eredménytáblájának
számai is, amelyek szerint a bíróságokon az ügyek eldöntéséhez
szükséges becsült idő uniós összehasonlításban alacsony, a
bíróságokon jellemzően nem keletkezik ügyhátralék, hanem az
egy év során eldöntött ügyek száma jellemzően még magasabb
is, mint a beérkezőké.
"A bíróknak és az ügyészeknek hivatásuk méltóságát tükröző javadalmazásban kell részesülniük, ezért a béremelés a függetlenség fontos biztosítéka. Emellett az igazságszolgáltatás teljesítményének megőrzését is szolgálja, továbbra is vonzóvá téve a bírói és ügyészi pályát a fiatal jogászok számára" - fogalmaztak az igazságügyi tárca közleményében.