A szöveget egy konkrét bírósági ügy eredményeképpen kell
kötelezően elmondaniuk az Egyesült Államok rendőreinek – írta
a BBC History nyomán a 24.hu.
Történt ugyanis 1963. március 2. éjszakáján, hogy a Phoenixben
élő Louis Ann Jamesont hazafelé tartva egy férfi megtámadta és
megerőszakolta. Az áldozat keveset tudott segíteni a rendőröknek,
de egy szemtanú felismerni vélte az elkövető autóját, és ezen
a nyomon elindulva végül letartóztattak egy Ernesto Miranda nevű,
mexikói származású férfit. A szembesítés alkalmával ugyan
Louis Ann csak annyit mondott, hogy a férfi hasonlít a támadójára,
de az ezt követő kihallgatás során Miranda beismerte a
bűncselekmény elkövetését.
A perben aztán Miranda visszavonta a vallomását, ügyvédje pedig
arra kérte a bíróságot, hogy azt ne is vegyék figyelembe, miután
a kihallgatás idején kialvatlan és fáradt volt, a rendőrök
pedig fenyegetéssel vették rá a vallomástételre – a legépelt
és általa aláírt jegyzőkönyvön viszont szerepelt a mondat,
hogy az elmondottakat szabad akaratából, befolyástól mentesen,
jogainak tudatában, tiszta elmével tette. A kérelmet
elutasították, Mirandát pedig az esküdtszék bűnösnek találta
emberrablás és nemi erőszak vádjában, amelyekért 20-tól 30
évig terjedő börtönbüntetésre ítélték.
A fellebbezést Arizona állam legfőbb bírói testülete
elutasította, ám az ügy végül az Egyesült Államok legfelsőbb
bírósága elé került. A testület 55 éve, 1966. június 13-án
kihirdetett döntésében hatályon kívül helyezte az eredeti
ítéletet. Az indoklásban a bírák arra az álláspontra
helyezkedtek, hogy a rendőrségi őrizetbe került személyekkel
minden esetben, még a kihallgatásuk előtt közölni kell, hogy
jogukban áll hallgatni és ügyvéd jelenlétét kérni, illetve,
hogy ezeket a jogokat bármikor, a kihallgatás során is
érvényesíthetik.
Fontos megjegyezni, hogy mindehhez a gyanúsítottaknak korábban is
joguk volt, azonban azt nem írta elő a törvény, hogy erre mikor
és milyen módon kell őket figyelmeztetni.
A minimális, egyetlen fős többséggel elfogadott verdikt alapján
döntöttek aztán az ügy miatt Miranda-jogoknak elnevezett
törvénycsomagról, amely rendelkezett a fenti jogokról, és
kötelezővé tette a jól ismert szöveg felolvasását az őrizetbe
vételkor – ezt kezdetben kis kártyákról olvasták fel az
intézkedő hatósági személyek. Az ítélet hatalmas felzúdulást
keltett, sokan attól féltek, hogy ezután a rendőrségnek
gyakorlatilag lehetetlen lesz értékelhető vallomást kihúznia a
gyanúsítottakból, és ezzel jelentősen romlani fog a
bűnfelderítési hatékonyság.
Maga Ernesto Miranda egyébként nem sokat nyert a sikeres fellebbezéssel. Az új eljárás során az ügyészség szemtanúk vallomására (például a vádlott élettársa szerint Miranda beismerte neki a tettét) és más bizonyítékokra alapozta a vádat, így Mirandát a következő évben újra 20 és 30 év közötti, letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Végül ugyan 1972-ben kegyelmet kapott, de 1976 végén egy kocsmai szóváltás során halálos sérüléseket szenvedett. Ez utóbbi ügynek az első számú gyanúsítottja egyébként épp a Miranda-joggal élve nem tett vallomást, végül bizonyítékok hiányában elengedték.
Címfoto: Az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának éplete (Foto: GARD)
