A fővárosban 46, Pest megyében pedig összesen 17 büntetőeljárás indult rémhírterjesztés miatt. Közveszéllyel fenyegetés miatt ennél viszont jóval kevesebb, összesen 37 (ebből 8 NNI) eljárás indult – közölte az Index.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azt már korábban a Népszavának elismerte, hogy a rendőrség több esetben, jellemzően a feljelentés elutasításáról döntött. Az Index most adatokat kért az Országos Bíróság Hivataltól (OBH) is, ahol kérdésükre azt válaszolták, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt eddig tizenegy ügy indult bíróságon közveszéllyel fenyegetés miatt, egy pedig rémhírterjesztés bűntette miatt. Ezek közül hatot zártak le.

Az OBH adatai szerint egy esetben állapították meg a vádlott bűnösségét, öt esetet viszont az „egyéb” kategóriába soroltak.

(Címfoto: iStock/photoschmidt)