A vírus, és annek nyomán a Kormány által elrendelt veszélyhelyzet természetesen az ügyvédi munka mindennapjait is érinti - írja a BÜK elektronikus hírlevele. Az élet azonban nem állhat meg, a büntetőeljárás nyomozati szakaszában továbbra is lesznek olyan eljárási cselekmények, amelyek védő jelenléte nélkül nem tarthatóak meg, és melyeknek ez okból való elmaradása rendkívül súlyos következményekkel járhat.
A veszélyhelyzetben joggal és okkal tartanak az ügyvédek is a büntetőeljárásban való személyes megjelenéstől, de ahogy más ágazatokban elvárják, hogy legyenek, akik a működés fenntartását biztosítják, úgy az ügyvédségnek is biztosítani kell a büntető igazságszolgáltatás működését - ezen belül a kirendelés intézményét - a várhatóan jelentősen csökkenő mennyiségű ügyben.
A Be. által kötelezően a kamarákra ruházott kirendelt védői feladatok ellátása mellett a kar tagjai egészségének megóvását azonban hangsúlyosan szem előtt tartva a kirendelt védői névjegyzéket haladéktalanul átstrukturálta a Kamara, és ezzel együtt az ügyeleti kirendelt védői névjegyzék bevezetését ideiglenesen elhalasztotta.
Egy nap alatt 162 - 65 év alatti - fővárosi ügyvéd jelentkezett, akik - bár arról nem szól a hír, hogy lehetőségük volt-e tesztelni esetleges (ezek szerint tünetmentes) fertőzöttségüket - egészségesnek érzik magukat, az elmúlt hetekben nem jártak rizikófaktort jelentő helyszíneken és kellő elhivatottsággal rendelkeznek ahhoz, hogy kirendelt védői feladatokat lássanak el Budapest területén a nap 24 órájában, a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet idején.