A rendelet mellékletei szabályozzák a vallási közösségek nyilvántartásba vételi eljárásához szükséges űrlapok adattartalmát. Ennek megfelelően 2019. október 11-től itt érhető el a rendelet 2. mellékletében meghatározott tartalmú PK-113V Vallási közösség változásbejegyzése iránti kérelem, és a 3. melléklet szerinti PK-113T Vallási közösség törlése iránti kérelem űrlapok – közölte az OBH.

A 11/2012. (II.29.) KIM rendelet 4. § (1) bekezdése szerint „Ha az űrlap módosítására kerül sor, az OBH ennek tényéről a honlapon a módosított űrlap közzététele előtt hét nappal tájékoztatást ad.”

Erre való tekintettel a korábban már elérhető PK-113 űrlap adatainál elhelyezésre került a változásra vonatozó figyelmeztetés, azzal, hogy a következő módosítás dátuma: 2019. október 19.

A frissítést követően lehetősége lesz a vallási egyesület típusú szervezeteknek a jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeiket is bejelenteni.

Ezek az űrlapok elektronikus úton kizárólag a Fővárosi Törvényszékhez küldhetőek be.

2019.október 19. napjával módosultak a PK-153 és a PK-154 jelű szervezetek szétválására, összeolvadására rendszeresített űrlapok is. Amennyiben a kérelem tárgya mezőben vallási egyesületre vonatkozó kérelem kerül beállításra, az űrlap csak a Fővárosi Törvényszékhez küldhető be elektronikusan.