A
CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda és a Német-Magyar Ipari- és
Kereskedelmi Kamara közös szakmai rendezvényén a téma elismert
szakértői és a versenyhatóság képviselője mutatta be a
Gazdasági Versenyhivatal előzetes értesítés nélküli helyszíni
vizsgálatok során követett gyakorlatát és hívta fel a figyelmet
az ilyen helyzetekben elkövethető esetleges hibákra, amelyek akár
súlyos eljárási bírságokat is maguk után vonhatnak. Az eljárás
hasznosságát viszont mi sem mutatja jobban, mint hogy a GVH saját
számításai szerint 97 milliárd forint megtakarítást ért el a
magyar gazdaság a kartellek felderítésével és szankcionálásával
2009 és 2014 között.
A
hétfői rendezvény bevezetőjében dr. Polauf Tamás, a CHSH Dezső
és Társai Ügyvédi Iroda irodavezető-helyettes partnere
hangsúlyozta, hogy a szakmai tanácsadás során nem a jogkerülő,
kiskapukat kihasználó magatartások bemutatása a cél, hanem az a
fontos, hogy a vállalkozások tisztában legyen jogaikkal és
kötelezettségeikkel és felkészültek legyenek egy esteleges
rajtaütésre. Elsődleges cél, hogy lehetőség szerint el kell
kerülni a rajtaütésre alapot adó versenyjogi jogsértést.
Amennyiben ez nem lehetséges – hiszen még a legprudensebb,
jogkövető vállalkozások is követhetnek el jogsértést (akár
egy „túlbuzgó” vagy év végi bónuszáért a szabályokat
átlépő alkalmazott magatartása miatt, akár egy nem egyértelmű
jogi helyzet téves / hiányos versenyjogi megítélése nyomán) –
érdemes jó előre fölkészülni a GVH látogatására.
Megéri
az együttműködés
A
rendezvény fő előadását – némileg rendhagyó módon – a GVH
Versenytanácsának tagja, dr. Miks Anna és a CHSH vezető
versenyjogi szakértője, dr. Kocsis Márton közösen tartották
meg. Miként azt az előadók is kiemelték, a rendhagyó formátum
célja a hatóság és a jogi képviselők oldalán felgyülemlett
szakmai tapasztalat átadása az érdekelteknek. Miként a GVH
előadója hangsúlyozta, a hivatalnak is érdeke, hogy fölkészült,
professzionális, ugyanakkor együttműködő cégekkel tudjanak
együtt dolgozni a versenyfelügyeleti eljárás során.
Az
együttműködés az eljárás alá vontak részéről ugyanakkor
nemcsak kötelesség, hanem lehetőség is, és ez az üzenet
alapvetően határozta meg az előadás kicsengését is. Dr. Kocsis
Márton hangsúlyozta, hogy az együttműködő vállalkozások
részéről lényegesen könnyebben átvészelhető egy kellemetlen
hatósági látogatás, miközben az érdemi védekezés lehetőségeit
nem rontja a kulturált, szakmai párbeszéd.
Az
informátor 1%-ot kaphat
Fontos,
hogy ne érjen bennünket meglepetésként, ha a GVH igen részletes
információkkal rendelkezik a vállalkozásunkról: a háttérben
állhat a GVH saját üzleti felderítése, engedékenységi
kérelmező (aki a kartellt előzetesen a GVH előtt fölfedve
bírságelengedésben részesülhet) vagy akár informátor is. Az
informátor a versenyfelügyeleti bírság 1 százalékára
számíthat, amennyiben a rajtaütés elrendeléséhez
nélkülözhetetlen bizonyítékot szolgáltat a GVH számára. A
fentieken túl – hangsúlyozta a Versenytanács tagja – a GVH
munkatársai előzetes bírói engedély birtokában akár
magánlakásban is kutathatnak.
A
recepcióson is múlhat a bírság
A CHSH munkatársa kiemelte, nagyon fontos szerepük van a rajtaütés során a recepciósoknak, biztonsági szolgálatoknak, ugyanis a kutatás során velük kerül először kapcsolatba a hatóság, nekik kell lehetővé tenniük a vizsgálók bejutását az átvizsgálni kívánt irodákba. A GVH munkatársai akár a rendőrség közreműködését is igénybe vehetik, így a bejutás huzamosabb időn át úgysem akadályozható. A szakértő ügyvéd kiemelte, a GVH-nak joga van magánhasználatú telefonokat, tableteket, GPS-készülékeket is átvizsgálni, ha azon a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos bizonyíték található. Kiemelten fontos a versenyjogi szakértők igénybevétele a rajtaütésen, hiszen a versenyjogban nem járatos jogászok (legyenek bár saját jogterületük kiváló ismerői) könnyen elbizonytalanodhatnak a versenyjog speciális eljárási és anyagi jogi szabályai között. Az ügyvéddel folytatott írásos kommunikáció mentességet élvez a GVH vizsgálata alól, amennyiben az kapcsolódik a védekezéshez való joghoz. Érdekes kérdésként merült föl a konferencián, hogy a készülő ügyvédi törvény jogtanácsosokra való kiterjesztése hogyan fogja érinteni a védettséget (a versenytörvény és az uniós esetjog a jogtanácsossal folytatott kommunikációt nem mentesíti a vizsgálat alól).
Széles a GVH jogköre
Dr.
Miks kiemelte, hogy a GVH széles jogkörökkel bír a kutatások
során: lefoglalhatnak, lemásolhatnak, zár alá vehetnek bármilyen
bizonyítékot (egy uniós vizsgálat során a később egyébként a
vizsgált érdemi jogsértés alól fölmentett vállalkozás 38
millió eurót volt kénytelen fizetni a zár feltörése miatt
eljárási bírságként), és akár teljes szervereket,
postafiókokat is lemásolhatnak. A GVH képes visszaállítani a
törölt, manipulált adatokat, fájlokat, és minden kommunikációs
csatornát (chat, sms, egyéb üzenetküldő szolgáltatások)
ellenőrizni tud. Nem érdemes tehát az adatok törlésével,
elrejtésével sem próbálkozni. Miként az korábban megtörtént,
diplomata útlevél felmutatása, illetve államtitokra (minősített
adatra) történő alaptalan hivatkozás sem vezet eredményre. A
Versenytanács tagja kiemelte, ilyenkor a GVH a Külügyminisztérium,
illetve megfelelő szakszolgálatok bevonásával ellenőrzi a
hivatkozás alaposságát, és annak alaptalansága esetén szintén
eljárási bírságot szabhat ki.
Segít
a kézikönyv
Zárásként
dr. Kocsis Márton figyelmeztetett, a rajtaütést követően
kezdődnek csak az igazi kihívások az érintett vállalkozások
számára. Szükséges szakértők segítségével azonosítani a
versenyjogi kockázatokat jelentő bizonyítékokat, iratokat, és
azonnal megkezdeni a védekezési stratégia kidolgozását. Az
engedékenységi kérelem beadásáról is minél előbb kell
dönteni, hiszen az időben előbb „bűnbánó” cég nagyobb
bírságkedvezményben részesülhet, minden perc számít tehát.
Végül ismertette, hogy a CHSH versenyjogi csoportja által
készített rajtaütési kézikönyv és az e témában elindult
www.competition.hu
oldal hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál nem csak a
versenyjogászok, de a jogkövető és jogkereső cégvezetők,
jogtanácsosok számára is.
(Foto: Halász Nóra)