Az építésügyi hatóság 2012. évben jogerős határozatban kötelezte a felpereseket, mint építtetőket az ingatlanon szabálytalanul megépített utcafronti támfalkerítés és a tömör oldalhatári kerítések elbontására és az ingatlan terepszintjének a szomszédos ingatlanokhoz csatlakozó terepszintjeihez való visszaállítására. A felperesek a kötelezésben előírt bontási tevékenységet a hatóság többszöri felhívására sem hajtották végre. A felperesek a támfalkerítés és tömör oldalkerítés fennmaradására 2015-ben engedélykérelmet nyújtottak be az elsőfokú hatósághoz.
Az alperes a határozatával a felperesek fennmaradási engedélykérelmét elutasította. Megállapította, hogy az utcafronti támfalkerítés a megváltozott tényállás ellenére sem felel meg az érintett önkormányzat 15/2003. (IV. hó 29.) számú, többször módosított rendeletével jóváhagyott Helyi Építési Szabályzatában (a továbbiakban: HÉSZ) foglaltaknak, továbbá a fennmaradási engedély kiadását a polgármester településképi véleményében nem javasolta. Az oldalkerítés tekintetében arra hivatkozott, hogy az építésügyi hatóság nem rendelkezik engedélyezési hatáskörrel, de a HÉSZ feltételeinek ez az építmény sem felel meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Ítéleti döntését a perben beszerzett igazságügyi szakértői véleményre alapítottan hozta meg.
A Kúria az elsőfokú bíróság döntésével és indokaival egyetértve megállapította, hogy felperes ügyében nincs szó jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokról, mivel a hatóság határozatával jogerős bontási kötelezettséget állapított meg az utcafronti támfalkerítésre és a tömör oldalkerítésre vonatkozóan, mely döntés jogszerűségének felülvizsgálata jelen per tárgyát már nem képezhette.
Az alkalmazandó jogot illetően nem osztotta a Kúria a felperes álláspontját, hogy a fennmaradási kérelem elbírálásánál is a 2010. évben hatályos szabályozást kellett volna figyelembe venni. A fennmaradási engedélyezési eljárás tárgya ugyanis egy 2010-ben jogszerűtlenül épített és jogerősen bontásra kötelezett építmény volt, amely már a létesítés időpontjában sem felelt meg a HÉSZ előírásainak.
A szakértő szakvéleményében megállapította, hogy a HÉSZ-nek a támfal-kerítésre vonatkozó 27. §-a 2009-ben is a hatályos szabályozással megegyező volt és a létesítés óta az OTÉK 45. § (1) bekezdése sem változott. Támfal létesítése és a terepviszonyok megváltoztatása a HÉSZ 27. § (1) bekezdése alapján csak indokolt mértékben megengedett az építmények elhelyezésének biztosítására, vízelvezetési, geológiai, talajmechanikai okokból. Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 44. § (2) bekezdése alapján az építésügyi hatóság a fennmaradási engedély iránti kérelmet elutasítja az engedélyezést a polgármester a településképi véleményében nem javasolja. A településképi véleményben foglaltakkal szakmailag az igazságügyi szakértő is egyetértett, hangsúlyozva, hogy az oldalhatáron álló kerítés esetén az alátámasztandó földtömeg nagysága nem indokolja tömör kerítés vagy kerítés-támfal építését, az utcai támfalkerítés méreténél és robosztus szerkezeténél fogva pedig kedvezőtlenül befolyásolja a közterület felől feltáruló látványt. Az elsőfokú hatóság a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően helyszíni szemlét tartott, bekérte a polgármester településképi véleményét, ezzel eleget tett tényállás megállapítási kötelezettségének. A településképi véleménnyel kapcsolatos formai hibákra felperes korábban nem hivatkozott, ezért az eljárás ezen szakaszában erre már nincs jogszerű lehetőség.
