Dr. Hajnal Péter
Az MKBE Elnökségének közleménye
A magyar közigazgatási bíráskodás rendszerváltozás utáni újraindulását követően szinte azonnal, 1993-ban alakult meg a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete (MKBE). Az elmúlt 25 évben a magas szintű szakmai munka elősegítése mellett folyamatosan figyelemmel kísérte és segítette a közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakulásait.
Az Alaptörvény hetedik módosításának benyújtásával, a Közigazgatási Felsőbíróság létrehozásával napirendre került a korábban megkezdett átalakítás befejezése. Az igazságügyi miniszter által e tárgykörben felállított Bizottságba az MKBE Elnökségének két tagja is meghívást kapott.
Az MKBE továbbra is olyan megoldásban érdekelt, amely maximálisan figyelembe veszi a közigazgatási bíráskodás szakmai szempontjait, a közigazgatási pereket tárgyaló bírák (KMB-k, Fővárosi Törvényszék, Kúria) érdekeit. Változatlanul biztosítja a bírák függetlenségét, a létrehozandó bíróság vagy bíróságok vezetőinek bíróból történő kiválasztását, és elveti az álláshelyek újrapályáztatását.
Az MKBE Elnöksége a fentieket szem előtt tartva kész a jogalkotóval szakmai egyeztetésre a tervezet részletszabályaival kapcsolatban.
Budapest, 2018.június 1.
Dr. Hajnal Péter
MKBE elnöke