A Versenytanács törvényben
meghatározott feladatokat lát el: meghozza a versenyfelügyeleti
eljárásokat érdemben lezáró döntéseket, és elbírálja a
vizsgálók – versenyfelügyeleti eljárás során hozott –
végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket. A
Versenytanács munkáját a Versenytanács elnöke – aki egyben a
GVH egyik elnökhelyettese is – szervezi és irányítja, az egyes
ügyeket az elnök által kijelölt három- vagy öttagú
versenytanács bírálja el. A Versenytanács tagjai –
versenyfelügyeleti feladataik mellett – közreműködnek a GVH
versenypártolási és a versenykultúra fejlesztése érdekében
végzett tevékenységében is.
A Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk folyamatában függetlenek, azaz, a jogszabályok alapján, ám meggyőződésüknek megfelelően döntenek, és döntéseikkel összefüggésben nem befolyásolhatók, illetve nem utasíthatók. A testület döntéseivel szemben bírói felülvizsgálat kérhető.
Váczi Nóra 2001-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdálkodási Karán okleveles közgazdászként. Diplomája megszerzését követően vizsgálóként kezdte pályafutását a Versenyhivatalban, és elsősorban a hírközlési és a média szektort érintő versenyügyekben működött közre. 2008. és 2010. között az Európai Bizottság Információs Társadalom és Média Főigazgatóságán dolgozott nemzeti szakértőként, és a tagállami hírközlési szabályozó hatóságok által javasolt szabályozási intézkedések versenyjogi szempontú elemzésével, valamint európai uniós jogszabály-tervezetek előkészítésével foglalkozott. Ezt követően több munkakörben dolgozott a GVH-ban; 2010-től már volt a GVH Versenytanácsának tagja, majd a Versenytanács mellett működő Döntéshozatalt Támogató Csoport vezetője volt. Angolul és németül beszél.
Dr. Kuritár Dávid 2010-ben végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogi Karán. Egyetemi évei alatt ösztöndíjasként tanult Dániában, a Koppenhágai Egyetem Jogi Karán. 2010-2011 között ügyvédjelölt volt egy nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogi csoportjában. 2011-től dolgozik a GVH-ban különböző munkakörökben: volt a Versenytanácsi Titkárság vezetője, vizsgáló a Fúziós Irodán, jogtanácsos a Bírósági Képviseleti Irodán, majd kinevezéséig vezette a Kartell Irodát. 2013-ban az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának Kartell Igazgatóságán egy szakértőcsere-program keretében vállalt munkát. Angolul és németül beszél.