Mint dr. Völner Pál (képünkön) mondta, az első egyeztetést
decemberben tartották, most pedig áttekintették, hogy a pártok
szakértőitől kapott észrevételekből mit tudnak beépíteni a
törvénytervezetbe. Jelezte: az észrevételek nagy részét be
tudják építeni az indítványba. Az államtitkár hozzátette,
hogy a pártoktól érkező egyes javaslatokkal kapcsolatos
minisztériumi érvelések zömét az ellenzéki képviselők és
szakértők is elfogadták, így a tervezetet egyértelműen
alkalmasnak ítélték benyújtásra.
Az államtitkár elmondta, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják az Országgyűlésnek, amely várhatóan februárban kezdi tárgyalni azt.
Dr. Völner Pál elmondta: azért szükséges az új büntetőeljárási kódex megalkotása, mert a jelenleg hatályos törvényt - részben a teljesen új Büntető törvénykönyv, részben más jogszabályok változása miatt - többször is módosítani kellett és a változtatások miatt egyre nehezebben lehetett alkalmazni. Emellett az új büntetőeljárási kódex megalkotásával az is a minisztérium célja, hogy felgyorsuljanak a büntetőeljárások.
Az új Büntetőeljárási törvényben összefoglalták az eddig több más jogszabályban található, a titkos információgyűjtésre vonatkozó szabályokat is, az egyszerűbb és törvényesebb alkalmazás érdekében - tette hozzá az államtitkár. Mint mondta, ezt a változtatást a civil szervezetek is kifejezetten támogatták az egyeztetéseken.