A közelmúltban számos kritika érte az igazságügyi miniszter közigazgatási bíróságok önállósításáról szóló elképzelését, a Kúria elnöke viszont kiállt mellette. Hosszú távon nem kerülhető el a közjogi bíráskodás önálló szervezetrendszerének kialakítása. - hangsúlyozta válaszában dr. Darák Péter., majd arról beszélt, hogy Magyarországon a kommunizmus megszakította a jogrendszer nyugati típusú fejlődését. A rendszerváltás után megkezdett helyreállítás nem lehet teljes a magas színvonalú közigazgatási bíráskodás kereteinek biztosítása nélkül. Az önálló szervezetrendszer azért is indokolt, mert ez egy különleges jogterület, a közigazgatási ügyek alapvetően különböznek a polgári és büntetőperes eljárásokból. A közigazgatási perben ugyanis nem két, alapvetően egyenrangú fél vitázik; a jogviták alanya az állam, valamely közigazgatási szerv, a bíróságnak pedig azt kell vizsgálnia, hogy a rá vonatkozó jogi keretek között járt-e el vagy sem.

A perek elhúzódásának csökkentésére vonatkozó kérdésre válaszolva, egyebek mellett elmondta: a Kúria többször vizsgálta, hogy vannak-e olyan okok a bírósági eljárás logikájában, amelyek időnként akadályozzák a peres ügyek észszerű időn belüli befejezését. Elsőként 2013-ban a fellebbviteli bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlata került górcső alá, s megállapítottuk, hogy sok esetben elkerülhető lenne a hatályon kívül helyezés, ha a másodfok aktívabb szerepet vállalna, és az elsőfok bizonyos hibáit saját eljárásában kijavítaná. 2015-ben aztán egy büntető jogegységi határozatban mondta ki a Kúria, hogy az ügyek elhúzódását eredményező másodfokú hatályon kívül helyező végzések adott esetben nem felelnek meg az eljárási törvénynek. Az új perrendtartás tervezetének elkészítésekor pedig javasoltuk a másodfok reparációs jogának kiszélesítését, valamint azt, hogy a hatályon kívül helyező döntés ellen a Kúriához lehessen fordulni. A joggyakorlat elemzése szempontjából az idei év talán legfontosabb feladata annak feltárása - hangsúlyozta a Kúria elnöke -, hogy az egyes bírák milyen mértékű bizonyítást tartanak szükségesnek egy-egy ügy lezárásához, és miért. Szétküldtünk egy 60 kérdéses kérdőívet, körülbelül 800 érkezett vissza. Ezek értékelése még folyamatban van, de már most látszik, hogy némely kérdést nagyon különbözően látnak a kollégák. Ennek az okát ki kell deríteni, hiszen mindenkinek az az érdeke és az elvárása a bírósággal szemben, hogy az ügyét rövid időn belül jó ítélettel zárják le. Ehhez az is szükséges, hogy a bíró képes legyen határt szabni a tárgyaláson, s csak a szükséges körben rendeljen el bizonyítást.

Az gazságszolgáltatás illetve jogszolgáltatás ellentmondásait feszegető kérdésre válaszolva úgy érvelt, hogy a Kádár-korban a bíróságok nagyon leegyszerűsített életviszonyok között, viszonylag egyszerű megközelítéssel, kis számú perben ítélkeztek, ezért felvállalhatták azt, hogy az objektív igazság kiderítésére törekedjenek. Az eljárási törvények ráadásul előírták, hogy hivatalból kell bizonyítaniuk. Ez a rendszerváltás után megváltozott. Az ügyek megsokasodtak, a felek rendelkezési joga felértékelődött. A bíró hivatalból csak kivételes esetben járhat el, s különösen a polgári ügyekben hagyatkoznia kell a fel- és alperes által elé tárt bizonyítékokra. Ebből következően már nem azt keresik a bíróságok egy jogvitában, hogy mi lenne objektíve helyes, hanem hogy a peres felek által előadott tények és bizonyítás alapján milyen eljárási igazság állapítható meg. Az állampolgárok viszont sokszor ma is az objektív igazság kiderítését várják el.

A gyakorta ellentmondó ítéletek jelenségével kapcsolatban dr. Darák Péter elmondta: sok esetben jogosan kifogásolja a közvélemény azt, hogy akár azonos szinten különböző megyékben, akár különböző szinteken eltérő döntésekre jutnak a bíróságok. De a jelenségnek lehet elfogadható indoka is, mint például a prevenció: ha egy megyében megszaporodik az autófeltörések száma, ez indokolhatja az országos átlagnál szigorúbb büntetés kiszabását. A Kúria feladata e tekintetben az elemzés, valamint az, hogy a bírák szemléletét szakmai keretek között egységesítsük. Teljes egyezőség persze sohasem lesz, hiszen emberek ülnek a pulpituson. Különböző stílusú és felfogású ügyészek emelnek vádat, és eltérő a védői aktivitás az egyes ügyekben.

Feltűnést keltett a közelmúltban dr. Polt Péter legfőbb ügyész egy megszólalása, amelyben - leegyszerűsítve - azt vetette fel, hogy a bíróságok túl enyhe ítéleteket hoznak. Ebben a kérdésben azé a döntő szó - mondta dr. Darák Péter -, aki az ítéletet meghozza, mert őt terheli a szakmai és a lelkiismereti felelősség. Lehetnek eltérő vélemények arról, milyen a jó ítélet, de a súly a bíró vállán van, s ha kialakul egyfajta ítélkezési gyakorlat, akkor annak jó oka van. Ez természetesen nem ment fel az alól, hogy a nyilvánvaló eltérések okait vizsgáljuk. A közelmúltban például az egyik megye büntető fellebbviteli szakága túlságosan leterheltté vált, ezért száz ügyet átvittek egy másik megyébe, ahol 95 esetben enyhítettek a büntetésen. Ez arra indított, hogy előkészítsek egy olyan szakmai vizsgálatot, amely meghatározott tényállások esetében megvizsgálja az országos gyakorlatot. Ha a területi eltérések nem indokoltak, akkor változtatni kell.

A bíróságok túlterheltségével kapcsolatosan elmondta: elképesztően sok, évente mintegy hétezer ügy érkezik a Kúriához. Összehasonlításképpen: egy nyugat-európai fellebbezési bíróság leterheltségének felel meg. És a fellebbviteli bíróságoknak nem kell elvi állásfoglalást, jogegységi határozatot hozni, nem kell elemezni a joggyakorlatot. Az ügyek számát mindenképpen csökkenteni kell. Szakmai körökben általánosan elfogadott az a nézet, miszerint az ügyeknek 10-20 százaléka mehet fel egyik szintről a másikra, ez a ítélőtábla és a Kúria esetében sokkal magasabb mértékű.

Az új eljárásjogi kodifikációról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az új perjog bevezeti a befogadási eljárást. Ez hatásos szűrő lehet annak érdekében, hogy a Kúriának csak a jogegység szempontjából valóban fontos és elvi jelentőségű ügyekkel kelljen foglalkoznia; olyanokkal, amelyek a joggyakorlat fejlődését befolyásolják. Jelenleg komoly erőket emészt fel, hogy a Kúria olyan ügyekben is köteles eljárni, amelyről már az iratok áttanulmányozása után tudni lehet: az ítélőtábla helyes tényállást állapított meg és jó következtetésre jutott.