Így vált a nép ellenségévé és az eltaposott forradalom és szabadságharc vértanújává dr. Szobonya Zoltán Jánoshalma és Mélykút lakóinak megbecsült „Doktor ura” (képünkön). Az alsó középosztályból tanulása révén kiemelkedő, a köz szolgálatát vállaló és a második világháború évei alatt tartalékos főhadnagyként harcoló fiatalember – 1909. november 7-én született Jánoshalmán – két és fél esztendei hadifogság után főjegyzőként, majd ügyvédként dolgozott – írta a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor a Magyar Hírlap internetes portálján közzétett cikkében. Kutatásának eredményeit foglaljuk össze az alábbiakban.

Igyekezett mindent megtenni azokért, akik a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett rendszer megalázottjai, áldozatai lettek. Védőügyvédként állt a kisemmizettek, a kitelepítésre ítéltek, a kuláklistára kerültek mellé. Ahogy egy 1955-ben keltezett ÁVH-s dokumentumban olvasható: „Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje.”

A hatalom azonban a „védőszentet” sem kímélte, 1952 júniusában letartóztatták – "nagyobb súlyú malacot vett a törvény szerinti megengedettnél” – majd rendőri felügyelet alá helyezték, és Dunavecsét jelölték ki számára „lakhelyül”.

Az 1953-as esztendő Nagy Imre-féle enyhülésének köszönhetően térhetett vissza családjához, és folytathatta ügyvédi munkáját.

1956. október 23-a Jánoshalmán érte, ahol számára a forradalom letartóztatással kezdődött. A település kommunista vezetői – párttitkár, tanácselnök, rendőrparancsnok – úgy vélték, hogy jobb, ha a korábbi községi bíróval, Agócs Ferenccel együtt letartóztatják, és a laktanya fogdájába zárják.

A település lakói azonban másként látták a helyzetet. Kiszabadították a letartóztatottakat, és dr. Szobonya Zoltán a megalakult Forradalmi Bizottság titkára lett. S mint ilyen, mit tartott a legfontosabbnak: „Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen mindent, mert olyan kevesen vagyunk magyarok, és minden magyar emberre szükség van.”

„Nézeteinek szenvedélyes vallása, s ezek mellett való határozott kiállása állandó jellegű lelki tartalom… Itt hajthatatlanul vallott életelvekkel áll a bírósággal szemben” – olvasható a vádiratban. S mi volt a bűne? A bevonuló szovjet csapatokkal szemben a katonai előkészületeket irányította (volna). Annak ellenére, hogy a vádirat szerint „sem emberéletben, sem anyagiakban semmiféle kár nem keletkezett”, nem volt kegyelem, mert ahogy az ügyész fogalmazott „ha jöttek volna a szovjet csapatok, akkor lőttek volna”.

Ezen „állítások” alapján 1957 szeptemberében Kecskeméten a dr. Lengyel Zoltán elnökölte tanács halálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróságon a dr. Mecsér József vezette tanács egy évvel később megerősítette.

Utolsó gondolatai gyermekei felé szálltak. Írásban hagyta rájuk „végrendeletét”: „Pici babáim, Csillám, Emőkém, Tündikém, soha ne felejtsétek el, hogy magyarnak születtetek, s egyre kérlek, hogy soha senkire valótlant ne mondjatok. Mindig és minden körülmények között csakis az igazat. Ezt kéri tőletek édesapátok.” Az 1958-ban hétéves Csilla, hatéves Emőke és négyéves Tünde teljesítette a kérést. Megmaradtak magyarnak, és ma is úgy vélik, édesapjuk halála – amely a besúgói feladat vállalása esetén „csak” némi szabadságvesztést jelentett volna – a forradalom és a szabadságharc tisztaságának a példaképe.

S miként is búcsúzott dr. Szobonya Zoltán az élettől még innét az ötvenedik életévén: „Belenyugodva sorsomba várom a kiteljesedést. Hiába ez a magyar sors, büszke vagyok arra, hogy a Jóisten erre a sorsra tartott érdemesnek.”

Az 1958. szeptember 29-én hat óra harminc perckor, Kecskeméten kötél által kivégzett dr. Szobonya Zoltán vértanú ügyvéd emléke előtt Jánoshalmán, Mélykúton és Kecskeméten egyaránt fejet hajtottak tisztelői és Budapesten, az Új Köztemető 300-as parcellájánál is megálltak fohászra és gyertyagyújtásra a sírja előtt.

Legyen áldott emlékezete!

Címfotón: Dr. Szobonya Zoltán szobra Mélykúton