A Dr. Bártfai Beatrix és társai felperesek által a Budapesti Ügyvédi Kamara alperes elleni közgyűlési határozatok megsemmisítése iránti perben született korábbi ítéletek ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara, beavatkozóként pedig a Magyar Ügyvédi Kamara és dr. Hidasi Gábor ügyvéd, a BÜK tagja nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.

A felperesek, dr. Bártfai Beatrix és társai a tárgyalást megelőző napon, február 2-án nyújtották be ellenkérelmüket, amit dr. Baka András tanácselnök a tárgyaláson kézbesített az alperesnek és a beavatkozóknak.

Az ügy iratainak majd' egyórás ismertetését követően a felek képviselői több mint egy órán keresztül szólaltak fel.

A felperes és társainak jogi képviselője sérelmezte, hogy a BÜK felülvizsgálati kérelmének tanulmányozására minimális idő állt rendelkezésükre, amit a BÜK jogi képviselője adatokkal alátámasztva cáfolt.

A Kúria ezután a tárgyalást berekesztette, az ítélet kihirdetésére pedig 2016. február 12-én, 10 órakor kerül sor.

A józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos cél szolgálata érdekében

A február 3-i tárgyaláson a Magyar Ügyvédi Kamara II. r. alperesi beavatkozói képviseletében eljáró dr. Kovács Kázmér a korábban benyújtott felülvizsgálati kérelmét fenntartotta, csatlakozott az alperesi képviselőnek az előtte elhangzott indokaihoz, és a korábbiak megerősítésére szóban is ismertette beadványában összefoglalt álláspontját.

Tekintettel arra, hogy a - terjedelmes - dokumentum megítélésünk szerint igen fontos elvi megállapításokat is tartalmaz, különösképpen a teleologikus jogértelmezés alaptörvényi kötelezettségére, az alábbiakban teljes egészében közzé tesszük azt.

1.

A felülvizsgálati kérelem eljárásjogi, az elkésettséggel, illetve meg nem engedett keresetváltoztatással kapcsolatos hivatkozásaival összefüggésben azt fontos kiemelni, hogy a tárgyi ügyben a per tárgya az alperesi határozatok törvényességi szempontú határozata, ahol azokat a kereseti hivatkozásokat, amelyekre a felperes a megsemmisítés iránti kérelmét alapozza, külön-külön kérelmeknek kell tekinteni, azaz olyannak, mint a tárgyi keresethalmazat esetét. Ebből a szempontból – függetlenül attól, hogy itt nem közigazgatási perről van szó – a közigazgatási perekben általános ún. felülvizsgálati típusú perről van szó, amelyek nagy fontos hasonlatosságot mutatnak a közigazgatási perekkel a kereseti kérelem tárgyát tekintve, ahol ugyancsak a keresetindítási határidő túllépéseként értékeli a bíróság, ha a kereset előterjesztésére engedélyezett határidőt követően hivatkozik a felperes olyan normasértésre, melyre eredetileg nem hivatkozott.

Kiemelhető az is, hogy nemcsak a közigazgatási perekben, hanem a polgári ügyszakhoz tartozó, de felülvizsgálati típusú perekben is ez a gyakorlat, hiszen sem általában a társasági jogi perekben, sem például a tagkizárási perekben sem lehet – melyek szintén felülvizsgálati típusú perek – utóbb olyan normasértésre hivatkozni, amelyre a keresetindítási határidő lejártáig a felperes nem hivatkozott, sőt a tagkizárási perekben olyan indokra sem lehet utóbb hivatkozni, amely a kizárási határozatban nem szerepelt. A fentiekre tekintettel az I. fokú bíróság érdemben helyesen foglalt tehát állást a felperesek által 2014. május 22-i kelettel előterjesztett indokok tekintetében, amikor azok elkésettségére hivatkozással érdemben nem foglalkozott, ugyanakkor törvénysértő, mert az Üt. 104. § (4) bekezdésében írt határidővel ellentétes a jogerős ítélet azon rendelkezése, hogy ezekkel az I. fokú bíróságnak érdemben foglalkoznia kellett volna.

2.

A perbeli jogvita tárgya, hogy

  • történt-e normasértés a közgyűlési határozatok meghozatala során,
  • amennyiben történt, akkor az lényeges volt-e,
  • van-e egyáltalán jelentősége a normaszegés súlyának, azaz helytálló-e egy olyan álláspont, hogy normasértés esetén annak súlyára tekintet nélkül, vagyis mérlegelés mellőzésével alapot kell adjon a határozatok megsemmisítésére.

A II. r. alperesi beavatkozó egyetért az alperesi felülvizsgálati kérelemmel, hogy nem történt normasértés, és hogy miért nem. II. r. alperesi beavatkozó azonban túl kíván menni ezen, és arra is hivatkozik, hogy amennyiben a t. Kúria úgy mérlegelne, hogy a választások során valamely norma megsértésére mégis sor került, az

  • nem vezet szükségszerűen a választási határozatok megsemmisítésére,
  • de ha történt is, az nem olyan súlyú, hogy a választási határozatok megsemmisítését indokolja.

Abban a tekintetben, hogy szükségszerű következmény-e normasértés esetében a választási határozatok megsértése,

  • noha sem az I. fokú, sem a II. fokú bíróság nem foglalt kifejezetten állást,
  • de az I. fokú bíróság indokolásából – miszerint egyrészt megállapította, hogy súlyos jogszabálysértés illetve visszaélés nem megállapítható, de az általa kifejezetten formainak minősített okok miatt is megsemmisítette a közgyűlési határozatokat – következően az I. fokú bíróság szerint nincs jelentősége a szabályszegések súlyának,
  • vagyis szerinte a szabályszegés súlyának mérlegelésre a bíróságnak nincs módja,
  • a II. fokú bíróság viszont azért nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy formai szabálysértések esetén is kötelező-e megsemmisíteni a határozatokat, mert szerinte (10. oldal közepe) a normaszegés súlyos volt.

A II. r. beavatkozó szerint – amellett, hogy csatlakozik alperesnek azon álláspontjához, hogy nem történt szabályszegés – ebben a tekintetben mind az I. fokú, mind a II. fokú bíróság álláspontja törvénysértő, mert

  • a normasértés – ha történt is – nem volt súlyos,
  • és a formális normasértés nem kötelezően vezet megsemmisítésre,
  • megalapozatlan tehát az a központinak tekinthető felperesi hivatkozás, hogy
    • a normaszegések a konkrét esetben súlyosak voltak, azok garanciális szerepénél fogva
    • és hogy a jogkövetkezmények levonása körében az eljáró bíróságnak nincs mérlegelési jogköre (felperesek fellebbezési ellenkérelme 2. oldal 3. bek.)

Felperesek álláspontjuk alátámasztására ezzel összefüggésben

  • a Pécsi Ítélőtábla egy eseti döntésére hivatkoznak, amit a Kúria Pfv.IV.20.433/2013/5. sz. döntésével helybenhagyott. Az eseti döntés azonban hivatkozásukat nem támasztja alá, hiszen ott egy jogszerűen működő intézőbizottság mellőzésével történt a vadásztársaság közgyűlésének összehívása, a jelen esetben viszont nem vadásztársaságról, hanem köztestületről van szó, és nincs olyan választott tisztségviselője vagy szerve az alperesnek, akinek az intézkedési jogosultságát mellőzve került volna sor a támadott közgyűlési határozatok meghozatalára.
  • Ugyanez a helyzet a felperesek által hivatkozott BH1990. 486 sz. eseti döntéssel, melynek tényállásából az állapítható meg, hogy az adott szövetségi közgyűlés összehívására szabálytalanul került sor, az határozatképtelen volt, mégis határozatokat hozott, a felperesek nem is értesültek a közgyűlés időpontjáról és helyéről. Ilyen tényállás mellett semmisített meg a bíróság a közgyűlési határozatokat, és tett egyebek mellett olyan megállapítást, mint amilyenre a felperesek hivatkoztak, hogy nem lehet eltekinteni az alapszabály rendelkezéseitől.
  • A felperesek hivatkoztak még az országgyűlési választásokkal összefüggésben hozott különböző bírósági határozatokra is.

Fentiekkel szemben azonban a társadalmi szervezetek tekintetében – ahogy arra már korábban is volt hivatkozás – a Legfelsőbb Bíróság a BH2009.338. sz. eseti döntésében is kifejezetten kifejtette, hogy

- a társadalmi szervezetek határozatainak megsemmisítésére csak az érdemi döntésre kiható alapszabálysértés esetén kerülhet sor,

- kiemelte egyebek között, hogy ilyenkor a következmények levonásánál mérlegelni kell azt a körülményt is, hogy az adott hiányosság következtében hozott határozatok mennyiben érinthetik személyében azt a tagot, aki a határozat megsemmisítését kéri, vagyis sérülhetett-e nevezett bármely joga, illetve a sérelem nem olyan közvetett jellegű-e, ami az akkor hatályos egyesülési törvény szerinti azon jogokkal függ össze, hogy az illető választhat és választható,

- ami az Üt. szempontjából azt az analógiát veti fel, hogy akkor lehet alapos a közgyűlési határozat megsemmisítése iránti kereset, ha mérlegelésre kerül a bírósági döntéshozatal során, hogy a választási eljárás során hozott határozatokkal sérülhetett-e saját személyükben azoknak a tagoknak az Üt. 119. § (1) bekezdésében írt azon jogosítványa, hogy választhatóak vagy megválasztottak valamely tisztségre.

3.

Ezúttal mint II. r. alperesi beavatkozó nem érintjük az összeférhetetlenség kérdését, az írásban előterjesztett indokainkra és az alperesi előadásokra hivatkozunk.

4.

A szavazatszámlálással összefüggésben az alkalmazottak közreműködése tekintetében azt emeljük ki, hogy a választási szabályzat ebben a tekintetben

  • mindössze egy rendelkezést tartalmaz, a 12.2. c.-t, miszerint a szavazatszámláló bizottság feladata a szavazatszámlálás befejezését követően az urnák felnyitása, majd a szavazatok megszámolása,
  • vagyis nincs kibontva a rendelkezés tartalma a szabályzatban.

A Fővárosi Törvényszék az alkalmazotti közreműködés tekintetében annak a kérdésnek tulajdonított jelentőséget, hogy része-e a szavazatszámlálás folyamatának a kamarai alkalmazottak adminisztratív segítsége.

Álláspontunk szerint nyelvtani értelemben és a szavak általános értelme szerint természetesen igen.

A kereset elbírálása szempontjából azonban

  • ezen a ponton túl is vizsgálódni kell,
  • - és afelől is állást kell foglalni, hogy amikor törvény nem rendezi a szavazatszámlálás módját, és az adott köztestület belső normája csak annyiban tartotta szükségesnek a szavazatszámlálás módjának szabályozását, miszerint a szavazatszámláló bizottság feladata a szavazatok összeszámlálása,
  • akkor következik-e jogszerűen a választási határozatok megsemmisítésének követelménye abból a körülményből, hogy
    • a szabályosan megválasztott számláló bizottság előtt álló több napos feladat elvégzésének megkönnyítése érdekében a szavazatszámláló bizottság tagjai adminisztratív segítséget vettek igénybe,
    • melynek során nem merült fel semmi olyan konkrét érdeksérelem a perindító felperesek választhatósága vagy megválasztottsága tekintetében, amelyet ők maguk összefüggésbe hoznának az alkalmazotti közreműködéssel.

Amint fent már volt erről szó, az I. fokú bíróság ezt az utóbbi kérdést nem vizsgálta, hanem megelégedett azzal, hogy miután az adatmásolási mechanizmus, a strigulahúzás része a szavazatszámlálás folyamatának, mivel anélkül nem lenne elvégezhető, és mivel ezt nem a bizottság tagjai végezték, ezért a választási eredményt kihirdető határozatokat meg kellett semmisítenie.

A II. fokú bíróság osztotta ezt az álláspontot, és hozzátette, hogy a szavazatszámlálás egyébként is adminisztratív tevékenység, és csak kifejezett szabályzati rendelkezés mellett lett volna jogosult további személy abban részt venni annak folytán, hogy a szabályzat maximálta a 4 szavazatszámláló bizottság tagjainak létszámát. Kifejtette: „az esetleges (??!) nehézségek miatt a szabályzatnak a szavazatszámláló bizottságra és a szavazatszámlálásra irányadó kötelezően alkalmazandó szabályaitól eltérésre az alperesnek lehetősége nem volt.”

A II. fokú bíróság ezen megállapítása azért törvénysértő, mert olyan merev jogértelmezés megnyilvánulása, ami ellentétes a Ptk. 2. § (2) bekezdésében foglaltakkal, azaz a joggyakorlás társadalmi rendeltetéssel összhangban állásának követelményével, és ellentétes az Alaptörvény 28. cikkével is.

A jogerős ítéletben a II. fokú bíróság több körülményt elmulasztott figyelembe venni, mert

  • kétségtelen ugyan, hogy a szavazatok összeszámolása a szavazás eredményessége megállapításához vezető folyamatnak ha nem is döntő (ahogy a II. fokú bíróság írja), de egyik legfontosabb eleme,
  • de ugyanilyen fontos például, hogy kik jogosultak a választáson való részvételre, vagy hogy kik választhatók,
  • mérlegelni kellett volna azonban a döntéshozatal során azt is, hogy a szabályozás során maga az önkormányzatisággal rendelkező szervezet milyen jelentőséget tulajdonított a részletszabályozás szükségességének, vagyis hogy adott-e vagy sem, illetve milyen mélységű szabályozást adott a szavazatszámlálás módjára nézve,
  • mert ebből is következtetést lehet levonni, hogy amennyiben egyáltalán normasértésnek tekintjük az alkalmazottak bevonását, akkor az mennyiben sérti az önkormányzatiságot a konkrét ügy körülményeinek figyelembevételével.

A II. fokú bíróságnak a következmények súlyára tekintettel azért is mérlegelnie kellett volna ezen körülményeket, mert

  • fellebbezésükben alperesek mindezen körülmények figyelembevételét kifejezetten kérték,
  • azonban a jogerős ítélet megállt annak a pontnak a vizsgálatánál, hogy hagyományos értelemben a szavazatszámlálás részének tekintendő-e a strigulák húzása,
  • és ezzel egyrészt megszegte indokolási kötelezettségét, másrészt eltért a Legfelsőbb Bíróság fent már hivatkozott eseti döntésében kifejtett azon állásponttól, hogy társadalmi szervezetek megsemmisítésére irányuló kereset elbírálásakor vizsgálni kell a felperesek konkrét érdeksérelmét is.

A felperesek 2014. május 19-i válasziratának képezi mellékletét egyebek között

- a 2014. február 24-i, a felperesi csoportosuláshoz tartozó 5 szavazatszámláló bizottsági tag által a választási bizottság és a BÜK elnöke részére írt levél,

- amelyben a)-tól m) pontig terjedő kifogások között nem szerepel az alkalmazottak szavazatszámlálásban való részvételének kifogásolása.

A szavazatszámláló bizottság rendkívüli munkaterhét a jelen ügyben nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert nyilvánvaló, hogy nem visszaélési szándék folytán, hanem a körülmények diktálta kényszerre tekintettel került sor az alkalmazottak igénybevételére. A már hivatkozott 2014. május 19-i felperesi válaszirat

  • F/6. sz. melléklete szerint a BÜK választási jegyzőkönyveit és határozatait a minisztérium helyettes államtitkára a felperesek jogi képviselőjének teljes körűen megküldte,
  • ebben szerepel a választási bizottság elnöke által a miniszter részére adott 2014. március 5-i dokumentált jelentés, amely rögzítette, hogy
    • külön átvételi elismervény szerint összesen 16.599 db szavazólap került átadásra a szavazatszámláló bizottságnak,
    • a fel nem használt szavazólapok száma 9.352 db, o a jelentés 3. oldal utolsó bekezdésében, 8. pontjában szerepel, hogy: a választási szabályzat lehetőségein túl a kialakult helyzetben a választási bizottság 5 engedélyezte választási megfigyelők jelenlétét a választás és a szavazatszámlálás teljes ideje alatt, tőlük elbírálást igénylő panasz, jelzés nem érkezett,
    • a kifogásolt számítógépes adatszámlálást leállították, és kézi számlálás történt, valamint az ellenőrzés is kézi számlálással történt a választási bizottság és a megfigyelők ellenőrzése mellett,
    • a helyszínen felmerült panaszokat jegyzőkönyvezték és felülvizsgálták, de a választás eredményét, tisztaságát befolyásoló esemény nem történt. A szavazatszámlálás folyamatos volt, többszázezer adat manuális feldolgozása minden nap reggeltől éjszakába nyúlóan történt, a munkatársak néhány órás pihenőt kaptak,
    • erre az időre a választási megfigyelők ellenőrzése mellett a dokumentumok biztonságos tárolásáról és őrzéséről gondoskodtak,
  • további mellékletként a kivonat a választási bizottság 2014. február 26-án felvett jegyzőkönyvéből, mely tartalmazza a VB egyhangú határozatát, miszerint: „Felkéri a szavazatszámláló bizottság elnökét, hogy azokat az összesítő számításokat, amiket a BÜK két alkalmazottja végzett, ellenőrizze, vagy ellenőriztesse oly módon, hogy az ellenőrzés alatt folyamatosan legyen jelen a szavazatszámláló bizottság legalább egy tagja.”

A felperesi csoportosulás szándékait és céljait jól illusztrálja az ugyanezen felperesi válaszirat mellékletét képező, a felperesek közül 8 személy által jegyzett 2014. február 20-i, a MÜK elnökének írt levél, mert azt igazolja, hogy már február 20-án – függetlenül attól, hogy az elektronikus számlálás szoftverhiba miatt is, és a felperesi csoportosuláshoz tartozó, általuk delegált szavazatszámlálási bizottsági tagok ellenkezése miatt utóbb meghiúsult – a szavazatszámlálást egyszerűsítő elektronikus szavazatszámlálás lehetőségét már előre elvetették, az általuk jegyzett és ugyancsak a 2014. május 19-i felperesi válaszirathoz általuk becsatolt irat a következőket tartalmazza. „Nyilvánvaló az a tény, hogy kizárólag a bizottsági tagok saját maguk manuálisan szavazói íveken rögzítve kötelesek a szavazatokat megszámolni. A hatályos választási szabályzat keretei között kizárólag ez a szavazatszámlálási mód biztosítja a szavazatok számlálásának hitelességét… Kiemeljük, hogy az összes jelentős társadalmi szervezet választása, valamint a legnagyobb a legnagyobb szavazat darabszámmal érintett országgyűlési képviselői választás során is a szavazatszámlálás manuálisan, papír alapon, szavazatszámláló íveken történik… Álláspontunk szerint alapvető demokratikus választási elveket sért az az elképzelés, amelyről a szavazatszámláló bizottság tagjait tájékoztatták, nevezetesen, hogy a szavazatok számlálása közvetlenül a számítógépben, kizárólag elektronikus formában, egy számítógépes program keretében fog megtörténni. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozunk…”

5.

Mindezeket azért láttuk szükségesnek bemutatni, mert ezen tényekre tekintettel fokozott jelentőséget kap, hogy II. r. alperesi beavatkozó már fellebbezése indokolása 5. oldalán hivatkozott

  • a 15/2014. (V.13.) AB határozatra, idézve annak szövegét, utalva arra, hogy az ott írtak szerint a jogszabály szövegének nemcsak nyelvtani, hanem más módszerek alapján történő értelmezése is lehetséges,
  • a 2012. évi I. törvény 249. § (2) bekezdésére, ami szintén az eljárási szabályok lényeges megsértésének követelményét támasztja a választási határozat megsemmisítése előfeltételeként,
  • amint a Pp. 339. § (1) bekezdése ugyancsak,

mely hivatkozásokat, és az annak alapjául szolgáló tények figyelembevételét a jogerős ítélet az ügyben hozott érdemi határozatra kiható mulasztással mellőzte.

Ezen körülmények figyelembevétele mind az Alaptörvény, mind az európai jogfejlődés szempontjából fokozottan indokolt lett volna, aminek alátámasztására néhány hivatkozást teszünk az ún. teleologikus jogértelmezés indokoltsága tekintetében, hiszen ennek szükségességét a tárgyi súlyú ügyben, ahol a bíróság döntésének tétje a közfeladatot is ellátó egyik jogászi hivatásrend működőképessége, külön is aláhúzza az Alaptörvény 28. cikke, amint azt a 28/2014. (IX.29.) AB határozat is megállapította.

28.cikk : A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

A jelen ügyben is feltétlenül indokolt ún. teleologikus jogértelmezés egyébként is egyre szélesebb körben mind Magyarországon, mind az EU bírósági gyakorlatában követelményként jelentkezik. Az EU Bírósága a Continental Can ügyben kifejezetten is megfogalmazta, hogy: „Annak érdekében, hogy a felmerült kérdéseket meg tudjuk válaszolni, vissza kell tekinteni az adott törvényi rendelkezés szellemére, általános felépítésére, és szóhasználatára, valamint a Szerződés rendszerére és céljaira.”. A tárgyi döntéssel összevetve, ahogy ott a konkrét ügyben a Szerződés alatt a Római Szerződés volt érthető, ugyanúgy a jelen perbeli esetben az Ügyvédi törvény értendő, értelmezendő.

A teleologikus jogértelmezés továbbfejlesztését jelenti az effet utile elmélete, miszerint azon jogértelmezést kell előnyben részesíteni, ami a kérdéses szabály vagy rendelkezés érvényre jutását és gyakorlati megvalósulását a lehető legteljesebb módon alátámasztja, amint az a Francovich- ügyben hozott döntésből kitűnik, melynek analóg alkalmazása a jelen ügyben azt jelenti, hogy a bíróságnak azt a célt kell szeme előtt tartani a döntéshozatal során, amelynek megvalósítására a jogalkotó az önkormányzatiságot az ügyvédség részére biztosította.

A teleologikus értelmezés tehát azt jelenti, hogy a jogalkalmazó az írott szöveg mögé néz, és azt a jogalkotói szándékot keresi, amely indokolta a jogszabály megalkotását. Bár elsőként a norma szövegét kell alapul venni, azonban a vita sokszor nem oldható meg egyszerű literális interpretáció alapján.

Azt kell keresni, hogy mi az a cél, és mik azok az értékek, amiket a norma alkotója érvényre kívánt juttatni. A teleológiai, célorientált jogértelmezés nem a normaalkotó vélt akaratát veszi alapul, hanem azokhoz a célokhoz nyúl vissza, melyeket a jogrendszer szolgál, és dedukcióval igyekszik abból következtetéseket levonni. Szakirodalomból vett idézet, hogy a norma értelmezésének feladata nem fejeződhet be a nyelvtani vagy logikai értelmezés elvégzésével, mert ki kell tudni választani

  • nemcsak azon normákat, amelyek relevánsak a konkrét ügy megítélése során, hanem ha ez szükséges,
  • valamiféle egyensúlyt kell képezni a tények és a normák között, realizálva a jogi szabályban rejlő célt. (Francis Bennion, tavaly elhunyt angol jogtudós, aki jelentős befolyással bírt az európai jogfejlődésre)

Nemcsak EU-s, hanem magyarországi joggyakorlattal szembeni egyre szélesedő követelmény a teleologikus jogértelmezés,

- például a Kúria Közigazgatási Kollégiuma tagjaként választási ügyekben specialista Hörcherné dr. Marosi Ildikó kúriai bíró publikációjában megjelent, hogy az alaptörvény elsődlegessé, alaptörvényi követelménnyé teszi az értelmezés lehetséges formái között (nyelvtani, logikai, rendszertani, történeti, teleologikus értelmezések közül) a teleologikus értelmezést,

- és rögzíti, hogy ennek a követelménye a jövőben intézményesen is kikényszeríthető,

- továbbfolytatva azzal a gondolattal, hogy a teleologikus, céltételező jogértelmezés azt követeli meg a bírótól, hogy a jogszabály értékracionális, azaz erkölcsi, avagy célracionális célját keresse, és ehhez a megtalált célhoz igazítsa azt az érvelést, melynek mentén levezeti, indokolja döntését.

Jakab Andrásnak A bírói jogértelmezés az Alaptörvény tükrében c. cikkében írtakat jelentős mértékben átvette ezzel Hörcherné dr. Marosi Ildikó, rögzítve, miszerint azt kell feltételezni, hogy a normaalkotó nem akarhatott abszurd helyzeteket teremteni az emberi kapcsolatokban.

Jakab András, az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatója tehát kifejezetten leszögezi, hogy az objektív célt

  • vagy kifejezetten a szövegből,
  • vagy közvetve a szöveg alapján mintegy a feltett szerzőnek a szöveg alapján feltételezett szándékát határozhatjuk meg, ratio legisként,
  • utalva arra, hogy az elképzelés nem új keletű, már a római jogban is ismert volt, miszerint „A törvényeket értelmezni nem azt jelenti, hogy a betűjüknek engedelmeskedünk, hanem értelmüknek és céljuknak”.

Jakab András kifejti azt is, hogy az Alaptörvény tárgyi rendelkezése „egy igen erős felhatalmazási rendelkezést jelent, ugyanis a bírák határozhatják meg, hogy mit jelent a 28. cikkben szereplő, a józan észnek és közjónak megfelelő erkölcsös cél követése”. Igaz, hogy a szerző kifejti azt is, hogy a magyar bíróságok mentalitása idegenkedik ettől a régi-új feladattól, de az Alaptörvény kifejezetten kötelezi az új lehetőségek kreatív kihasználására a bíróságokat.

A II. r. alperesi beavatkozó kéri a t. Kúriát, hogy a jelen ügyben ne idegenkedjen az új lehetőségek – amelyek egyben alaptörvényi kötelezettséget is jelentenek – kreatív kihasználásától.

Budapest, 2016. február 3.

MagyarÜgyvédi Kamara

II. r. alperesi beavatkozó

képv.: Dr. Kovács Kázmér