
Törökországi irodájuk - a Peterka & Partners közleménye szerint - átfogó jogi segítséget nyújt mind a közép-kelet-európai régióban működő török vállalkozásoknak, vagy új piaci szereplőknek, mind pedig a Törökországba terjeszkedő közép-kelet-európai vállalatoknak. A "török irodába" minden szakértőjüket bevonják, és segítséget kívánnak nyújtani a kelet-közép-európai régió különböző országai joghatóságainak törvényei szerint az adott ország nyelvén, ahol az iroda működik. Ezt a „kétirányú utcai” folyamatot az „egyablakos” megközelítéssel kívánják támogatni, amely reményeik szerint segíti potenciális ügyfeleiket abban, hogy - sajátos megfogalmazásuk szerint - "jogi szolgáltatásaikat az íróasztal koordinálja, függetlenül a joghatóságtól".
* * *
Az említett, esetükben török "joghatóság" vonatkozásában meg kell jegyeznünk, hogy az iroda kapcsolatbővítése - amelynek részleteiről a Peterka & Partners ügyvédi iroda közleménye nem közöl további részleteket, s amelyhez feltételezésünk szerint elengedhetetlen lesz a helyi ügyvédi irodákkal kiépítendő együttműködés is - minden esetre olyan időszakban jön létre, amikor a törökországi ügyvédek eddig még talán sosem látott súlyos konfliktusba kerültek a jelen politikai vezetéssel, a nemzetközi elemzések szerint erősen atoriter, Recep Tayyip Erdoğan, a török köztársaság elnöke vezette status quo-val. Olyannyira, hogy napirenden vannak a krományellenes ügyvédi tüntetések, tucatnyi ügyvéd ül börtönben az igazságszolgáltatás politikai befolyásolása miatti tiltakozásuk büntetéseként, s a közelmúltban halt meg a börtönben tiltakozó éhségsztrájkja következtében egy fiatal ügyvédnő. Kollégáját pedig, aki szintén tiltakozó éhségsztrájkot folytatott s szinte már halálán volt, a napokban engedték ki a börtönkórházból. A nemzetközi nagy ügyvédi szervezetek pedig - például az UIA és a CCBE- nem szűnnek meg rendszeres nyilatkozataikban tiltakozni a törökországi jogállmI állapotok miatt, s fejezik ki rendszeresen szolidaritásukat a törökországi ügyvédséggel.
Vonatkozó korábbi közleményeink:
- Éhségsztrájkba halt bele egy török ügyvédnő
- Szabadon bocsátották az éhségsztrájkoló ügyvédet Törökországban, akinek kollégája nem élte túl a tiltakozást
- Oszd meg és uralkodj? - Török áfium a török ügyvédség megregulázására? - Országos tiltakozások voltak. Hiába.
- Az ügyvédi titok védelmét súlyosan megsértették adatok után kurkászó török hatóságok
- Több tucat ügyvéd tagadta meg a puccsista vádlottak védelmét Törökországban
- A török ügyvédi kamara megszólalt: szerinte törvényellenesen történt a voksok összeszámolása
- Murat Arslan bebörtönzött török bíró kapta az idei Václav Havel-díjat
- Négy török ügyvéd kapta idén a CCBE Emberi Jogi Díját
- Súlyosnak ítéli a török helyzetet az UIA