A dr. Papp Gézával készített interjúra válaszolva, dr. Réti László - miután ismertté tette a részletek vonatkozásában is a maga álláspontját - általánosabb kérdésekre, tulajdonképpen a Budapesti Ügyvédi Kamara hivatásrendi értelmezési és önértelmezési mozzanataira is kitér. Újabb vitát is könnyen kiváltó gondolatait - itt különösen is a BÜK 2006 előtti állapotának ugyancsak megkérdőjelezhető jellemzésére gondolunk - az alábbiakban mi is idézzük. (A mandiner.hu-n megjelent írás teljes szövege ide kattintva olvasható.)


Mi van a háttérben?

Az indulat oka csak a hatalom lehet. Erre viszont várni kell, meg kellene nyerni egy több jelöltes választást. 2018 még messze van. Új választás kell tehát és erre kapóra jönnek a jót vagy rosszat akaró mások által kezdeményezett jogi akciók, perek. De a legjobb ellenjelölt mindig az, aki visszalép magától. Ez már bevált. Ha nem teszi, akkor vegyük el a hitelét, becsületét.

De mi az elnöki hatalom birtokában elérni kívánt cél? Még több szolgáltatás? Érdekvédő kamara? Erről egy szó sem esik. Inkább legyen úgy, mint régen volt! Egy fapados kamara, hulló vakolattal. Az ügyvédek aktagyártó cégbírósága, és fegyelmi ostora. Ahol a vezetésben bérelt helyek vannak és szamárlétra. Titulusokkal, esetleg plecsnivel, és aminek a vége egy áhított pozíció. Ahogy és amikor az illető „koránál fogva következik” – így a főtitkár.

Ez az a kamara, amire a választók már háromszor nemet mondtak. Egy szolgáló, demokratikus köztestület nem erről szól! A kamarának szolgálnia és szolgáltatnia kell.

A BÜK elnöksége 2006 és 2014 között más úton haladt. Elkezdett kommunikálni, szolgáltatni és új utakat keresni. Rendbe tette az épületet, meghússzorozta az oktatási alkalmak számát. Felépített egy modern elektronikus ügyintézési rendszert. Közgyűlésünk 2012-ben lehetővé tette ingyenes és kedvezményes szolgáltatások nyújtását a tagság számára. Így vált lehetővé az is, hogy a kamra tagjai, ingyen jussanak hozzá a ma már nélkülözhetetlen tematikus online joganyaghoz. Ebben volt szívvel-lélekkel partner az előző két főtitkár, ennek élére álltak az elnökségek. A választott tisztségviselők odaadással szolgáltak, az igazgatási és fegyelmi apparátusok pedig professzionális módon működtek. Nekünk drukkoltak a vidéki kollégák, elnökök. A cél az volt, hogy ebben támogassuk az ügyvéddiplomáciában komoly eredményeket felmutató Magyar Ügyvédi Kamarát, elérjük a megfelelő jogszabály-módosításokat és az ország egész ügyvédségével összefogjunk.


Mit tegyünk?

Ez a cél ma is. Szolgáltató, a tagjaiért lüktető kamara, amely nem a tisztségviselőkről, hanem az ezer gonddal gyürkőző praxisokról szól. A kritikákat szívleljük meg! Gyarlóságainkat pedig ismerjük fel, valljuk meg és vetkezzük le!
De legyen ingyenes, vagy olcsó továbbképzés, a napi praxismunka segítése, az ügyfél által megértett és kommunikált minimum munkadíjak, kevesebb adminisztratív teher és a praxisokat kizsigerelő pénzügyi terhek csökkentése! Aktív érdek- és piacvédelem. És hivatásunkhoz méltó szakmai és kulturális közélet.

Mindehhez persze kell egy egészen más, modern kamarafinanszírozás. A tagdíj szükséges, de kizárólagossága mára elavult intézmény. Franciaországban a kollektív letétkezelés amellett, hogy a kamatokat az ügyvédnél hagyja, elviszi a kamarák költségvetésének felét. Törökországban az alternatív bevételekből nemcsak továbbképzést finanszíroznak, de egészségbiztosítást és nyugdíjat is. Ausztriában az ügyvédi pro bono munkát az állam évente sok millió euróval hálálja meg: befizeti az ügyvédi nyugdíjalapba. Angliában a kezdő ügyvédeket támogatják. Szlovákiában a mienknél sokkal jobb felelősségbiztosítás van. Van, ahol a tagdíj része az elektronikus aláírókártya, van, ahol flottabeszerzéseket szerveznek. Az ilyen kamarai rendszerekben nem fordulhat elő, hogy az elektronikus eljárások elnyomorítják az ügyvédet és ügyfelét. Számtalan jó kidolgozott, végrehajtásra váró lehetőség van.

Kell egy csapat. Minden feltétel adott, ha lehetne dolgozni. Hangsúlyozom, nem álmokról, megírandó stratégiákról van szó, hanem kidolgozott programokról, amelyek végrehajtása megindult, amit folytatni lehetne és kellene. Aki ezt nem akarja, annak valóban most kell küzdenie, mert az idő lejárt. A 2014-ben megválasztott elnökség elsöprő többsége sem akart mást. Azt állítja az Ügyvédi Összefogás is, hogy ők sem. Akkor minek ez haláltánc?

Elnökségünk és közgyűléseink jövőbe vivő testületi és a végrehajtó vezetői döntéseit vitatja utólag az egykori döntésekben részt vevő és akkor mindig néma, mostani főtitkár. Nincs nyoma a jegyzőkönyvekben, hogy a határozatok előtt például a JogTudort elindító döntésekben akárcsak agy apró „nem” elhangzott volna. Miért pont a választás, a választási perek és közgyűlések idején tör elő ez a sok-sok vád? Honunk mai állapotában a legegyszerűbb gyanús ügyletekről beszélni. Kinek lesz ideje és passziója a BÜK ezt cáfoló honlapját olvasgatni, a Pesti Ügyvéd, vagy a hírlevél számait visszaidézni? Hányan olvassák el a döntéseket előkészítő, a történéseket leíró vaskos közgyűlési beszámolókat?

Nyilván nem erről szólnak az ügyvédek többségének szabadidős programjai. Elég azt mondani, hogy itt nem munka folyt, hanem pazarlás. És elég sejtetni – „mindenki gondolja végig” – mondja a főtitkár és máris ott lebeg a korrupció posványos, dögletes lehelete. Amit persze nem fog semmi és senki sem igazolni, de mire ez kifut, akkor már mindegy is lesz.

Pár elvakult ember milliók életét nehezítheti meg. Vessük vigyázó szemünket Párizsra. A veszélyt nem szabad lebecsülni, a következményt minden ügyvéd a zsebén fogja megérezni.

A cél elfogadhatatlan. A testületi döntések obstruálása jogszerűtlen. Az indulati vezéreltség jogásziatlan. Szerintem vezető tisztségviselőnél ez morálisan is elképzelhetetlen. Tényleg erre szólna a választói felhatalmazás? Nem. Venni kell a fáradságot tagjaink problémáinak megismerésére és dolgozni kellene. Van aki a balhéból él meg, a tagság viszont nem. Nekik a munkából kell. Róluk kell példát venni.