Weöres Sándor:
Gnómák - A boldogságról
A kis jércét nem irígylem én,
amikor kapar az udvar szemetén.
Irígylem a kotlóst: lázban, egyedül
az áthevülő tojásokon ül
s a változás titka körülkerengi.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.
A gondolat itt, ott, mindenütt
élő szövetet bont és sebet üt.
Ha sokallod mennyi rajtad a seb,
fuss, mint a háromlábu eb,
fuss vissza, míg nem késő visszamenni.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.
A gnóma - görög gnomé, "felismerés, megérzés, ítélet, vélemény" - eredeti jelentésében ókori görög műfaj: irodalmi forrásból merített és átélt helyzetekre idézetként alkalmazott tömör fogalmazású életbölcsesség, szállóige. Latin megfelelője a szentencia. A közmondás népi, és képi jellegével szemben filozófiai jellegű szemléletből indul ki, és retorikai, logikai eszközökkel él. A gnóma műfaji fogalma a Kr. e. V. században alakulhatott ki. A legősibb gnómagyűjtemények: Hippokratész orvosiskolájának gyűjteménye Knidoszi gnómák címen, és Démokritosz Gnómái. A középkor, a reneszánsz és a felvilágosodás is kedvelte a gnómát, de már nem csupán az irodalmi forrásokból merített életbölcsességet tekintették annak. (Forrás: enciklopedia.fazekas.hu)
