Korábbi közleményünk bővitett frissítése.
A háromnapos eseményen mintegy 130 nemzetközi ügyvéd a világ 49 országából és az USA több tagállamából valamint a vendéglátó iroda jogászai vettek részt.
A szakmai programról a Lex Mundi és a Nagy és Trócsányi ügyvédei közösen gondoskodtak. Pénteken színvonalas előadások hangzottak többek között a közép-kelet európai régió befektetési lehetőségeiről. A meghívott előadók között volt Magyar Levente (Külgazdasági és Külügyminisztérium), Urbán László (Suzuki), Furulyás Ferenc (Jones Lang Lasalle) és Radovan Jelasity (Erste Bank). A résztvevők külön munkacsoportokban is konzultálhattak a versenyjog, bank és pénzügyi jog, kereskedelmi jog, vitarendezés és választottbíráskodás illetve az agrárjog területén aktív ügyvédek. A munkacsoportokat a vendéglátó iroda ügyvédei vezették.
A versenyjogi munkacsoport találkozóján nagy számban képviseltették magukat a szervezet tagjainak versenyjoggal foglalkozó ügyvédei. Jelen voltak nemcsak az EU tagállamaiból, akár annak újnak nevezhető tagállamaiból, hanem Észak Amerika (USA, Kanada) és Dél Amerika képviselői is. Így aztán érdekes aspektusokat, összehasonlításokat tehettek a résztvevők akár a versenyhivatalok úgynevezett fogyasztók védelmét szolgáló gyakorlatával kapcsolatban, akár a kartell tevékenységhez kapcsolódó büntetőjogi relevanciát illetően. A csoport aktivitását, a tagok együttműködését mi sem jelzi jobban, hogy november elején a budapesti találkozót követően, november Athénban újabb találkozót tartanak.
A peres eljárásokkal és választottbíráskodással foglalkozó ügyvédek munkacsoportjának ülését is nagy figyelem kísérte. A találkozó első felében egyes nemzeti választottbírósági testületeket illetve centrumokat ismertettek egyes Lex Mundi tagirodák ügyvédei, különös figyelem irányult a bécsi és budapesti centrumokra. Az ülés második felében pedig a tervezett európai/amerikai szabadkereskedelmi egyezmény, a TTIP (Transatlantic Trade and Investment Partnership) a választottbíráskodásra gyakorolt hatásait vitatták meg az egybegyűltek.
Ugyancsak nagy volt az kereskedelmi jogi munkacsoport előadása iránt az érdeklődés, ahol a közép-kelet európai régió határon átnyúló tranzakciós trendjeiről kaphattak átfogó képet a résztvevők: A régióban 2013-ig folyamatosan nőtt a tranzakciók száma, majd ezután újra csökkenő tendenciát mutatnak az üzletkötések, amelyek esetében magasabb a belföldi tranzakciók aránya a határon átnyúlóakkal szemben. A tőzsdei részvénybevezetések stagnálnak, Magyarországon 2014-ben mindössze egy tőzsdei bevezetés történt, de a régió többi tőzsdéje is várakozáson alul teljesít.
Az előadás során áttekintették a régió országaiban köttetett legjelentősebb tranzakciókat, azok szektorális megoszlását is. Megismerhették a régió üzletkötéseire jellemző jogi és egyéb rizikófaktorokat, kihívásokat. Végül pedig a magyarországi tendenciákat ismertették például a bankszektorban bekövetkezett jelentős változásokat, tranzakciókat, mint például a Citibank lakossági üzletágának az Erste Bank általi felvásárlása, vagy az állam tervezett bevásárlása az Erste Bankba. Az üzletkötések során egyre növekszik igény a szavatosságvállalásokkal kapcsolatos biztosítások iránt. Az állam egyre gyakoribb szereplője legjelentősebb tranzakcióknak: 2014-ben a legnagyobb 10 tranzakcióból 5-ben az állam vagy állami tulajdonú társaság volt a vevő.
A bank- és pénzügyi jogi munkacsoport találkozóján elhangzott előadások meghirdetett témája a magyarországi devizaalapú hitelezés kérdésköre volt, amely -- esettanulmányként -- a jelenség által közvetlenül nem érintett országok jogászainak élénk érdeklődését is felkeltette. Az MNB és a Nagy és Trócsányi munkatársainak prezentációi átfogó képet adtak a magyarországi deviza alapú lakossági hitelezés természetéről, az ez által generált problémák nagyságrendjéről és részletesen vizsgálták a problémakör kezelésének magyar modelljét és annak tanulságait. Az előadások után izgalmas vita bontakozott ki a probléma kezelését célzó jogi technikákról és ezek piacra gyakorolt hatásairól.
A szakmai program keretében szervezett munkaebédeken előadást tartott dr. Trócsányi László igazságügy miniszter és Rubik Ernő.
A szombati programsorozat az ügyvédi irodák életében fontos gyakorlati kérdéskörök közé szerveződött, a nemzetközi közönség előadásokat hallgathatott az ügyfélkapcsolatok erősítésnek jelentőségéről, illetve a hatékony kommunikációs technikákról.
A szakmai programok mellett a szervezők gondoskodtak arról, hogy a résztvevők jobban megismerhessék Magyarországot és Budapestet. A konferencia résztvevői vezetett túrán vettek részt a Budai Várban, az őket elkísérő vendégeik pedig egész napos Budapestet bemutató kiránduláson ismerkedtek a fővárossal. Az esti programok helyszínének és tematikájának kialakításakor is ez volt a vezérlő elv. A szervezők péntek este a Pesti Vigadóban adtak gálavacsorát, amelyen a Csík zenekar és a velük közreműködő Fitos Dezső társulat hozta közelebb a magyar népzenét és népi táncot a nemzetközi közönség számára. Szombaton a Magyar Nemzeti Galéria adott helyet a programsorozatot lezáró estélynek. Itt a konferencia résztvevői csoportos tárlatvezetés keretében ismerkedhettek meg a XIX. és XX. század legjelentősebb műalkotásaival, majd a Budapest Bar koncertjét élvezhették.